Portugália nem bukhat el és nem fog elbukni

A vezető hír talán nem is az új miniszterelnök, Pedro Passos Coelho beiktatása, de azért illik ezzel kezdenünk. Annak rendje és módja szerint a köztársasági elnök, Cavaco Silva a PSD (Szocdem Párt) elnökét bízta meg kormányalakítással, miután a koalíciós tárgyalások sikerrel lezajlottak. Passos Coelho (nem Paulo, nehogy valaki összetévessze) a PP (Néppárt) első emberével, Paulo Portassal (ez viszont Paulo) fog küzdeni az elkövetkezendő években a kormányon belül. Egyébként pedig a három parlamentbe bejutott ellenzéki párttal, meg a trojkával, meg a saját népével, de ez utóbbi lesz a legkeményebb küzdelem.

Passos Coelho szűzbeszédében nagy meglepetések nem hangzottak el, a kulcsszavak akár itthonról is ismerőseknek tűnhetnek: takarékosság, stabilitás, karcsú állam, vagyis osztogatás nincs, megszorítások viszont várhatóak. Drukkoljunk nekik, sok egyebet nem tehetünk. (A poszt címe a beszédből vett idézet.)

Az országgyűlés elnökének megválasztása eddig nem sikerült, Passos Coelho bepróbálkozott a 16 éve politikától visszavonult, és csak most aktivizálódott Fernando Nobre-val, de leszavazták, és nem akarnak újból nekifutni a dolognak, így a jelek szerint női elnöke lesz a portugál törvényhozásnak, Assunção Esteves személyében. Ennek bizony örülünk!

És most a foci: ha van valaki, aki ezekben az ínséges időkben még portugálként is nagyot szakíthat (mondjuk, Cr. Ronaldón és Mourinhón kívül), sőt, épp azon van, hogy ezt meglépje, az André Villas-Boas. A Porto edzője nem tudott ellenállni a Chelsea elképesztő ajánlatának, és otthagyja Európa Liga-győztes csapatát, így aztán nem sok reményünk marad az UEFA-kupára jövőre. Szomorú fejlemény ez, főleg, mert még Moutinhót és Falcao-t is magával akarja vinni a mini-Mourinhónak becézett edző, aki ebben is mesterét és példaképét utánozza, hiszen a mór is Londonba igazolt a Portóból, azzal a nagy különbséggel, hogy ő még előtte az UEFA-kupát is besöpörte. A gyerekkorában sárgarépának becézett, echte portói Villas-Boas nemrég ugyan még határozottan állította, hogy maradni akar, de az vesse rá az első követ, aki nem szeretne sokat, nagyon sokat keresni. A Porto persze nem szívbajos, és úgy 85 millió eurót fog nyerni az üzleten. Legalább nekik nem kell meghúzni a nadrágszíjat. (Lehet, hogy Pinto da Costára kéne bízni az egész államháztartást.) Az új edző egyelőre Vítor Pereira, Villas-Boas eddigi asszisztense lesz.

Csontvázak és aranylábúak

Ezúttal kezdjük a focival. Ahogy egyik előző posztomban vizionáltam, négy ibériai csapat került be az EL (Európa Liga) utolsó körébe. Elképesztő, hogy ebből három portugál, és csak egy spanyol.

Tényleg le a kalappal mind a három luzitán együttes előtt, bár persze a pálmát a Porto viszi el. Megint sikerült 5 gólt szereznie a Szpartak Moszkva ellen, olyan fölény ez, amely hatalmas önbizalmat adhat, csak ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy a fiúk fejébe száll a dicsőség. És a Villareal nem lesz könnyű ellenfél. Vajon sikerül-e Villas-Boasnak Mourinho egykori csodáját megismételnie? (Jó vagy rossz ómen, hogy a neve Villa-val kezdődik, mint az ellenfél csapatáé?)

A Benfica és a Braga döntetlent játszott, és most egymással kell birkózniuk egyet, mintha csak otthon lennének. A papírforma a Benfica győzelme lenne, de persze semmi sem lehetetlen. A Benfica annyira azért nincs a csúcson, a Braga viszont csupa döntetlennel araszol előre: a védelme rendkívül szilárd, a játékosok idegei kötélből. Nem látványfoci, az biztos. Kicsit sajnálom, hogy épp a Portónak kell egy nem-portugál csapat ellen játszania, az a duett keményebbnek ígérkezik, másfelől viszont jogos, hogy a legerősebb kapja az egyetlen árva spanyolt.

De nézzük, mi folyik úgy egyébként Portugáliában, mikor épp nem a foci diadalmenetéről van szó. Javában tart az előkampány, olyannyira, hogy a minap egy ismerős szlogen ütötte meg a szememet: csontvázak a szekrényben. Ki is beszélt szekrényben bujkáló csontvázakról, a költségvetésben elrejtett stiklikről, mindenkit meglepő hiányról? Emlékszik még rá valaki? Nem igaz, hogy ezek a portugál szocdemek Kukuytinország jelenleg uralkodó pártjától lopják az ötletet. Vagy ez a csontvázasdi általánosan bevett szokás?

Konkrétan a PSD elnöke, Passos Coelho ismételgetni most ezt a metaforát, lehetőleg egy beszéden belül hatszor is, nehogy valakinek elkerülje a figyelmét. De melyek ezek a csontvázak? Semmi különös, csak a PPP konstrukcióban létrehozott beruházások, amelyek költségei eddig nem jelentek meg az államháztartási hiány összegében, mostantól meg igen. Meg valami veszteséget termelő állami vállalatokról is szó van, azok tényleg csak viszik a pénzt. Majd ők tesznek róla.

