Rio de Janeiro alapítása és a házasságmániás francia

1565. március 1-én, vagyis éppen 452 évvel ezelőtt szánták rá magukat a portugálok arra a történelmi tettre, hogy várost alapítsanak a Süvegcukorhegy környékén. Nem sok kedvük volt hozzá, de a franciák addig piszkálták őket, hogy végül muszájból meglépték, ami meg volt írva a nagykönyvben: hiszen azt senki sem kérdőjelezheti meg, hogy azon a tájon mindenképpen alapítani kellett egy várost.

Most próbáljuk meg házak és Krisztus szobor nélkül elképzelni.

Igaz, hogy a névadásban kicsit melléfogtak, mert 1502-ben, mikor először pillantották meg a Guanabara-öblöt és környékét, arra a téves következtetésre jutottak, hogy egy folyótorkolatot látnak (nyilván abból indultak ki, hogy a Tejo hogy néz ki, mikor találkozik az óceánnal), így Január folyónak keresztelték el a helyet. Később ugyan kiderült, hogy folyó ott nincs, de annyi nevet kellett adni mindenféle falunak, városnak, szigetnek és erődnek, hogy nem szórakoztak az ilyen csip-csup tévedések korrigálásával. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inês Pereira két férje

Legutóbb Gil Vicente (1456?-1536?) mesterről írtam, és megígértem, hogy a műveiről is mesélni fogok: itt van mindjárt a kedvencem, mégpedig Inês Pereira komédiája, amelyből nemsokára egy kis műfordítás-részlet is megjelenik majd az Irodalmi Jelenben.

resumo-do-livro-a-farsa-de-ines-pereira

Miért is a kedvencem ez az 1523-ban íródott kis opusz? Egyrészt, mert a főszereplője nő, és két, igen beszédes mellékszereplője (az anya és a kerítőnő) is az, így elég érdekes betekintést nyerhetünk a XVI. századi női sorsokba még akkor is, ha mindezt egy férfi tolmácsolásán keresztül érkezik hozzánk. Másrészt a darab a férjválasztás rejtelmeivel foglalkozik, de nem ám csak addig, mint a népmesék: az állítólag boldogító igen utáni állapotra is kitér, sőt, arra is, hogyan lehet másodszorra okosabban választani. Egy kattintás ide a folytatáshoz….