Ne sértődj meg, ha fejbe csapnak egy kalapáccsal!

Ma sötétedéstől beköszönt a Shakespeare álmáról is nevezetes Szent Iván-éj (vagy Szentivánéj?).

Szerte a világon rengeteg helyen kirúgnak a népek a hámból, de mi most csak egyetlen városra koncentrálunk ezügyben, mégpedig az Invictára. Vagyis Portóra. (En passant érdemes azért megemlíteni, hogy az UNESCO éppen most nyilvánította Coimbra 1290-ben, Dénes király által alapított egyetemét a világörökség részének. Egyszer nézzétek meg a várost, de főleg az egyetemi könyvtárat, az tényleg mesés – lásd alább.)

São João [ejtsd: szao zsoáo], akit a portóiak városi szentként tisztelnek, nem más, mint Keresztelő Szent János, róla  tartja úgy a katolikus egyház, hogy június 24-én született. De éppen ezen az éjen (a június 23-ról 24-re virradó éjszakán) valójában nem a Jézus eljövetelét bejelentő és már magzatként is miatta rugdalózó (lásd M. S. mester Vizitáció című, jól ismert festményét alább), később hippi módra a pusztában éldegélő, paleolit diétát követő és a Jordánban szabadstrandot üzemeltető, majd pályafutását levágott fejként egy ezüsttálcán befejező János miatt van felhajtás igazából, bár ő sem volt unalmas figura… Igazából a nyári napforduló adja az apropót. A keresztény egyház azonban ügyesen rátelepítette a már létető pogány népünnepélyekre a saját legütősebb emléknapjait, vagyis a téli napforduló karácsony lett, a nyári meg Szent János – vagy, ahogy mifelénk mondják, Szent Iván-éj.

De nézzük, mi mindent művelnek a portóiak ezen a jeles estén illetve éjszakán. Életemben egyszer szántam rá magam, hogy részt vegyek ezen az össznépi hepajon, merthogy rendkívül kellemetlen dolgok tudnak történni az ember fiával és lányával odakint. Konkrétan kalapáccsal ütögethetik a fejünket az ellenkező nem tagjai, igaz, maradandó sérüléseket azért elég nehéz így szerezni. Mégis, hogy kerülnek az óriáskalapácsok az utcára? A kalapácsos sztori 1963-ban kezdődött, amikor is egy műanyaggyártó iparos ember kitalálta, hogy bővíti a játékkínálatát, és némi só-meg borstartók alapján inspirálódva, amelyeket valahol külhonban látott, kifejlesztette az évszázad találmányát. Nyugodtan porosodhattak volna az új cuccok a kirakatokban, ha nincsenek azok a mitugrász egyetemisták (nem a coimbraiak, a portóiak), akiknek sose elég a zűrzavarból meg a polgárpukkasztásból, és a szalagégetésre mindenképp valami igazán ütős és zajos új játékszert szerettek volna. (A szalagégetés egy monstre egyetemi ballagás a város összes diákjának részvételével, több napos vonulgatás, énekelgetés, koncertek, sör, virsli, nők, szeméthalmok, és minden egyéb, ami belefér, ha kicsit érdekel az  egyetemi élet, ebben a posztban ecseteltem.) Nos, Manuel António Boaventura megadta nekik, amit kértek, a műanyag kalapácsok formájában. Az invenció akkora sikert aratott (naná, minden sikert arat, ami giccses és lármát csap), hogy a portói kereskedők elárasztották megrendelésekkel Boaventura urat, aki nem győzte gyártani a kalapácshalmokat: ugyanis a São João-n is ki kellett ezeket próbálni.

Szalagégetési felvonulás, kartonkatonákkal és hús-vér lánykákkal

Ha a portóiak beleszeretnek valamibe, akkor nincs bocsánat, mindjárt hagyománnyá avatták a kalapácsozást, főleg, mert a csajozásra is alkalmas volt, 5-6 évig nem is volt gond, akkor néhány politikus megelégelte a városházán, hogy így rombolja a nép a nagy ünnep méltóságát, és benyújtottak egy keresetet a kalapácsok betiltását követelve. Ne feledjük, ez még a 74-es forradalom előtti időszak… Ki is jött a rendelet, miszerint szigorú pénzbüntetés róható ki arra, aki kalapácsolni mer, de a népek akkorra már túlságosan belehabarodtak az új játékba, és nem voltak hajlandóak lemondani róla. 73-ban, egy évvel a forradalom kitörése előtt a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján a kalapácsokat visszahelyezték állampolgári jogaikba, azóta nem lehet tőlük megszabadulni.

