Hétfőn nyílik a Saramago-emlékház

Hétfőn, március 21-én nyílik meg a potenciális látogatók előtt az a ház, amelyben a Nobel-díjas José Saramago utolsó éveit élte a Spanyolországhoz tartozó Lanzarote szigetén.

Saramago 1922-ben született, és nagyon nem sietett világhírűvé válni. Noha első regényét huszonöt éves korában jelentette meg, ezt nem követte újabb (a második próbálkozása nem kellett a kiadóknak), csak 1977-ben, igaz, a közben eltelt kerek három évtizedben megjelentek verseskötetei, és újságíróként is sokat publikált. De valójában 55 éves korában indult a regényírói karrierje, ami azért nem szokványos dolog, főleg nem egy későbbi Nobel-díjas esetében. (Reménykedhet minden, eddig félreismert zseni, hogy nyugdíjba készülve még rámosolyog a szerencse, de addig se árt, ha tűzközelben van, és rendesen jár irodalmi estekre.)

Igazi hangjára 1980-ban talál rá a Levantado do Chão (Felemelkedve a földről) című opusszal, de országosan ismertté csak két évvel később válik, O Memorial do Convento (A kolostor regénye) című művével: ez utóbbi magyarul is megjelent, ahogy későbbi regényeinek nagy része.

Az 1986-os A Jangada da Pedra (Kőtutaj) film formátumban is bejárta Európát (Diogo Infante, az egyik ügyeletes szépfiú portugál színész rémlik belőle nekem – itt jobbra), de film készült 1995-ös Ensaio sobre a Cegueira (Vakság) című regényéből is: ez az apokaliptikus mű nem feltétlenül derít jobb kedvre senkit, úgyhogy letargikus embereknek nem nagyon ajánlom. Saramago 1998-ban kapta meg a Nobel-díjat, és szépen át is vette, pedig úgy egyébként meglehetősen nonkonformista, lázadó egyéniség volt.

Meggyőződéses kommunistának vallotta magát egész életében, és a vallás- és egyházellenességét sem rejtette soha véka alá, erről tanúskodik többek között az Evangelho segundo Jesus Cristo (Jézus Krisztus evangéliuma) is, amelyről nekem Spiró Fogsága jut eszembe, mintha lennének közös vonásaik. De lőtt mindenfelé egyébként, szidta a zsidóságot, a katolicizmust, a globalizációt, sommás véleményt fogalmazott meg a Bibliáról (a Koránról nem mert, állítólag az nem az ő asztala), és összeveszett saját hazájával, Portugáliával is, nem csoda, hogy végül spanyol földre, Lanzarote szigetére száműzte önmagát, ott is halt meg 2010. júniusában.

Az író spanyol nemzetiségű özvegye, a nála jóval fiatalabb Pilar del Rio most megnyitja közös otthonuk ajtaját a kíváncsi látogatók előtt (állítólag azóta érkeznek folyamatosan a zarándokok az író házához, amióta meghalt, és a feleség eddig is beengedte őket puszta szívjóságból).

A márc. 18-iki avatáson se a portugál, se a spanyol kulturális miniszterasszony nem volt jelen, legalább nem vesztek össze rajta, hogy kié is a nagy öreg igazából. A belépőjegyek áráról nem találtam információt, de a ház kívülről így néz ki (balra), ha valakinek ez segít, mert szerencsés lévén éppen arra nyaral.

1 hozzászólás

 1. realcorpus — 2014-05-01 12:53 

A Kőtutaj megvan emlékképként, de hogy az egészet láttam, vagy csak a végét… Utóbbit biztosan. (Vissza nekem a DVD-imet! Így jár, aki meggondolatlanul szakít, miután kölcsön ad. =) )

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.