Mindeközben Sócratest úgy ünnepelték a szocik kongresszusán, mintha legalább is kétharmados többséggel választásokat nyert volna, és nem “bukott” miniszterelnök lenne. Az itthoni hírekben is benne volt, hogy már a rettegett IMF-hez is beérkezett a portugál kérelem: segítsetek, mert süllyedünk. Reméljük, nem süllyednek el, hanem valahogy kievickélnek a partra.

Az F. C. Porto varázslója: Pinto da Costa

Most, hogy a Porto már megint, 25. alkalommal is  megnyerte a portugál bajnokságot, és nemsokára nemzetközi porondon is bizonyíthat ismét (két másik portugál csapattal együtt), nézzük meg, kinek köszönhető nagyrészt ez a jó ideje tartó diadalmenet, amelynek eddigi csúcsát José Mourinho portói korszaka jelentette!

Porto városának két fontos jelképe van: a Klerikusok tornya (Torre dos Clérigos) és  Pinto da Costa (szül. 1937-ben), az F. C. Porto majdnem 30 éve regnáló elnöke. (A portói bornak csak nevében van köze a városhoz, de erről majd egy másik alkalommal lesz szó.) A portói polgármesterek cserélődnek, a portugál kormányfők lemondanak, és újak jönnek a helyükbe, de a sárkányos csapat elnöke a helyén marad.

Volt egyszer, hol nem volt egy echte tripeiro (vagyis pacalzabáló: így  csúfolják a portóiakat) srác, bizonyos Jorge Nuno Pinto da Costa, aki már egész fiatalon elkötelezte magát városa focicsapatának (bár nem csak focival, hanem más sportágakkal is foglalkozott, mint drukker és sportvezető). Mielőtt elkezdett 24 órában sportvezetni, egy bankfiókban ücsörgött és barátkozott az ügyfelekkel, de itt nem volt esélye császárrá válni, úgyhogy átnyergelt a futballmaffiáhozüzletbe.

Pinto da Costa 1982 óta az F. C. Porto elnöke, ez még testvérek közt is borzasztó sok idő, (egyébként az egyik fivére úgy néz ki, mint a Mikulás, pszichiáter,  és folyton a portugál királyi tévében osztja az észt, elsősorban pszichopaták rémtetteivel kapcsolatban szakért), főleg, ha azt nézzük, hogy a többi focicsapatnak közben hányszor cserélődött a vezetése. Nyilvánvaló, hogy nem a hozzá-nem-értése miatt választják mindig újra hősünket: elnöksége alatt a klub a mostanival együtt 18 alkalommal volt portugál bajnok, ebből a 90-es években volt olyan sorozat, amikor ötször egymás után, ezt nevezték a PENTA-nak: egyetlen más portugál klub sem tudott ilyet felmutatni. Kilencszer nyerte meg a hazai kupát, kétszer a BL-t és egyszer az UEFA-kupát, hogy a többit ne is soroljam, mert már ez is épp elég lenne a mennybemenetelhez.

Nők jöttek-mentek az életében, háromszor nősült, ebből kétszer ugyanazt az asszonyt vette el, akit időközben egy konzumnő-féle csajért hagyott ott pár évre: ez a csaj aztán alaposan bemártotta jóemberünket, mert “írt” egy leleplező könyvet, Én, Carolina címen (biztos az Én, Claudius volt a mintája, tényleg olyan olvasottnak nézett ki), ebből kiderült, hogy szeretője, a Porto főmuftija minden, csak nem maszületett bárány, kissé gyakran ebédel futballbírókkal, prostikkal huzakodik, meg olykor megveret ezt-azt, aki nem akar a tenyeréből enni … Az aranysíp fedőnevű ügy mára lecsengett, úgy néz ki, hogy hősünk kikecmergett a  botrányból: az tuti, hogy a Carolina-féle csajszikkal a jövőben óvatosabb lesz. (Film is készült a könyvből, Korrupció címmel, nagyon megnézném, de eddig nem volt rá alkalmam, kár, hogy magyar földön annyira nem lenne aktualitása…) Mindenesetre az nem nagyon merült fel senkiben, hogy  PC emiatt monnyon le, akármilyen módszerekkel is éri el, hogy a kék-fehérek kiemelkedjenek a portugál mezőnyből, a drukkereknek az megfelel.

Tény, hogy az örökös elnök a maga drákói módszereivel általában nem téved a személyzeti politika tekintetében, nyilván nem egyedül felelős minden sikerért, de ahhoz van érzéke, hogy jól válassza meg az embereit (csak a nőkkel van néha bajban). Jó példa volt erre a Portónál befutott Mourinho, és persze a mostani szépfiú, a Mourinho szárnyai alatt nevelkedett André Villas-Boas is. (Nem hagyhatjuk ki a fotóját.)

Főhősünk nem egy mindennapi figura, kicsit megjátssza a maffiavezérbe oltott vidéki bunkót, a kiejtése annyira erősen portóias, hogy az már majdnem karikatúra: a róla mintázott baba az egyik legnépszerűbb volt a portugál állami tévé tizenkét éven keresztül műsoron lévő politikai szatíraműsorában (nemrég szűnt meg, ki tudja, miért), és az ő bábujára igazán nem kellett költeni, egyszer megcsinálták, aztán működött, mintha sose változna. Talán még egy bohóca van a portugál közéletnek, aki a saját pályáján ugyanolyan verhetetlen és kimozdíthatatlan, mint a Porto vezére: a maderiai autonóm terület elnöke. Ő is megér majd egy posztot, most azonban nem marad más hátra, mint gratulálni a Sárkányoknak az új bajnoksághoz, és sok sikert kivánni az Európa-liga negyeddöntőjében!