J. R. dos Santos, a portugál Dan Brown

José Rodrigues dos Santost 1995 óta ismerem – persze nem személyesen, hanem a képernyőről. Mikor Portugáliában éltem, és még néztem híradót (vagyis Telejornalt), az RTP-n hetente többször ő vezette vagy a délutáni vagy az esti kiadást. Egyébként még mindig ott van a szeren, továbbra is az egyik állandó pivô… 1991 óta csinálja, vagyis 26 éve, ami nem kis teljesítmény.

J. R. dos Santos, akit egyébként igazából José António Afonso Rodrigues dos Santos-nak hívnak 1964. április 1-én, bolondok napján született, a mai Mozambik területén, amely akkoriban, a Salazar-diktatúra idején még portugál gyarmat volt. Apja orvos, és a kis José António gyakorlatilag beleszületik a gyarmati háborúba, amely 1974-ig, a szegfűs forradalom kitöréséig tartott.

A jobboldali diktatúra bukása a portugál csapatok kivonásával és a portugál polgári lakosság nagy részének pánikszerű menekülésével járt: a gyarmatosítók visszavonultak a kontinentális anyaországba, ahol sokan még nem is jártak, hiszen 3., 4. generáció óta éltek Afrikában. (Őket hívják visszatérteknek, retornados-nak, beilleszkedésük nagyon nehéznek bizonyult.)

José António tíz éves volt ekkor, közben a szülei el is váltak: először anyjával Lisszabonban lakott, majd apjához költözött Észak-Portugáliába, Penafielbe, de nem szeretett ott lenni, és hamar le is lépett: mégpedig egyenest Macauba ment, amely akkor még portugál fennhatóság alatt állt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Portugál tüntetők: nemzedék a béka segge alatt

Portugál aktuálpolitikával kezdem. Tegnapi (március 12-iki) hír, de a japán földrengés és a líbiai polgárháború uralta híradásokban nem kerül sor arra, hogy ezt a nagy tömegeket mozgató tüntetéssorozatot is felvegyék az érdekességek közé. Mi azonban azért vagyunk, hogy figyeljük az eseményeket.

Az még az itthoni ingerküszöböt is megütötte, hogy Portugália enyhén szólva szarban van. A közgázosok a PIGS országok közé sorolják: az írek, a görögök és a spanyolok társaságába … Hogyhogy mi nem vagyunk ott, azt nem tudom 🙂 A miniszterelnök, már a portugál, aki a kissé álszerény Sócrates névre hallgat, nem győzi szajkózni, hogy nem kell az IMF, nem kell az IMF, majd kihúzzuk magunkat a bajból. Ugyanakkor megszorítások jönnek megszorítások után. Ismerős? Na, nem csak ez az egy párhuzam van kis hazánk és Portugália között, de erről még bőven lesz szó.

Nos, Sócratesnek úgy kellett ez a tegnapi tüntetés, mint púp a hátára. De kik tüntettek, és miért?

Ezúttal az ifjú titánjelöltek, vagyis csak félkarú óriások szervezték a megmozdulást, itt a tavasz, ilyenkor úgyis forradalmat illik csinálni, de nem ám fülkékben … És nem is csak a facebook-on, bár ott szervezkedtek ők is, hol másutt.

A mozgalom a geração à rasca fantázianevet aggatta önmagára, ami kábé annyit tesz: szarban lévő nemzedék. Főleg a 25-34 év közöttiek tartoznak ide, az egyetemi bulizást, gólyaavatást és diákegyleti éneklést maguk mögött hagyó ifjoncok, akik azonban nem találják a helyüket a munakerőpiacon. Több, mint 13%-uk meló nélkül tengődik a szülei pénzén, és persze nagyrészt otthonában is (a portugálok még akkor se költöznek saját kéglibe, ha épp van munkájuk), és 77 ezer emberke dolgozik kényszervállalkozó-szerűségként.

Unják, hogy nem jutnak egyről a kettőre, max szakmai gyakorlatokra veszik fel őket, és kényszeresen meg kell hosszabbítaniuk ifjú éveiket.

Nos, tegnap megmutatták, hogy mennyien vannak. Lisszabonban 200ezren nyomultak, Portóban 80ezren, egyebütt összesen 20ezren, állítólag a 74-es április 25-iki forradalom óta nem volt hasonló tömegmegmozdulás az országban. Pedig mikor az FC Porto bajnokok ligája győztes lett Mourinhóval, akkor se volt néma csend az utcákon.

Egyébként a portugálok imádnak tüntetni, tegnap azért nagy buli volt. Hogy ettől bármi másképp lesz-e mostantól, az bizony kérdéses …