Aki mégsem a kalapácsra szavaz, annak még marad a póréhagymával való püfölés: fejbevágás, egyéb testrészek megtámadása, esetleg a hagyma képünkbe dörgölése: mind belefér a jópofaságba.

A festa tipikus növénye a manjerico (bazsalikom), amelyet kis vázákban árulnak, apró zászlót tűznek bele, és a srácok bírják meglepni vele a kedvesüket. Úgy rémlik, én is kaptam egyszer, de régen volt …

Portóban tehát ma este nem illik aludni, a Ribeirán, a folyóparton gyülekeznek mindazok, akiknek a nagy krízis közepette még van kedvük, szardíniát és farturát zabálnak (utóbbi fánkszerű, baromi hizlaló tészta, porcukorral megszórva, a hamburgeradóra igencsak esélyes lenne), és remélhetőleg vinho verdét, zöld bort isznak (de lehet sört is, persze). Jó szórakozást nekik, és mindenki másnak is, aki a világ valamely részén a nyári napforduló miatt issza le magát.

A költészet napjára Camões-tól

Nem maradhatunk ki mi sem a költészet napi zsongásból, a tavasz is beköszöntött végre – bár még mindig nehezen hiszünk a szemünknek -, álljon hát itt a portugálok legismertebb költőjének, Luís Vaz de Camões-nak (1524/25-1580) ez a meglehetősen bonyolult szerkezetű, szinte már a kombinatorika világába kalandozó verse, egy bizonyos sextina. Bármennyire reménykedtek, a szexhez nincs köze, de a hatos számhoz annál inkább.

Kíváncsi természetűeknek mondom, a sestina (okcitán nyelven így illik írni) kitalálása Arnaut Daniel nevéhez fűződik, lényege, hogy 6 db 6 soros versszakot egy 3 soros kóda zár. A trükk az benne, hogy 6 kulcsszót kell ismételni egész végig (a kulcszó mindig a sorban álló utolsó szó), elegánsabb a vers, ha egy-egy kulcsszó azonos alakú (egyszer főnév, egyszer ige, például, de teljesen mást jelent). Az eredetiben például a pena mint büntetés, bűnhődés (laton poena) és mint írótoll (latin penna) is megjelenik.

Ha az első strófa sorait beszámozzuk  1, 2, 3, 4, 5, 6, akkor a következő versszakban így kell variálni: 6, 1, 5, 2, 4, 3, és ugyanezt a logikát kell követni mindvégig. Az utolsó, 3 soros versszakban mind a 6 kulcsszónak szerepelnie kell, mégpedig az első strófa sorrendjében, csak 1 sorban persze 2 kulcsszó szerepel. Nos, ennyit a matekról (sikerült követni?), és most következzék a vers – természetesen saját fordításomban.

Tüstént elrebben már a rövid élet
(Foge-me, pouco a pouco, a curta vida)

Tüstént elrebben már a rövid élet,
(ha még igaz egyáltalán, hogy élek)
kurta időnk van, látja ezt a szem;
siratom múltam, és amíg beszélek,
egy nap helyére ismét új nap lép,
tűnik a tavasz, s mi marad: a bánat.

Milyen kegyetlen, szörnyű ez a bánat!
Hogy sose volt még olyan hosszú élet,
Melyben a bajból bárki is kilép.
Mit érdekel, hogy meghalok, vagy élek?
Mi végre sírok? Mi végre beszélek,
Ha nem találhat örömet e szem?

Ó, te szép, kegyes, fényességes szem!
Hiányod okán lelkemben oly bánat
Lakik, mit el nem mondhat, mit beszélek!
Ha hosszú-rövid véget ér az élet,
S szemsugaradból perzselnének élek,
Nem bánnám, lelkem mi mindenbe lép.

De jól tudom, a Vég előbb belép,
Hogy lezáruljon e két fájó szem,
Mint hogy enyém lenne, akiért élek.
Tanúm a tinta, a penna, a bánat,
Melyek megírták, mily bús ez az élet:
Kevés jutott, de oly sokat beszélek.

Nem tudom már, mit írok, mit beszélek!
Elmém egy eszméről a másra lép,
S úgy gyötri őt is e fájdalmas élet,
Hogy ha nem szánja meg a két szép szem,
Nem tudom, mely toll írná le a bánat
Hatalmas voltát, amelyben én élek.

