Volt egyszer egy terrorszervezet…

Megint elérkezett a portugálok nemzeti ünnepének dátuma, április 25, amelyről tavaly már megírtam a legfontosabb tudnivalókat – nem, mintha ezzel kimerítettem volna a témát.

De az április huszonötödike (Vinte e cinco de Abril) szókapcsolat nem csupán a forradalom napját jelöli. Így hívják például a Golden Gate-re emlékeztető lisszaboni hidat (melyet eredetileg Salazarnak kereszteltek, a diktátor után), illetve a portugál történelem ha nem is egyetlen, de mindenképp legismertebb terrorszervezetének nevében is ott a forradalmi dátumra való utalás.

A Forças populares de 25 de Abril, vagyis “Április huszonötödike néphadsereg” vagy valami hasonló (nem tudok rá igazán jó fordítást), röviden FP-25 (FP vinte e cinco) 1980-ban, hat évvel a forradalom után alakult és kezdte el működését. Az előző évek meglehetősen turbulensen alakultak belpolitikailag, kormányok jöttek és mentek, 1979 decemberében is új parlamenti választásokra került a sor: és ezeket a választásokat a jobboldali pártok által létrehozott Demokrata Szövetség (Aliança Democrática) nyerte meg, a szocdemekkel (PSD) az élen, az új miniszterelnök Francisco Sá Carneiro lett.

Nincs ebben semmi különös, mondhatnánk, csakhogy voltak, és nem is kevesen, akik a jobboldal (nem tévedés, Portugáliában a szocdemek jobboldaliaknak számítanak) hatalomra kerülésében a forradalom megcsúfolását látták – ahogy nálunk a második szabad választásokon Horn Gyuláék győzelmét lesték értetlenül sokan. Decemberben megalakul az új kormány, 1980 márciusának végén pedig az FP-25. Állítólagos vezetője Otelo Saraiva de Carvalho, egy hivatásos katona, aki a gyarmati háborúk idején megjárta az afrikai frontokat, a Fegyveres Erők Mozgalma (Movimento das Forças Armadas, vagyis MFA) egyik hangadója volt, s ebből kifolyólag forradalmi hős (április 25. egyik kirobbantója) lett, majd szélsőbalos parancsnokként az 1975-ös év nem szexuális értelemben vett forró nyarán (Verão Quente) gyakorlatilag katonai diktatúrát vezetett be, hogy novemberének 25-éjén megpuccsolják és letartóztassák.

Amilyen jótét lelkek és demokratikusan elkötelezettek voltak politikai ellenlábasai, három hónap múlva el is engedték, így 1980 decemberében minden további nélkül indulhatott a köztársasági elnöki kampányban (úgy látszik, a büntetlen előélet nem volt kritérium). Otelo amúgy máig tagadja, hogy bármi köze lett volna a terrorszervezethez.

Meglepő fordulat a kampányban, hogy az elnökválasztás egyik legfőbb esélyesének, Soares Carneiro tábornoknak támogatója, az éppen aktuális miniszterelnök, Sá Carneiro, december 4-én titokzatos repülőgép-szerencsétlenségben életét veszti  (Camarate-i baleset), egyszer majd erről is érdemes lenne részletesebben írni. Konteó-hívőknek nem kell magyaráznom, hogy milyen sokan nem hittek és máig sem hisznek a baleset-verzióban, de akárhány vizsgálatot is folytattak a portugál hatóságok, mindig azt hozták ki eredményként, hogy összeesküvésről, merényletről szó sem lehet. Persze, mi azért lehetünk szkeptikusak. (Azt hittem, ha beírom a keresőbe, hogy Camarate, egy csomó fotót fogok találni a balesetről, erre ezt az egyet adta ki a gugli.)

A választásokat a már 1976-tól köztársasági elnökként funkcionáló António dos Santos Ramalho Eanes (röviden Ramalho Eanes, ejtsd: rámáljánes) nyeri meg, bár sokan valószínűsítik, hogy ha Sá Carneiro életben marad, druszájának lett volna esélye a győzelemre). Eanes Otelo-hoz hasonlóan hivatásos katona, CV-jében szerepel Macautól kezdve Mozambikig jópár hely, és az MFA mérsékelt szárnyához tartozván nem kis szerepet játszott abban, hogy Otelo 1975 novemberében rács mögé kerüljön. Amint látjuk, Otelónak bőven volt oka arra, hogy be legyen pöccenve az aktuális rezsimre.

