Az időminisztérium – portugál verzió

Szeretem az időutazós könyveket, filmeket, sorozatokat – és ebben a műfajban szerintem az utóbbi időben a legjobb a spanyol Ministerio del Tiempo, amelynek már két évadja ment le, a sarki videotékában elérhető magyar felirattal is.

A portugál Időminisztérium három főszereplője

Az alapötlet szerint létezik egy titkos minisztérium, amely időkapukon át közlekedik korábbi történelmi korokba, mégpedig azzal a feladattal, hogy ha bárki változtatna az események menetén, akkor azt helyrehozzák. Nem tetszőleges helyre és időbe léphetnek át, csakis olyan területre tudnak közvetlenül eljutni, amely az adott korban spanyol fennhatóság alatt állt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inês Pereira két férje

Legutóbb Gil Vicente (1456?-1536?) mesterről írtam, és megígértem, hogy a műveiről is mesélni fogok: itt van mindjárt a kedvencem, mégpedig Inês Pereira komédiája, amelyből nemsokára egy kis műfordítás-részlet is megjelenik majd az Irodalmi Jelenben.

resumo-do-livro-a-farsa-de-ines-pereira

Miért is a kedvencem ez az 1523-ban íródott kis opusz? Egyrészt, mert a főszereplője nő, és két, igen beszédes mellékszereplője (az anya és a kerítőnő) is az, így elég érdekes betekintést nyerhetünk a XVI. századi női sorsokba még akkor is, ha mindezt egy férfi tolmácsolásán keresztül érkezik hozzánk. Másrészt a darab a férjválasztás rejtelmeivel foglalkozik, de nem ám csak addig, mint a népmesék: az állítólag boldogító igen utáni állapotra is kitér, sőt, arra is, hogyan lehet másodszorra okosabban választani. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Gil Vicente, a rendezvényszervező komédiás

Nincs mit szépíteni rajta: több, mint 2 azaz két éve nem írtam ebbe a blogba. Nem, mintha már nem érdekelne a portugál kultúra, de valahogy egyszer se éreztem azt, hogy egy egész posztnyi mondanivalóm lenne. Közben azért a Facebook oldalt nem hanyagoltam, ezzel nyugtatgatva nemlétező lelkiismeretem.

gil_vicente_bio_grande

No, de most megtörik a gonosz varázslat, újra itt vagyok, leporoltam régi anyagaim egyikét. Mert már tizenöt éve, hogy egy több hónapos ösztöndíjnak köszönhetően lefordíthattam Gil Vicente hét színdarabját, de mindeddig nem sikerült kiadót találni a számukra – be kell valljam, jó ideje nem is próbálkozom azzal, hogy kiadót keressek bármihez is. Vagy tíz év kiadókkal és szerkesztőségekkel folytatott küzdelem után elegem lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A régi és új emigráció Portugáliában

Rég jelentkeztem már új poszttal a luzitán világ kapcsán, de most újra felveszem a fonalat és a jelenleg egyik legégetőbb problémával térek vissza, amely itthon sem ismeretlen.

A portugálok történelmük során nem először teszik fel a nagy kérdést: elmenni vagy maradni? És ha sokan nem a távozás mellett döntöttek volna egykor, kicsit másképp nézne ki a világtérkép, például más fedezi fel a fél glóbuszt, és nincsen annyi katolikus szentről elnevezett város. (Jó, utóbbi miatt a spanyolokat is lehet hibáztatni – vagy dicsőíteni, ízlés szerint.)

Vagyis nem mondhatnánk, hogy egy békésen a hátsóján csücsülő népségről lenne szó, hagyománya van a lelépésnek, mégpedig nem is csak a szomszédba szokás átugrani, bár az űrutazás eddig nem igazán szerepel az étlapon – talán, mert egzotikus erotikus kalandokra nincs kilátás arrafelé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….