Lelkemben tomboló tűzvészben élek,
Melynek levegőt az ad, mit beszélek,
Nélküle hamu lenne már a bánat,
De kínomon, mit sínylek, mibe lépek,
Csak a könny könnyít, mit kiont a szem,
Általa szökik, nem szűnik az élet.

Halálom élet, haldokolva élek,
Szem nélkül látok, nyelvem nincs, s beszélek,
Lépek: dicsőség fogad, majd a bánat.

Ex-miniszterelnökből politikai elemző: Sócrates visszatér

Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy az mtv esti híradója után van egy politikai vitaműsor. Ne tessék somolyogni. Jó, tudom, senki se tudja, mi van az mtv híradója után vagy híradójában. De azért képzeljük el. Nos, mit szólnátok, ha ebben a vitaműsorban állandó politikai elemzőként Gyurcsány Ferenc tűnne fel (heti rendszerességgel)? Na, azt már megnéznétek talán.

Persze ez itt a Lusitania blog, és nem magyar hírekkel foglalkozunk. A helyzet azonban az, hogy Portugáliában éppen ez történik. A korábbi (bukott) kormányfő, José Sócrates, aki eleddig Párizsban éldegélt, visszatér kies hazájába, még pedig az RTP, az állami tévé meghívására. Hogy politikailag elemezzen főműsoridőben.

Persze lehet vitatni, hogy ez mennyire kóser vagy sem, de tény, hogy a portugál közmédiában simán meg lehet tenni, senkinek a kormányból eszébe nem jutna, hogy kirúgja a köztévé bármely munkatársát, mert egyáltalán eszébe jutott a dolog.

Sócrates szocialista kormányfő 2011 márciusában, vagyis 2 éve kényszerült lemondani, hat év kormányzást követően. (Lemondása után újraindult pártja színeiben, de vesztett.) Utódjának, a Néppárttal koalícióban kormányzó Passos Coelhónak mostanáig nem sikerült konszolidálnia a gazdasági helyzetet, népszerűtlen intézkedésekben már felülmúlta elődjét. Előre látható volt persze, hogy a jobboldal nem lesz szolidárisabb a munkanélküliekkel és az eladósodottakkal, a megszorítások folytatódnak. Hogy a váltásnak most mennyi értelme lenne, az nagy kérdés. Alapvetően mást a szocialisták se tudnának/akarnának tenni talán, mint amit a szocdemek tesznek jelenleg, a többi párt meg túl kicsi a győzelemhez.

Az utóbbi idők sajátos báját egyébként az adta a portugál politikai életnek, hogy a parlamentben folyton a “Grândola Vila Morena” kezdetű forradalmi dallal szakították meg a miniszterelnök és miniszterei beszédét. Ez, a baloldali dalszerző és énekes, Zeca Afonso által írt induló adta meg 1974. április 25-én a jelet a Renascença rádióban a katonáknak, hogy a forradalom elkezdődött: azóta is a 74-es felkelés himnuszának számít.

Hogy a helyzet forradalmi lenne jelenleg, azt nem mondanám, de a hosszan elhúzódó válság megteszi a magáét. Ugyanakkor a demokrácia, mint Sócrates kommentátori jövőjéből is kitetszik, ott azért működik.

Érdekes portugál szólások

Mindig is szerettem a közmondásokat – nem csak a magyarokat, persze, sőt, a nyelvtanulás egyik legérdekesebb aspektusa éppen a közmondások megismerésében és helyes alkalmazásában rejlik (helytelen alkalmazásuk meg nagyon vicces tud lenni).

Gimi előtt például bevágtam egy csomó latin proverbiumot, mert annyira szerettem volna már latinul tanulni. Nem volt haszontalan, egy részüket még most is tudom, bár biztos nem lennék képes úgy villogni velük, mint Déry János, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy ő három latin közmondást ismer, de azzal nagyobb fejnek tűnik egy társaságban, mint egy klasszikafilológus. Na jó, ez persze attól függ, hogy ki az a bizonyos klasszikafilológus, biztos sose akadt emberére. (Itt alább egy klasszikus latin mondás portugál változata.)

A közmondások egy része persze fordítás, vagyis nemzetközi, a portugálok is tele vannak a Bibliából vagy a klasszikus kultúrából, esetleg az araboktól átvett proverbiumokkal. Jártam egyszer a Portói Egyetemen egy közmondásokról szóló szemináriumra, és csak kapkodtam a fejem, mert akkoriban nem sokat értettem az egészből. Persze még most is rengeteg olyan van, amelyről sose hallottam, vagy aminek a pontos jelentését nem látom át elsőre, de másodikra sem. Ezen az oldalon például potom 1029 portugál közmondás található.