1980. április 20-án, a forradalom 6. évfordulója előtt pár nappal lép színre az FP-25: petárdákat robbantva terítik szét a portugál munkásoknak címzett manifesztumot, melyben kilátásba helyezik a fennálló hatalom megdöntését, a proletárdiktatúra bevezetését, egy néphadsereg felállítását és a szocializmus felépítését. Nem kis célok, mit mondjunk.

A nagyra törő álmok azonban álmok maradnak, hiába, az a vonat már 1975-ben elment, és nem volt a szomszédban kedves Nagy Testvér, aki pátyolgatta volna a jószándékú harcosokat. Forradalom helyett tehát marad a terrorizmus, de persze ez a két dolog sokak szerint csak ugyanannak az éremnek a két oldala.

Az FP-25 1987-ig 17 (más forrás szerint 18) ember halálát okozta (ebből 4 a saját harcosuk volt), azért azt a javukra kell írni, hogy soha nem robbantgattak minél több emberélet kioltásának céljával. Igyekeztek minden eszközzel fékezni a kapitalizmus szekerét, így tevékenységi körükbe tartozott a bankrablás is, elsősorban üzletemberekre és rendőrökre vadásztak.

Mint ahogy ez lenni szokott, az illegalitásban tevékenykedő fegyveres csoport mögött politikai szervezet is állt, kettőt lehet találni, hogy ki és mikor alapította a Força da Unidade Popular vagyis FUP (Népi Egységpárt) nevezetű szervezetet… Nos, igen, az FP-25-tel gyakorlatilag egyszerre, kedvenc Otelónk egyesített ebben a szervezetben számos más, szélsőbalos indíttatású csoportosulást. Ha már így benne volt a szervezkedésben, kialakított maga körül némi személyi kultuszt is, persze csak annyira, amennyire csekély erőiből futotta.

Az FP-25 első halálos áldozata egy katona volt, a Nemzeti Köztársasági Gárda kötelékéből (Guarda Nacional Republicana vagyis GNR, ejtsd: zséenier). Ez a szervezet (két tagja itt, balra) egyfajta hibrid, mint minden csendőr-alakulat: nagyrészt rendvédelmi feladatokat lát el a  közbiztonságért felelő rendőrség (Polícia da Segurança Pública, vagyis PSP) mellett, másrészt azonban katonai szervezetként funkcionál: jelenleg például Afganisztánban. Az FP-25 épp bankrablással próbálkozott, mikor a GNR rajtuk ütött. A második áldozat is GNR tiszt volt, ezzel aztán a terrorszervezet biztosította magának minden rendvédelmi szerv megkülönböztetett figyelmét, beleértve a PSP-t és a Bűnügyi Rendőrséget is (Polícia Judiciária azaz PJ, ejtsd: pézsotá).

A portugál rendvédelem fent említett három szervezete végül 1984 júniusától kezdve ütött vissza, mégpedig az Orion-akció keretein belül: ekkor fokozatosan 42 FUP-tagot tartóztattak le (ezek nagy része FP-25 is volt, persze), többek között magát a vezért, Otelót is bevarrták. (Hogy változnak az idők, idén egy ugyanilyen fedőnevű akció keretében hekkereket tartóztatott le a Mato Grosso-i rendőrség Brazíliában.) A nagyszabású művelet ugyan sikeres volt, de az FP-25 ettől még nem szűnt meg, sőt, köszönte, továbbra is jó egészségnek örvendett és folytatta áldatlan tevékenységét. 1985 szeptemberében, a per kezdete előtt egy hónappal kilenc bebörtönzött “forradalmárt” szabadítottak ki társaik, majd 1986-ban meggyilkolták a Büntetés-végrehajtás főigazgatóját, Gaspar Castelo-Brancót.

Felismeritek a kocsiban azt a szivart, aki Otelo mellett ül?

Nyilván ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy 1987-ben Otelót terrorista cselekmények vádjával 15 év szabadságvesztésre ítéljék, de 1989-ben váratlanul szabadon engedik. Otelo váltig kitart amellett, hogy semmi köze nem volt az FP-25-hoz, a rendőrök varrták a nyakába az egészet, merthogy – szerinte – akkor a PJ szinte minden tagja a kommunista párt (PCP) tagja volt.

Az FP-25 utolsó alkalommal 1987. augusztusában ölt, és az áldozat ismét egy zsaru, ezúttal a Bűnügyi Rendőrség egy munkatársa volt.

