Gil Vicente, a rendezvényszervező komédiás

Nincs mit szépíteni rajta: több, mint 2 azaz két éve nem írtam ebbe a blogba. Nem, mintha már nem érdekelne a portugál kultúra, de valahogy egyszer se éreztem azt, hogy egy egész posztnyi mondanivalóm lenne. Közben azért a Facebook oldalt nem hanyagoltam, ezzel nyugtatgatva nemlétező lelkiismeretem.

gil_vicente_bio_grande

No, de most megtörik a gonosz varázslat, újra itt vagyok, leporoltam régi anyagaim egyikét. Mert már tizenöt éve, hogy egy több hónapos ösztöndíjnak köszönhetően lefordíthattam Gil Vicente hét színdarabját, de mindeddig nem sikerült kiadót találni a számukra – be kell valljam, jó ideje nem is próbálkozom azzal, hogy kiadót keressek bármihez is. Vagy tíz év kiadókkal és szerkesztőségekkel folytatott küzdelem után elegem lett.

A színdarabok tehát léteznek, de a kutya se tud róluk, portugál szakosok nemzedékei lépnek ki az egyetem kapuján úgy, hogy Gil Vicente [ejtsd: zsil viszent] egyetlen darabját se olvasták (na jó, lehet, hogy egyet elolvasnak), és nem is sejtik, hogy megtehetnék magyarul is.

Igen, focidrukker barátaim, a Gil Vicente egy Barcelos-i illetőségű csapat neve is. Milyen érdekes lenne, ha egy magyar focicsapatot Csokonai Vitéz Mihálynak hívnának… A címerben látható kakas pedig egy Santiago de Compostela-i zarándoklathoz fűződő sztoriból került ide, de ezt a sztorit majd valamikor máskor mesélem el.

GV FC

Térjünk vissza a drámaíróhoz: senki ne ijedjen meg, ezúttal se kell elolvasni egy teljes darabot, viszont az a tervem, hogy a szerző egy-két-három érdekesebb színművéről posztot írok. Fordításrészletek ugyan már korábban is megjelentek belőlük, de egyrészt nagyon régen, másrészt szinte biztos, hogy legfeljebb tíz ember olvasta őket, és már azok sem emlékeznek rájuk.

Mielőtt azonban belevágnék a színdarabok ismertetésébe, magáról a szerzőről fogok mesélni, mert nem hiszem, hogy a szélesebb közönség úgy fújná kívülről az életrajzát, mint Shakespeare mesterét – bár róla se tudunk szinte semmit teljes bizonyossággal.

Hát, ez Gil Vicentével is majdnem így van, például azt sem tudjuk, hogy mikor és hol született, az 1465-ös dátum a legelfogadottabb, a szülővárosi posztra pedig több jelentkező is akad: elsősorban Barcelos nyomul ilyen téren (ezért nevezték el róla a focicsapatukat), de a szintén északon található, Portugália bölcsőjének tartott Guimarães se zárkózik el az ötlet elől. Az is vita tárgya, hogy a drámaíró azonos-e a szintén Gil Vicente nevezetű és ebben a korszakban élt aranyművessel, vagy sem. Házasságairól és utódairól azonban már pontosabb adatok állnak rendelkezésre. Második házasságából származó gyermekei, Paula és Luís adták ki apjuk összegyűjtött műveit.

Monólogo_do_Vaqueiro_por_Roque_Gameiro

A portugál drámairodalom kezdetét fémjelző első színpadi műve, amely egyébként spanyol nyelvű, az Auto da Visitação, avagy O Monólogo do Vaqueiro címet viseli. (A fenti kép ennek előadását ábrázolja.) A darabot 1502 június 8-án adták elő első alkalommal (nemsokára lesz 514 éve). A mű királyi megrendelésre, konkrétan Dom Manuel király és második felesége, Aragóniai Mária első gyermekének, a későbbi III. János királynak tiszteletére készült, és a csecsemő trónörökös személyi kultuszát építgeti, párhuzamot vonva az újszülött és Jézus között. Tudom, kicsit ízléstelen, de hát valahogy csak be kell vágódni a királyi udvarnál, ugyebár. Gil Vicentének sikerült is ez a művelet, és Mánuel király (itt, alább) harmadik feleségét, a Habsburg, ám francia Eleonórát is sikeresen győzte meg arról, hogy őt érdemes támogatni.

D Manuel

Az auto-nak semmi köze az automatához, ezzel a névvel a színpadi műveket illették a korban, no meg az auto da fé nevezetű borzalmat, mert az is egy hatalmas színjáték – maga a szó egyébként az actus-ból ered. Amúgy GV egyik vallásos művét pontosan így hívják, Auto da Fé, avagy Hitvallás.