De nem is akarok tudományos dolgozatot írni a témából, csupán néhányat prezentálnék azokból, amelyeket szeretek vagy érdekesnek találok. Kíváncsi vagyok, eszetekbe jut-e más nyelven hasonló, rokon értelmű mondás. Igyekszem olyanokat kiválasztani, amelyeknek nincs nagyon nyilvánvaló magyar megfelelőjük (vagy csak én nem tudok róla). Íme tehát egy kis csokorra való:

1) Dá Deus nozes, a quem não tem dentes. = Isten annak ad diót, akinek nincsenek fogai. [Amikor először hallottam ezt, könnyeztem a nevetéstől, de már nem tudom, mi volt olyan vicces, csak nagyon találónak éreztem.]

2) Quem parte e reparte e fica com a pior parte, ou é tolo ou não tem arte. = Aki elosztja és szétosztja, amije van, és megelégszik a legrosszabb résszel, az vagy bolond, vagy béna.

3) Antes só do que mal acompanhado. = Inkább egyedül, mint rossz társaságban. 

4) Quem casa quer casa. = Aki házasodik, az házat is akar.

5) Entre marido e mulher não metas a colher. = Férj és feleség közé ne tedd oda a kanalat. (Ne szólj bele a vitáikba.)

– Ha a férjem lenne, megmérgezném a kávéját!
– Ha a maga férje lennék, meg is innám!

6) Não se apanham moscas com vinagre. = Ecettel nem lehet legyet fogni.

7) Quem faz um cesto faz um cento. = Aki egy kosarat készít, százat is fog. / Másképp: Não há duas sem três. = Nincs kettő három nélkül. (Negatív értelemben, vagyis aki kétszer hibázik, az harmadszorra is meg fogja tenni.)

8) Águas passadas não movem moinhos. = A víz, ami már elfolyt, nem mozgatja a malmot. / Másképp: Não adianta chorar pelo leite derramado. = Nem érdemes sírni a kiömlött tej miatt. (Nem érdemes a múlton rágódni.)

9) O pior cego é aquele que não quer ver. = A legrosszabb vak az, aki nem is akar látni.

10) Quando a esmola é grande, até o santo desconfia. = Mikor nagy az alamizsna, az még a szentnek is gyanús. [De milyen sokaknak meg nem – ebből élnek a csalók és szélhámosok…]

11) De Espanha, nem bom vento nem bom casamento. = Spanyolországból se jó szél, se jó házasság nem származik. [Nem, mintha bármi kifogásom lenne a spanyolok ellen.]

12) Não se fazem omeletes sem partir ovos. = Nem lehet anélkül omlettet csinálni, hogy szét ne törnénk a tojást.

A sor végtelen, ha valakinek van kedve folytatni, rajta!

Átirányítás: A betlehemi szarjankó

Kedves Olvasóim!

Noha csak érintőlegesen portugál vonatkozású, de mivel Ibériához van köze, szerintem élvezni fogjátok, ha elolvassátok a szexcsaták anno blogomon karácsonyi vonatkozású posztomat. Mindenkinek további kellemes téli napfordulós ünnepeket kívánok!

Glória

Nacimiento_napolitano.jpg

Gondolkodtam az idén is, mi szépet és szórakoztatót írhatnék nektek a karácsonyról, ha addig nem jön el a világvége, amely elsősorban az ilyen szemtelen bloggereket törölné el a www színéről, mint én, és mivel túléltem azt is, meg a karácsonyt is, itt láthatjátok az eredményt. Találtam ugyanis egy nagyon jópofa ünnepi figurát, amelyeknek ugyan nincs erotikus vonzata, de a mitológiához mégiscsak köthető valamiképpen (fogjuk rá).

Tovább a posztra

Meghívó: Előadás Gracia Nasi reneszánsz női bankárról

Aki ráér holnap délután, azt szeretettel várom a Nagytétényi Kastélymúzeumba, ahol a Reneszánsz Hölgyek Társasága szervezésében vetített képes előadást tartok a portugál converso, azaz zsidó származású újkeresztény Beatriz da Luna alias Gracia Mendes alias Gracia Nasi reneszánsz női bankár életútjáról.

