Kábítás nélkül nyerte a választásokat a jobboldal Portugáliában

Az utóbbi napok tendenciái alapján nem lepett meg senkit a tegnapi portugál parlamenti választások eredménye. A március közepén lemondásra kényszerített szocialista miniszterelnök, José Sócrates megkapta a luzitánoktól az elbocsátó szép üzenetet. Ellenfele, a Passos Coelho vezette szociáldemokrata párt (PSD) nyert, de mivel az abszolút többséghez nem elegendően szavaztak rájuk, kénytelenek lesznek koalíciót kötni a harmadik politikai erővel, Paulo Portas Néppártjával (CDS-PP). Noha este még egyikük se akart erről nyilatkozni, a politikai kényszer nyilvánvaló, és berzenkedés sincs ezekben a pártokban egymás iránt: kormányoztak ők már korábban is együtt.

A parlamentben a jelek szerint (mivel a külföldön élők szavazatai még négy mandátum sorsáról döntenek, valódi végeredménnyel nem szolgálhatunk, és felmerült, hogy az eddig ismeretlen Partido pelos Animais vagyis az Állatok Pártja is esélyes egy mandátumra) ezután is ugyanaz az öt politikai erő fog Portugália sorsáról dönteni, amely eddig. Az első bekezdésben említett hármon túl jelen lesznek a kommunisták (CDU) és a Baloldali Blokk tagjai: utóbbiakat tartják egyébként az idei választások legnagyobb vesztesének, a mostantól fele annyian ülnek majd az országházban, mint 2009-től. 

De nézzük a számokat:

1. PSD (Szociáldemokrata Párt): 105 képviselő (36,8%)

2. PS (Szocialista Párt): 73 képviselő (28,1%)

3. CDS/PP (Néppárt): 24 képviselő (11,7%)

4. CDU (Kommunista Párt): 16 képviselő (7,9%)

5. BE (Baloldali Blokk): 6 képviselő (5,2%)

A részvétel 58,9%-os volt (érdekes módon a portugálok a szavazásban részt nem vett, tehát tartózkodó állampolgárokat számolják ilyenkor, vagyis 41,1%-ot tüntetnek fel): mint minden ilyen alkalommal, ezúttal is sajnálatukat fejezték ki a viszonylag alacsony voksolási számarányok miatt, de a lényeg annyi, hogy a választások érvényesek, eredményüket mindenki elfogadta, sőt, a vesztes párt szóvivője még azelőtt elismerte vereségét, hogy megszámolták volna a szavazatokat. Nem volt magyarázkodás, nem volt vádaskodás, senki nem akart győztesnek tűnni annak ellenére, hogy vesztett. José Sócrates mosolyogva és párttársai tiltakozása közepette mondott le elnöki tisztéről, teljes egészében magára vállalva a felelősséget a vereségért. Egy újságírói kérdésre, miszerint bíróság előtt is vállalja-e a felelősséget, értetlenkedve kijelentette (a szocik kifütyülték a kérdés feltevőjét), hogy nem érti, miről van szó.

A kampány egyébként meglehetősen csendesre sikeredett, a reklámok – szerintem – borzasztóak voltak, de minden parlamenti erő tisztességgel vitatkozott a többiekkel, mivel pedig a bíróság úgy döntött, hogy a nem parlamenti erőknek is joguk van a tévében szerepelni és a többiekkel megvitatni álláspontjaikat, az RTP helyet és időt biztosított ezeknek is: az már nem a sajtó hibája, hogy a parlamenti pártok nem voltak hajlandóak leülni a kisebb jelentőségű mozgalmak képviselőivel, így azok egymásnak oszthatták az észt. 

A kampány érdekessége egyébként, hogy a nyertes jobboldal ugyanúgy nem ígérgetett, mint ahogy azt a baloldal sem tehette. Sőt, ha lehet, a PSD keményebb jövőképet festett, mint a szocialisták, mindenki tisztában van vele, hogy még nagyobb megszorítások jönnek, és mégis megválasztották őket. Így, kábítás nélkül is lehet választásokat nyerni – valahol Európában. Az persze más kérdés, hogy mi lesz, ha elkezdenek kormányozni: az emberek ott se fogják ölbetett kézzel tűrni, hogy megnyirbálják a kiváltságaikat. Pedig ez elkerülhetetlen. 

Az előkampányban már mindenki mindenkivel vitázott

Vasárnap kedződik a portugál parlamenti választások igazi kampányidőszaka. Ez csak azért meglepő kissé, mert én úgy vettem észre, hogy egyfolytában kampány van. De ők ezt itt előkampánynak hívják.

Ha már benne voltak a sűrűjében, gyorsan lebonyolítottak néhány vitát, minden parlamenti párt vezetője beszélgetett minden parlamenti párt vezetőjével külön-külön (5 emberről van szó összesen). Vagyis az fel sem merült senkiben, még az arroganciájáról és nagyképűségéről hírhedt José Sócratesben (Szocialista Párt) sem, hogy ne lenne értelme vitázni akár a Baloldali Blokk képviselőjével, akár a kommunista párt szimpatikus főtitkárával, mert nekik például semmi esélyük kormányra kerülni. Csak kissé szarkasztikusan megjegyezte, hogy ha valaki kiáll vele, legalább legyen programja, mert ez így olyan gáz … 

Tegnap volt a Sócrates-Passos Coelho szópárbaj, időméréssel és egy moderátorként funkcionáló újságíróval: az elemzők szerint a jóképű Passos Coelho (Szodcem Párt) az eddigi vitákkal ellentétben, amelyekben nem nyújtott valami fényes teljesítményt, ezúttal jó érzékkel riposztolt, Sócrates pedig hozta a szokásos, lehengerlő formáját. A jobboldali Néppárt elnöke, Paulo Portas (akinek a bátyja egyébként a politikai paletta pont ellenkező oldalán elhelyezkedő Baloldali Blokk egyik főembere) ugyancsak lehengerlően szerepelt, nagy valószínűséggel ő lehet majd a mérleg nyelve, bár inkább méreggel teli nyelvéről volt ismeretes, mielőtt politikussá vedlett, ugyanis oknyomozó újságíróként az Independente című lapban mindenkiről leszedte a keresztvizet, akiről csak lehetett. 

A kampány hivatalosan tehát még csak most kezdődik: holnap kirajzanak a politikusok vidékre, végigjárják az összes kirakodóvásárt, és megpuszilgatják a kofákat, meg hasonló örömteli cselekedeteket hajtanak végre ingujjra vetkőzve. 

Közben a portugál külügybe berendelték a német nagykövetet, hogy barátilag elmagyarázzák neki: Merkel asszony kissé el van tájolva, mikor arról beszél, hogy a portugáloknak mélyen magukba kellene nézniük, mert több szabadság jár nekik, mint a németeknek, de a nyugdíjkorhatáron se ártana elmerengniük. Ez a meggondolatlan merkeli jótanács engem is meglepett, ugyanis a németeknél több szabadsága szerintem senkinek nincs, különben nem velük lenne tele a világ összes üdülőhelye és turisztikai központja. A nyugdíjkorhatár meg … Na, láttam pár németet elmenni előnyugdíjba, egészen közelről. És nem fognak éhezni.