1502-től kezdve Gil Vicente csak úgy ontotta magából a színdarabokat (43-at számoltam meg), spanyolul és portugálul egyaránt írt, de nem csak szövegíró volt, hanem valószínűleg ő felelt a királyi udvar ünnepségeinek megszervezéséért is, mondhatni, rendezvényszervező lehetett – ha meg még az aranyműves is ő volt egy személyben, akkor ráillik a worcoholic jelző. Színdarabjai között ájtatoskodó művek ugyanúgy akadnak, mint vérbő komédiák és tragikomédiák, ráadásul a versírást se vetette meg.

7495191

A kezdeti csizmanyalogatós stílust később elhagyta: meglehet, hogy kegyvesztett lett, mert kritizálta a király zsidó- illetve újkeresztény-ellenes politikáját (1531-ben levelet intézett ahhoz a III. Jánoshoz, akinek születésekor a karrierje elkezdődött), és kifejezetten egyházellenes húrokat pengetett. Ami csak a javára írandó, jegyzem meg, III. János az egyik legnegatívabb uralkodó a portugál történelemben, GV biztos sokszor megbánta, hogy születésekor kvázi megváltónak állította be. Inkább az Antikrisztus szerepe illett rá, bár itt alább nem tűnik olyan ijesztőnek..

dom joao iii

Véletlen vagy sem, de 1536-tól kezdve Gil Vicente eltűnik a színről (utolsó darabja a Tévedések erdeje [Floresta de Enganos], amelyet történetesen szintén lefordítottam) – ebben az évben vezették be az inkvizíciót Portugáliában, és a kortárs Bernardim Ribeiro, akiről szinte biztosan tudható, hogy újkeresztény volt, ugyancsak ebben az évben tűnik el (róla írtam a disszertációmat). Meghaltak, külföldre mentek vagy elhallgattatták őket?

Gil Vicente sem úszta meg az Inkvizíció jóindulatát, de szerencséjére csak a darabjait csonkították meg, nem őt magát. Az 1562-es első gyűjteményes kiadást (amelyet a gyerekei állítottak össze) 1586-ban egy második, erősen cenzúrázott verzió követte, amelyből a Szent Hivatal ügynökei igyekeztek minden egyházellenes utalást kiirtani. Ami olykor azt jelentette, hogy egész jeleneteket írtak újra vagy hagytak ki. Nehéz a cenzorok élete, főleg, ha még rímeket is kell faragniuk.

Ha kicsit kíváncsiak vagytok a portugál inkvizíció bugyraira, hadd ajánljam hat évvel ezelőtt elkövetett saját posztjaimat e témában, amelyek a lemil blogon jelentek meg: az első itt található. (Összesen három van)

Remélem, örültek a visszatérésnek és kíváncsian várjátok az első színdarab rezüméjét.

9 hozzászólás

 1. larslares — 2016-06-02 13:07 

Lógós! 🙂

 2. meggymag — 2016-06-05 23:56 

Hát az biztos, hogy keményebb idök járhattak akkoriban. Ma elég a talpat, akkoriban szerinted egyenesen a csizmatalpat kellett nyalogatni. Mégsem állom meg azon képzelödni, hogy annak idején a nyelvek is többségükben még natúr börböl készülhettek, a használatukat lehetövé tevö cserzéssel.

De biza, hogy örülök és várom a színdarabokat. Meg a “sokatmondó”, gyönyörü képeket is.

 3. gloriamundi — 2016-06-07 07:28 

@meggymag: Miért, ma is csizmatalpat kell nyalogatni, vagy edzőcipőtalpat, a fene tudja, mit hordanak a mecénások 😛

 4. meggymag — 2016-06-07 18:04 

Persze, hogy úgy van ma is a célnak megfelelöen kell a nyelvet bevetni az ülödomborulattól ( a másik szó erre rövidebb) lefele a talpakat is beleértve. Magát mint olyat vagy a beszéde által, ha elég találékony a szükségben levö.
Az elöbb csak “szellemeskedtem”, merhogy ma már csak a talpat szokás emlgetni, túl sokféle a lábbeli (+ a natúr vagy a müanyaggal dúsított orgánum, mármint a nyelv). Vagy hogy talpa akkoriban is volt mindenkinek, csizmája azonban nem.
Meg aztán rögtön láttam a lelki szemeim elött a korabeli jelenetet; hogy sarkantyús-e a csizma, a földön áll-e a viselöje vagy nyeregben van?….
(egyébként eddig még minden posztodat elolvastam, @larslares-nek meg sikerült az egyszavas ösztönzés…)

 5. gloriamundi — 2016-06-07 20:10 

@meggymag: Akinek nem volt lábbelije, annak nem is kellett semmijét nyalni, mert nem volt befolyása se. 🙂
Minden Lusitania posztomat olvastad (ami nagyon dicséretes, és köszi!), vagy a szexcsatás blogot is?

 6. meggymag — 2016-06-08 06:51 

@gloriamundi:

Hiába na, jól értesz az érveléshez.
Mindent elolvastam amit írtál. Lusitania kissé elönyben.