1996 márciusában a Parlament megszavazza az összes korábbi FP-25-ös elítéltre kiterjesztett amnesztiát, így mindenkit kiengednek a börtönből, ugyanebben az évben a köztársasági elnök, Mário Soares aláírja a politikai indíttatásból elkövetett törvénysértések amnesztiájáról szóló 9/96-os törvényt, ráadásul 2003 júliusában elévülnek az FP-25 életellenes bűncselekményei, így a vádlottak szinte mindegyikét felmentik, csak két úgynevezett bűnbánót ítélnek el, akik ugyebár a többiekkel ellentétben vallomást is tettek.

Igencsak gyanús, hogy sosem volt meg a politikai akarat a kemény fellépésre, és az igazságszolgáltatás malmai sem őröltek tökéletesen. Vagy a politika és az igazságszolgáltatás Portugáliában sem teljesen független egymástól?

Tény, hogy Otelo köszöni, megvan, mártírnak érzi magát, és “természetesen” mélyen elítéli az FP-25 tevékenységét. Tavaly nagyképűen kijelentette amúgy, hogy ha tudta volna, hová jut az ország, meg se csinálta volna április 25-ét (mintha egyedül ő lenne felelős a forradalomért). Az egykori halálos áldozatok családtagjai máig nem képesek megérteni, hogy úszhatta meg szinte minden FP-25-ös a tisztességes ítéletet: egyrészt, mintha direkt hagyták volna elévülni a bűncselekményeket, másrészt állítólag lehetetlen volt rábizonyítani a vádlottakra a gyilkosságokat.

A jó hír az, hogy ’87 óta nincs terrorizmus Portugáliában. Ami azért, valljuk be, nem kevés. És reméljük, így is marad.

13 hozzászólás

 1. tiboru — 2012-04-23 08:36 

Érdekes ez az elévüléses történet…

 2. gloriamundi — 2012-04-23 08:52 

Az is, de leginkább a Camarate-i “baleset” érdekes sztem… Ezúton is köszönöm a szakmai lektorálást 🙂

 3. tiboru — 2012-04-23 12:39 

Megtiszteltetés volt 🙂

 4. tucano — 2012-04-23 13:28 

Elég sokat ismerek a “szakállasok” közül. A közelünkben volt a régi gárda kocsmája a M. Muniz felett. Köztiszteletben állnak a forradalom miatt, a tugáknál a szélsőbal létező valami.

 5. gloriamundi — 2012-04-23 14:28 

Legalább ott volt egy győztes forradalom, és nem fülke- 😛

 6. tiboru — 2012-04-23 14:39 

Tugák..?

 7. gloriamundi — 2012-04-23 14:44 

Így hívják magukat a portugálok a szlengben: os tugas, a (por)TUGA(l) szóból, bár a hivatalos elnevezés a português.

 8. tiboru — 2012-04-23 15:14 

Obrigado!

 9. panther — 2012-04-23 22:09 

http://www.dn.pt/galerias/fotos/?content_id=1438824&seccao=Portugal

Nagyon konteóra való, s kösz nem ismertem errôl szinte semmit.

 10. gloriamundi — 2012-04-24 08:58 

Ügyes 🙂 Nem kerestem különösebben, csak egy illusztrációt akartam beletenni, de maga a baleset – merénylet megér egy külön posztot persze. 2006-ban egy volt biztonsági őr bevallotta, hogy ő tett egy sk készített pokolgépet a fedélzetre, de csak, hogy megijessze az utasokat, szte valaki átalakította a szerkezetet… Ez azért elég furcsán hangzik. Nem néztem igazán utána, sok a homály az egészben, mindenesetre 2006-ra már elévült a dolog.

 11. limbekcs — 2012-04-23 23:30 

népi erők?
(vagy nagyon durván szó szerinti döcögős? : )

vagy csak a népi papa miatt tűnik cikinek? : )

bocsi

 12. tiboru — 2012-04-24 08:25 

Ez volt az eredeti verzió, de én javasoltam a néphadsereget; az újlatin nyelvekben a “népi erők” szóösszetétel szakmailag leginkább ezt jelenti, pláne a fegyveres “felszabadító” mozgalmak esetében (forces populaires, fuerzas populares, forţele populare, stb.)

 13. gloriamundi — 2012-04-24 08:52 

Mindenkitől elnézést kérek, volt itt egy kavar a Carneirók körül, a forrásaimban: nem a miniszterelnök, Sá Carneiro pályázott közt. elnöknek (ez furcsa is lett volna), hanem Soares Carneiro tábornok, akit Sá Carneiro támogatott. Utólag javítottam, elnézést még egyszer.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.