Inês Pereira két férje

Legutóbb Gil Vicente (1456?-1536?) mesterről írtam, és megígértem, hogy a műveiről is mesélni fogok: itt van mindjárt a kedvencem, mégpedig Inês Pereira komédiája, amelyből nemsokára egy kis műfordítás-részlet is megjelenik majd az Irodalmi Jelenben.

resumo-do-livro-a-farsa-de-ines-pereira

Miért is a kedvencem ez az 1523-ban íródott kis opusz? Egyrészt, mert a főszereplője nő, és két, igen beszédes mellékszereplője (az anya és a kerítőnő) is az, így elég érdekes betekintést nyerhetünk a XVI. századi női sorsokba még akkor is, ha mindezt egy férfi tolmácsolásán keresztül érkezik hozzánk. Másrészt a darab a férjválasztás rejtelmeivel foglalkozik, de nem ám csak addig, mint a népmesék: az állítólag boldogító igen utáni állapotra is kitér, sőt, arra is, hogyan lehet másodszorra okosabban választani.

Farsa-de-Inês-Pereira

Gil Vicente világképe ebben a komédiában végképp cinikusnak tűnik, de egy 67 éves ember igazán megengedheti már magának, hogy így lássa a házasságot, illetve a korabeli nőszemélyek szűkös választási lehetőségeit és a korabeli férfiak gyarlóságait. A kicsit se jámbor komédiát, vagyis farsa-t egyébként egy kifejezetten szent helynek számító épületben, a portugál templomosok, vagyis az Ordem do Cristo Tomarban lévő kolostorában mutatták be. (A fene érti ezt.)

portugal-tomar-convento-de-cristo

Gyorsan tegyük hozzá, hogy annak idején, mikor a templomosokat Szép Fülöp módszeresen tönkretette, a portugál király, Dom Dinis (vagyis Dénes) csak falból kobozta el a vagyonukat, majd kicsivel később megalapította a Krisztus-rendet, és visszaadott nekik mindent – erről és Dénes egyéb tetteiről itt írtam.

15939136_P6zNW

Visszatérve a darabra: a főszereplő, Inês Pereira, kora elvárásainak megfelelően, mert a szingli életmód akkor még nem volt olyan menő, férjet keres magának. Amint ezt egy másik posztomból tudhatjuk, a férjkeresési procedúra még az állatvilágban sem problémamentes, hát még az emberek között. Ha annyira egyszerű lenne, nem élnének olyan jól belőle a házasságközvetítők, kerítők és az online társkereső szolgáltatást nyújtó cégek.

1520-1

Csótánykával ellentétben, aki, ha még emlékszünk rá, egyszerűen kiállt az ablakba énekelni, Inês (Ágnes, bár manapság már az Inez név is szerepel itthon a palettán) több közvetítő céget is megbíz, az egyik egy magánvállalkozó, a másik pedig egy két, izraelita vallású állampolgár alkotta bt. A magánvállalkozó személyében egyébként Ágnes nagynénjét tisztelhetjük, így nem valószínű, hogy nagy jutalékot kért volna.

Digitalizar0004

Inêsnek határozott elképzelései vannak a leendő férj tulajdonságait tekintve, de korántsem várja el tőle, hogy szőke legyen és fehér lovon érkezzen, azt viszont kiköti, hogy művelt, gitározni tudó egyedet akar. Anyja és a nagynéni mindegyre próbálják róla lebeszélni, a kerítőnő nagynéni prezentál egy, szerinte sokkal alkalmasabb jelöltet, egy falusi gazdát, akinek bőven van mit a tejbe aprítania, de az értelmi képességek terén kissé visszamaradottnak bizonyul – cserébe viszont hatalmas szerencsének tekintené, ha Ágnest a tenyerén hordozhatná.

