Dura praxis – hat portugál fiatal rejtélyes halála

2013. decembere óta ismét intenzíven folyik az egyetemi beavatási szertartások, gólyacsesztetések és a diákhierarchia körüli társadalmi vita, miután a Meco-i tengerparton hat fiatal máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Az egyetlen túlélő nem igazán beszél, illetve amit tőle meg lehetett tudni, az a legkevésbé sem derít fényt arra, hogy mi történt pontosan.

A portugálul praxe-nak (ejtsd kb: prás) nevezett gólyabeavatási és további fázisokban is működő csicskáztatási szertartásrendszerről már írtam korábban, ezért most nem térek ki rá részletesebben. Az, hogy a portugál egyetemista élete nem csak és nem elsősorban a tanulásról szól, még nem lenne meglepő, de az már kevésbé érthető, miért vállalják évről évre tízezrek, hogy szisztematikusan megalázzák őket, és miért nem tesz többet a “felnőtt” társadalom, az igazságszolgáltatás, vagy akár csak maga az egyetemi szféra azért, hogy véget vessen az atrocitásoknak. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mikor a szél befúj a miniszoknya alá – portugál diákdalárdák

Beszéltünk már néhány szót a coimbrai fado-ról és a portugál diákok körében népszerű (vagy inkább népszerűtlen?) gólyaavatásról meg az egyetemeken uralkodó diákhierarchiáról. Ígéretünkhöz híven most a diákok zenei életét vesézzük ki egy kicsit. Nem rockzenekarokról és nem néptánc-együttesekről lesz szó, bár persze ilyenek is vannak, mint minden országban. Ami azonban különleges, az a TUNA.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, egy személyes élmény. (Van több is, persze …) A Portói Egyetemen (UP) a 90-es évek közepén sok-sok órát töltöttem a BTK informatika-termében. Akkoriban az internet oda még nem volt bevezetve, így órák hosszat ücsörögtünk a számgépek előtt, és sokszor nem a géppel, hanem egymással dumáltunk (a netkorszak ennek véget vetett, sajna). Kifejezetten jópofa volt, ha több náció diákjai gyűltek össze. Egyszer a tunákról esett szó, és az egyik afrikai srác (azt hiszem, angolai volt), vigyorogva mesélte, hogy mekkorát nézett, mikor először meglátta a TUNA FEMININA szóösszetételt. Náluk ugyanis a TUNA egy szintén négybetűs, NA-ra végződő magyar szóval egyenértékű. (Hú, de jól elmagyaráztam.) Az egy dolog, hogy az egyetem kapujára bazi nagy betűkkel ki van téve egy plakát ezzel a szóval, de miért kell hozzátenni, hogy FEMININA? Ez csak egyértelmű, vagy az európaiak számára nem? (Azt hiszem, ugyanő mondta, hogy az összes európai nő egyforma. Hát, jó szeme volt nagyon …)

A TUNA tehát diákdalárda, és mint a fentiekből sejthető, van neki maszkulin meg feminin változata. Az igazi, az eredeti a maszkulin, persze, de ott vannak a placcon a lánybandák és a vegyesek is, bár én ilyet élőben nem láttam még.

Kifejezetten csak praxison átesett, vagyis kínnal-keservvel beavatott egyetemisták lehetnek a tagjai, nem egy diáktól hallottam, hogy ezért vállalta a gólyaév megpróbáltatásait, mert tuna-tag akart lenni. Hát, egészségére. A banda létszáma változó lehet, egyes tagjai a táncra, mások a hangszeres kíséretre specializálódnak, ismét mások énekelnek – vannak szólisták, és persze van össznépi danolás. A tuna-számok témájukban nem sokban különböznek a coimbrai fado-tól, de a fado, egyrészt zeneileg, másrészt előadásmódban sokkal merevebb, és mitagadás (kövezzenek meg a fado-rajongók): sokkal unalmasabb.

Ha egy pasi-tuna úgy igazából belemelegedik, akkor ott van zászlótáncoltatás, csörgődobolás, kozákokat megszégyenítő mutatványok, és mindez cseppet sem sportolásra kitalált öltözékben. Ami a témákat illeti, nos, azok nem éppen konzervatív és erkölcsös életfelfogásról tanúskodnak, tudnak istenigazából pajzánok is lenni, nem sokban különböznek a középkori vágáns diákdalok stílusától – talán az sem véletlen, hogy a tuna szó első jelentése (NEM a NA-ra végződő szó, hanem): csavargó élet.

Itten pedig egy aranyos kis tuna-dal (az UP fiúkórusától) magyar ferdítésben:

“Szép az élet, mikor egy lány végigmegy a téren,
és a szél rövid szoknyáját felfújja egészen.
Odalehet jó hírneve, tisztessége, minden,
mégis mindenki azt mondja, hogy ennél szebb nincsen.”