Lisszabonban született, Konstantinápolyig volt kénytelen menekülni, beutazta egész Európát, családi vállalkozása hitelezett Európa szinte összes uralkodójának, üldözte az Inkvizíció, Magyarországi Mária, üzletet kötött VIII. Henrikkel, V. Károllyal, Szulejmán szultánnal. Beszélek unokaöccséről, Joseph Nasiról is, aki nemzetközi kalandorként, akár kettős vagy többes ügynökként tevékenykedett szerte a mediterrán térségben, profi leányszöktetővé avanzsált, összehaverkodott Szelim herceggel, a későbbi szultánnal, akinél elérte, hogy kinevezze Naxosz hercegévé. Üldözés, kaland, izgalom, cselszövések, lányszöktetések, pénzügyi trükkök, a tőzsde kezdetei – minderről szó lesz az előadásban.

Gyertek!

Dátum: 2012. november 24. 13-16h
Helyszín: Nagytétényi Kastélymúzeum
Belépőjegyek válthatók a Kastély jegypénztárában:
felnőtteknek 800 Ft
ifjúsági és nyugdíjas jegy: 400 Ft 

Gloria Mundi

A régi és új emigráció Portugáliában

Rég jelentkeztem már új poszttal a luzitán világ kapcsán, de most újra felveszem a fonalat és a jelenleg egyik legégetőbb problémával térek vissza, amely itthon sem ismeretlen.

A portugálok történelmük során nem először teszik fel a nagy kérdést: elmenni vagy maradni? És ha sokan nem a távozás mellett döntöttek volna egykor, kicsit másképp nézne ki a világtérkép, például más fedezi fel a fél glóbuszt, és nincsen annyi katolikus szentről elnevezett város. (Jó, utóbbi miatt a spanyolokat is lehet hibáztatni – vagy dicsőíteni, ízlés szerint.)

Vagyis nem mondhatnánk, hogy egy békésen a hátsóján csücsülő népségről lenne szó, hagyománya van a lelépésnek, mégpedig nem is csak a szomszédba szokás átugrani, bár az űrutazás eddig nem igazán szerepel az étlapon – talán, mert egzotikus erotikus kalandokra nincs kilátás arrafelé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért igen – és miért nem itt (goldenblog)

Kedves Olvasóim,

miután a többiek (Tiboru és Pizka) kifejtették, hogy miért nem indulnak a goldenblogon idén (meg soha többé?), csak röviden jelzem, hogy én viszont indulok, de nem ezzel a bloggal, hanem a Szexcsatákkal, mert az nagyobb közönséget érdekel(het), mint a Lusitania. Nem akarok most belemenni a verseny szervezésébe, kritériumaiba, satöbbi, két éve nem én neveztem, és még csak nem is tudtam, eszik-e vagy isszák, az olvasóim tettek a listára, a zsűri meg a negyedik helyre. Nekem ez akkor jelentett valamit, főleg, hogy a konteó utódja lehettem.

Sokkal kevesebb időm van most erre a blogra, mint azelőtt, ebben az évben sajnos a havi egy poszt jött csak össze, de szívügyem, és azt remélem, hogy a verseny puszta léte engem is motivál. Úgyhogy, ha van kedvetek rám szavazni, itt megtehetitek. Előre is köszönöm!

Glória

Portugálok, olimpiák, aranyak

A minap ritka pillanatra értem haza: ahogy bekapcsoltam a tévét, a magyar zászló mellett a portugált láttam meg, biztos mindenki emlékszik rá, melyik versenyre gondolok…

A Dombi Rudolf-Kökény Roland férfi kajakpáros 1000 méteren egy hajszállal verte meg Fernando Pimentát és Emanuel Silvát [itt balra]. Jó, nem hajszállal, volt az egy tornacipőnyi méret is, csak keresztbe… Mindenesetre nagyon-nagyon kevésen múlt, hogy a portugál ifjak nem szerezték meg az ötödik aranyat. Na, nem ezen az olimpián, az összes olimpián eddig. Ha nem magyarok lettek volna előttük, azt mondanám, sajnálom, hiába, szörnyű ez a kettős identitás. (Tessék csak megkövezni.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Portugália napja, meg ami még belefért

Június 10. Luzitániában kábé olyan, mint idehaza augusztus 20. Nyár van és katonai parádé, a nem túl népszerű köztársasági elnök beszédet mond, a tugák (portugálok) önmagukat ünneplik. És majdnem pont egybeesik a dátum a luzitánok idei első EB-szereplésével, a németek ellen. A jelen gazdasági helyzetben igencsak rájuk fér a figyelemelterelés, és erre mindig kaphatóak is. Ezt a tavalyi cikket kicsit felfrissítve most a Blogrepublik olvasói figyelmébe ajánlom. Força Portugal!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….