IMG_5673

A makacs hajadon azonban inkább az izraeliták által előbányászott, amúgy nem igazi, vagyis állástalan, és a nők iránt egyáltalán nem érdeklődő apródot választja (az a nyomorult környezettanulmány valahogy kimaradt a szolgáltatásból), vesztére, mert a deák, akin a kulturáltság csupán máz, az esküvőt követően azonnal bezárja a feleségét a házba, ő maga pedig külföldre távozik, szerencsét próbálni. A szolgáját azért odahaza hagyja, hogy vigyázzon az asszonyra, nehogy az valami “rosszat” tegyen. Se szex, se gitár, se szabad levegő, se semmi…
ID015-txt

Milyen szerencse, hogy akkoriban a tengerentúlon könnyen otthagyhatta az ember a fogát, és Inêsnek úgy sikerül megözvegyülnie, hogy a kisujját se mozdította érte. Amint a postás meghozza a jó hírt, Ágnes elkergeti a naphosszat csak lebzselő, de őt lelkiismeretesen mindentől elzáró szolgát, és gyorsan ellenőrzi, hogy a korábban kikosarazott gazda vajon facér-e még. Történetesen az, és még mindig szívesen venné feleségül a fiatal özvegyet, így aztán nem is sokat teketóriáznak, végül is 500 sorban két házasságot elmesélni nem lehet olyan hosszan, mint a Háború és békében.

Auto_de_Inês_Pereira_de_Gil_Vicente

A gazda amúgy a papucsférjek legkiválóbbikának bizonyul: ez akkor derült ki leginkább, mikor felbukkan Inês életében a 3. számú férfi, aki tulajdonképp időrendben az első volt, de a lány már nem is nagyon emlékezett rá: noha a fiatalember korábbi szerelmi kudarca miatt csövezni kezdett (akarom mondani, remeteségre adta a fejét, mert ehhez akkoriban kellett valami spirituális háttér is), mikor újra meglátja szíve hölgyét, szívvel-lélekkel készen állt a házasságtörésre.

989d26dfb78cafd55b7ddc433ed6c0cc

A komédia csúcspontja az, mikor a felszarvazott férj maga cipeli a hátán Ágnes asszonyt a szeretővel tartandó találkára, és mindezt az egykor ideálokat kergető, kedves, értelmes férjre vágyó nő a szent zarándoklat örve alatt teszi. (Egyébként zarándoklat címén az emberek valóban sok mindent megengedtek maguknak, a szerelmi kalandok sokkal könnyebben kialakultak idegen környezetben, mint odahaza, ahol mindenki mindent ismert.)

Farsa de Inês Pereira de Gil Vicente, 10.º 13, Escola Secundária D. Pedro V, Lisboa, photography by São Ludovino - DSC_0179

Gondolom, senkit nem lep meg, ha az inkvizíció cenzorai a farsában szereplő sok egyházellenes szennyet nem tűrhették (és arról még nem is beszéltünk, hogy a darab elején a kerítőnő egy klerikus által elkövetett szexuális zaklatásról számol be, de feljelentést nem tesz – ezt a részletet szántam az Irodalmi Jelenbe): az 1586-os kiadást a szorgalmas hivatalnokok alaposan megcsonkították, tulajdonképpen csoda, hogy a darabot egyáltalán ki lehetett adni, annyi benne a szentségi házasság és a jámborság elleni merénylet.

3 hozzászólás

 1. meggymag — 2016-07-23 16:11 

Gratula és köszönet, ismét valami szépet kaptunk. A leírásodat, a képeket. Azok közül is különösen az illusztrációk tetsznek.
A férj keresés, a válogatás, a férjjelölt, falusi gazda mellé aztán azt írod: Ines kiköti, hogy egy olyan s olyan egyedet! akar. Azt is kapott, egy egyedet.