 7. meggymag — 2016-06-08 08:44 

@meggymag:
Hát nem tudom, hogy mondjam vagy ne mondjam, de ha már így elkezdtem, akkor végigmondom.
Lefordítottad mind az öt színdarabot, írod; a portugál szakosok meg alig olvasnak Gil Vicente-töl.
Nincs minden egyetemnek, szaknak, karnak nyomtató gépe? Más hiányában nem szoktak a diákoknak ún. kéziratot is kiadni ami összefüzött “házi nyomású” lapokból áll? Akkor mégis volna ennek a munkádnak is nyoma, a diákok is hozzájuthatnának ugyanannak a szövegnek az egyidejü kétnyelvü olvasásához. Persze, az érdeklödöbbek, ha nincsenek is sokan… arról is eshetne szó, hogy mit miért fordítottál úgy ahogy és nem másképp… de nem folytatom, nyilván kiismered magad, hogy mit lehet/ érdemes vagy nem…
Meg ha kiadónál jelenik meg azért kapnál javadalmazást, így valószínü nem és éppen mindent nem lehet elajándékozni

De nem kell nagyon izgulni, Merkelisztánban is szelidítettek már egy Mozart opera szövegén, csak pár szót, de mégis, úgy találták hogy azok sérthetnének bizonyos érzékenységeket. Kíváncsi vagyok, hogy még elöadják-e egyáltalán pl. a Szöktetést a szerájból?

 8. gloriamundi — 2016-06-08 14:45 

@meggymag: Hát, akkor egy kis betekintés ezeknek a dolgoknak a működésébe.
Volt egy fordításom, amire a támogatást elsikkasztotta a kiadó. Ráadásul úgy, hogy a támogatást egy az egyben az én fordítói díjam lett volna, ebből egy fillért nem láttam, a könyv se jelent meg – illetve később de, arra én szedtem össze a pénzt.
Volt olyan fordításom, amelyet félig támogatott egy magyar intézmény és a portugálok is adtak volna rá, csak a kiadó (ez egy másik) munkatársa nem tudott angolul, ezért mire megmutatta nekem az értesítést, lejárt a határidő.
Ezek után baromira elment a kedvem attól, h ilyesmivel foglalkozzam.
Az, hogy a tanszékeken nem lehet fénymásolni, azt hittem, köztudott. Ott sincs semmire pénz, ahogy a többi iskolában. De manapság már idejétmúlt is lenne ezt így megoldani, az e-book lenne a legokosabb. Csak ez is rengeteg meló, és a portugálok jó ideje kríziselnek, már nem osztogatnak olyan könnyen pénzeket, mint a régi szép időkben.
Ráadásul, ahogy én a mai egyetemistákat ismerem, még azt se tudják, ki volt Artúr király – portugál szak, ELTE, kb 3 évvel ezelőtti vendégtanári tapasztalat. Ehhez képest pont Gil Vincente fogja őket érdekelni!

A pénzemet már megkaptam a fordításért, tehát azt nem igényelnék még 1x. 🙂

De van egy Puskin ferdítésem is talonban vagy 3-4 éve, még azt se sikerült kiadnia annak, aki egy egész Puskin-kötetet akart szerkeszteni. Na, ilyen az élet…

 9. meggymag — 2016-06-10 22:19 

@gloriamundi:
Pompás, pompás, hogy mennyi „pozitívum“ fér be rövid 16 és fél sorba.
Szegény Artúr, vagy szegény mi? Merlinröl még hallottam de csak mint mint sci-fi szereplöröl.
Pedig már a Lamb testvérek féle Shakespeare mesék is eszembe jutottak a Gil Vicente színdarabok kapcsán. Tény azonban, hogy a Star War, a Harry Potter és tsai. a nagymenök. Az is lehet, hogy a lényeg hasonló de nem annak megjelenési formája. A „kerek asztalt“ pl. még emlegetik a politikában, bár az ott tulajdonképpen, rég tojás formájúvá fejlödött át.
Pénz meg sohsem volt sok, ezért oda kerül/került, ahova azt az uralkodó ideológia szánja/szánta az igazságosság igényének burkában (hehe, burkájában, hehe). Egyetlen betü, s a bölcsész egyetemisták tudásigénye jelentösen megváltozhat – kis túlzással monva. Dehát pont neked igazán nem kell a túlzás stílus jellegéröl docírozni.
( én személyesen azért IS szeretem nagyon a régmúlt történeteket/történelmet olvasni, mert kialakult véleményem, hogy az emberi dolgok lényegükben nem változnak csak a kifejezési formájukban. Innen el tudok kalandozni az egységes teremtés, az „egy teremtö“ gondolata felé, mindenféle vallásosság nélkül is. Mert hogy van az, hogy….)

Egyszóval, szívesen olvasom az irodalmi írásaidat meg a „ferdítéseidet“. Szívesen nézem a képeket is, amikhez különben nem egyszerü hozzájutni, de nagyszerüen egészítik ki a történeteket.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.