A lánytunákról se feledkezzünk meg azért, nem lenne szép dolog tőlünk, hiszen ők még arra is képesek, hogy a zászlótáncoltatást szűk szoknyában adják elő. Azért ez nem kis teljesítmény. Saját maguk is írnak dalokat, meg jól ismert számokat is áthangszerelnek, a dalaik “persze” nem pajzánok, hanem inkább romantikusak, de azért egész jók is vannak közöttük. Most pedig jöjjön maga a zene és a látvány hozzá.

Az egyik legismertebb dal, A kövér lányka kezdetű. Ide kattintva megtalálhatjátok regényszituációba ágyazva a szöveg fordítását is.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=jANGf3owG_w&w=425&h=350]

Portugál praxis – vagyis hogyan csesztetik a gólyákat Luzitániában?

Nemrég a coimbrai fado kapcsán ejtettünk néhány szót az ottani egyetemi életről, és a helyi „népviseletről”, amelyhez hasonlót ma minden valamirevaló vagy nem való egyetem és főiskola diákjai viselhetnek. De ahhoz, hogy joguk legyen ehhez a maskarához, nem elég a sikeres felvételi vizsga, és a beiratkozás, valamint a tandíj leperkálása. Sokkal többet kell érte tenni!

A traje-nak (ejtsd: trázs) nevezett denevérjelmezhez  rögös út vezet. Gólyaként át kell esni egy egész évig tartó praxison (portugálul praxe, ejtsd: prás), vagyis sorozatos beavatási szertartásokon. A portugál gólya (caloiro vagy caloira), ha odahaza nem tanulta meg a pampogás nélküli engedelmességet, és életében nem alázták meg úgy istenigazából, akkor itt mindezt bepótolhatja. Bizonyosan hálás lesz kiképzőinek, a felsőbb éveseknek (itt balra), akik még egy reguláris hadseregben is megállnák a helyüket, olyan jól játsszák a szemét őrmester szerepét, miután persze ők maguk is végigcsinálták a gólya-évet. (Ezen őrmesterek között törékenynek tűnő csajok is előfordulnak ám, némelyek szerint ők a legkegyetlenebbek.)

Ha ősszel vetődünk Portugáliába, gyakran belebotolhatunk azokba a tömegjelenetekbe, amelyek során az elsőévesek viccesnek szánt feliratú pólókban (például: hülye vagyok) és szamárfülekkel a fejükön masíroznak fel-alá pár talpig feketébe öltözött vezér parancsára, saját magukat gyalázó énekeket énekelnek, a földön ülve hallgatják szájtátva, hogy mekkora nullák, nyalogatják a poros aszfaltot, és még sokkal rosszabb dolgok is történhetnek velük.

Ez az, amit bárki láthat, fényes nappal, de persze van jó pár olyan szertartás, megalázó ez-az, amit nem a nyílt utcán adnak elő. Van fizikai és verbális agresszió, testfestékkel való megjelölés, szexuális játékok (már akinek játék), pl. alázatos térdeplés az idősebbek előtt (kissé félreérthető helyzet, ha egy srác áll félig lehúzott gatyában, és egy lány térdel előtte – ha nem dokumentálnám itt jobbra, el se hinnétek, ugye?), fej vízbe nyomása, az áldozat sárral vagy még kellemesebb anyaggal való összekenése, szarszagú spray alkalmazása, undorító kaják evőeszköz, sőt kézhasználat nélküli elfogyasztása – nem kell a szomszédba menniük a felsőbb éveseknek szadista ötletekért.

Boldogult egyetemista koromban, mikor én is ott flangáltam a portói flaszteren (persze a praxisba sose kóstoltam bele), és beszélgetem mindenféle emberekkel, gyakran hallottam, hogy vannak veteránok, akik csak azért nem teszik le az uccsó vizsgájukat az egyetemen, hogy továbbra is hordhassák a fekete cuccot, részt vehessenek a praxisban, és befűzhessék a fiatal diáklányokat, mert a csajozás fontos része az egész történetnek.

De kötelező-e gólyaként elviselni mindezt, vagy önkéntességi alapon megy? Nem kötelező! Ha valaki kinyilvánítja, hogy köszi, de inkább nem kérek belőle, azt némi győzködés után hagyják lógni, bár kell hozzá némi jellemszilárdság, mert elég nagy a nyomás. A praxis-hívől mindig azzal érvelnek, hogy aki ebből kimarad, az nem fog tudni beilleszkedni a társaságba, hisz az egész beavatási cécó nem azért létezik, hogy az idősebbek szadizhassák a fiatalabbakat, hanem, hogy a fiatalabbak összekovácsolódjanak, integrálódjanak, egy nagy egész részének érezhessék magukat. Hát, köszi.

Biztos lesz, aki nem ért egyet, de én el tudok képzelni csesztetés nélküli beilleszkedést is. Igaz, még gólyatáborban se voltam, ami szerintem mindent elmond a hozzáállásomról.