Meg aztán a sötét középkorról (akkor is ha a századforduló már nem számít annyira „középnek“) szóló egyéb tudósítások s a vallási szigorúság mellé mennyi pajzánság is odafér.
A rajzoló is érti a dolgát, az illusztrációkon is arról szólnak az élenk színek, de a a kicsapongást is kisugárzó mozgások dinamikája is(erre nem találtam magyar szót).
Még a bezárt és szomorkodó Inez is egy nagy hatalmas mozgás pedig mégcsak nem is varr. Az összevont szemöldöke azonban nem ígér sok jót, dehát nem is a zsebkendöjét keresi, hanem a szabadulást. A billenö asztal amire támaszkodik. Az egész földgömb kerekedésén a gömbbé összehúzódó ruha. A robbanásig feszült és felfúvódott ruha, miközben az Ines keserüre ráncolt homlokán lefele mutat és húz a szemöldöke.
A címlapon a mindenek ártatlanságát jelképezö liliomokkal!

Miért találod Vicente mester cinikusnak? Azért mert egyáltalán ilyen témát választott, Hogy olyasmiröl ír amiröl érzik, hogy az mind nyílt titok de mégsem hagyja meg öket titoknak, pedig az illendöség úgy kívánná? akkoriban nem volt túl gyakori a hasonló eset, mégis igenis hogy kiélesíti a helyzeteket és szinte csak gyarlóságokat gyüjt egy kupacba? Valóban, minden gondjuk a gyarlóságok körül forog… Vagy a szövege miatt, amit mint fordító már ismersz?
Nem ez a farsa, ami liliommal kezdödik s a felszarvazott második férj hátán végzödik? Az árnyékrajzuk pedig egy szamárháton lovagoló „Ágnes asszony“-ra sikeredett.

Úgy látom, hogy G. Vicente versbe szedte a darabját, ami biztos, hogy emeli annak a hatását és az elmeséltnek is jobban megfelelhet a vers ritmusa
Habár éppen annyi s olyan erös szabadosságok díszíthetik végig a nyelvezetét, akkor az talán nem hangzik túl rafináltnak a mai fül számára.

Bocs, hogy ennyi a kérdés, az az igazság, hogy Portugáliáról alig tudok valamit. A legtöbb az Th. Manntól van „Egy szélhámos vallomásai“ után. Dehát ott nem Portugália a fötéma, az csak köret, ha nem is véletlenül választotta. A hölgyeknek ott is nagy és árnyaltan megírt szerepe van. Jó apropó Vicente mester és Tolsztoj mellé mint „nöi sorsok férfi tolmácsolói“. Az összes többivel együtt, akiknek nagyrésze férfi.

 2. meggymag — 2016-07-23 23:59 

Elnézést, de elsiettem. A “Nem ez a farsa….” kezdetü mondat így helyesebb:

Nem ez a farsa pl., az olyan történet ami liliomosan kezdödik s a felszarvazott második férj hátán lovagolva folytatódik, söt, csúcsosodik?
Azt, hogy hogyan végzödött, az még nem tudhatom.

 3. gloriamundi — 2016-07-25 21:23 

@meggymag: Köszi a hosszú hsz-t.
Valóban versbe szedve írta ezt a színdarabját is, mint az összes többit, akkoriban ez volt az elvárás. A farsa már csak olyan műfaj, hogy áthatja a cinizmus, de ebben az egyházellenesség, sőt, mondhatnám, az intézményes vallás által hirdetett mindenféle hazugság, az álszentség kifigurázása eléggé kidomborodik.
Az egész egy szexuális zaklatással kezdődik, amelyet persze egy klerikus követett el, de erről is úgy számol be az áldozat, h a fene tudja, fel van-e háborodva tényleg, vagy sem… Vagy annak függvényében van felháborodva, h a hallgatósága hogy fogadja. 🙂
Nincs egyetlen “ártatlan”, tiszta lelkű szereplő sem – nem, mintha ez akkora baj lenne, de hogy szegény Inês nem talált egy művelt és egyben jómódú, mégis liberális férjet, az azért nem túl pozitív. Szerencsére kihozta a legjobbat a helyzetből, bár az elgondolkodtató, h egy remete hányszor mosakodhatott akkoriban. De a többiek se vitték túlzásba.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.