Ha valaki túljutott a gólyaévén, és még mindig életben van, nem kapott idegösszeomlást, nem utálta meg egy életre az egyetemi létet, és nem vesztette el a szüzességét (ja, ez nem illik a sorba), akkor végre megkaphatja, illetve joggal megvásárolhatja az egyébként nem túl olcsó öltözéket. Ez sose megy ki a divatból a jelek szerint, pedig nem valami modern szabású, sőt, kifejezetten régi korokat idéz. Egyébként millió apró szabály van arra, hogy mikor mit lehet viselni, ki kit zaklathat, milyen módon, és miféle szankciók várnak arra, aki vét a szabályok ellen, például a körmös, nyilvános megszégyenítés, misztikus büntetések. Őszintén szólva nem tudom, hogy tanulásra mikor jut idejük, ha ezt a sok marhaságot komolyan veszik. (Felirat alább: A gólya nem gondolkodik, hanem végrehajtja a parancsot.)

A gólya nem gondolkodik, hanem végrehajt.Az annyira vágyott egyenruha tiszta fekete, kivéve az inget vagy a blúzt: ezek természetesen fehérek. A nadrághoz illetve szoknyához (utóbbi a kevésbé csinos lányokon szörnyen áll) mellény, blézerszerű kabátka, nyakkendő tartozik, valamint egy városcímerekkel és különböző színes szuvenírekkel díszített ugyancsak fekete köpeny (capa). Ha hideg van, a vállukra terítik, melegben szépen összehajtogatva a karjukon hordozzák. A fekete alapon egyébként jól néz ki a sok kis színes cucc, láttam én már hűtőmágnes-gyűjteményt is, ami erre emlékeztetett. (A díszítés persze egyéni, az évek során kell összegyűjteni, minden kis szuvenírnek személyes jelentősége van.) A cipő és a zokni, illetve harisnya is fekete általában, sőt, még a jellege is meg van határozva. Fejfedő (batina) is van az egyenruhához, de én nem nagyon láttam hordani, hozzáteszem, hogy a dizájn azért nem egyforma minden intézményben, kisebb eltérések léteznek.

Az öltözéket egy szintén fekete, egyszerű műbőr borítású dosszié, a pasta egészíti ki, abban hurcolják a jegyzeteket, füzeteket, írószerszámot, és színes szalagok (fitas) lógnak ki belőle. Elég kényelmetlen, mert vállra nem lehet akasztani, úgyhogy kissé fárasztó naphosszat cipelni.
A praxe egyébként szigorú szabályok szerint folyik, nem ám csak úgy, bele a vakvilágba. A Portói Egyetem halálfejes praxistörvénye (a szimbóleum nem hagyja magát kikopírozni a pfd-ből, pedig szívesen beilleszteném) 62 oldalon részletezi, hogy mi merre meddig. A hierarchia rendkívül érdekes. Tizenhat fokozata van, nem tévedés, tizenhat, majd katonaviselt olvasóim biztos megmondják, hogy ez sok-e vagy kevés, na de miféle nevek, ezt figyeljétek!


1: állatok (bichos) – ezek még nem egyetemisták
2: ejtőernyősök (pára-quedistas) – egyetemisták, de nem az UP-n (Portói Egyetem)
3: gólyák (caloiros) – elsőévesek
4: idegen gólyák (caloiros estrangeiros) – az UP-n elsőévesek, de másutt már jártak egyetemre/ fősuliba
5: bunkók (pastranos) – első évet végzettek, akik még nem iratkoztak be másodévre
6: félgyerekek (semi-putos) – másodévre beiratkozottak (vicces lehet, mert a semi-puto nőneme semi-puta, de az annyit jelent, hogy félkurva, hmmm)
7: gyerekek (putos) – harmadévre beiratkozottak  (a lányok esetében: puta, hát az már egész prosti, oké, vicceltem)
8-9-10-11.: harmad-negyed-ötöd-hatodévesek (már ahol van 5 vagy 6 év): dögunalmas számnevek, semmi különös
12: egy szart vagytok doktorok (doctores de merda) – négy éve egyetemisták, akik egyszer már buktak
13: egy rakás szart érő doktorok (merda de doctores) – végzősök
14: veteránok (veteranos) – akik többször iratkoztak be, mint amennyi idő alatt el lehet végezni a szakjukat, vagy akiket a veteránbizottság megválasztott
15: dux facultis: a veteránbizottság által választott vezér
16: dux veteranorum: a veteránbizottság által választott veteránvezér

És ha ezek után azt hiszitek, hogy a téma kimerítve, nagyot tévedtek. Mert  vannak praxis-ellenzők is, meg nem szóltunk a diákkórusokról, az úgynevezett tunákról, de ezeket a témákat most nem fejtegetjük. Mára épp elég a megemészteni-való.