40 év forradalom

Illett volna méltó megemlékező posztot írni a szegfűs forradalom 40. évfordulójára, de az élet másképp akarta. Magáról április 25-ről, az előzményekről és az forradalmat követő évekről is posztoltam már többször, sőt, igen optimistán belekezdtem egy sorozatba, amely az elmúlt 40 év áttekintését tűzte ki célul (mindeddig egyetlen rész készült el), de a részletesebb kivesézés most elmarad.

Mégsem múlhat el ez a dátum poszt nélkül. Noha sokan fanyalognak most Portugáliában, és hol a forradalom vívmányait kérdőjelezik meg, hol azon kapják fel a vizet, hogy nyikhaj civilek kritizálni merik az akkori kapitányokat és közkatonákat, mert mit tudnak ők az egészről, és egyébként is, ha ma lenne olyan történelmi helyzet, mindenki megelégedne a fácsé kommenteléssel, azért jobb tisztában lenni vele, hogy a Salazar-időkhöz képest mennyire más lett az ország.

Sajnos attól ők is messze vannak, hogy kolbászból legyen a kerítés, és a diktatórikus hagyományok, mint amilyennek sokan a praxe-szertartásokat gondolják (és szerintem joggal), még mindig nagyon erősek (két napja újabb három halálos áldozatot követelt az egyik diákbeavatós hülyéskedés, most egy fal omlott rá többekre), a demokrácia azért él és működik. És már ez sem kevés a világ bizonyos más pontjairól nézve.

Remélem, meg tudnak maradni a normalitás útján és a gazdasági fellendülés is bekövetkezik előbb-utóbb, de inkább mihamarabb.

Azoknak pedig, akik kíváncsiak rá, hogyan is zajlott az a 40 évvel ezelőtti nap, ajánlom az Áprilisi kapitányok (Capitães de Abril) című Maria de Medeiros-féle filmet. A trailer-ben a legütősebb jelenetek:

Áprilisi kapitányok

Akik tudnak portugálul, azoknak egyszerűbb lesz, de francia és angol felirattal is megvan, ha jól tudom. Nagyon élvezetes és az, aki megnézi, elég pontos képet alkothat magának a szegfűs forradalomról. A többieknek meg ott van például a három évvel ezelőtti posztom, meg ez a kis videó: április 24-én 22:55-kor a portugál rádió ezt a dalt adta le: ez szolgált kódolt üzenetként arra vonatkozólag, hogy megkezdődtek a hadműveletek.

Paulo de Carvalho: Az istenhozzád után

 

Az “elmúltnegyvenév” Portugáliában – 1. rész

Az idei évfordulós dömpingben könnyen elsikkadhat, de a portugáloknak mégiscsak az a legfontosabb, hogy szegfűs forradalmuk 40. születésnapját ünnepelhetik majd április 25-én.

Persze ez az ünneplés nem lesz felhőtlen, sokan jönnek majd azzal, hogy ha tudták volna, mi lesz még 74-ből, bele se kezdenek, meg, hogy Portugália semmit nem javult az “elmúltnegyvenévben”… Hogy változott, és nem kicsit, azt azért elég merész dolog lenne tagadni, túlságosan is szembetűnő. De mégis, miben és mennyire?

A statisztikáknak megvan a maguk sorsa, jelentése és helye, és nem bízhatunk bennük 100%-ig, de mindenképp érdemes vetni rájuk egy-két pillantást, ilyen esetben még inkább. Én is ezt tettem, mikor megláttam a Público által megjelentetett infografikákat, amelyek nagyon szemléletesen mutatják be a négy évtized valóban hatalmas változásait. Vannak adatok, amelyek nem leptek meg különösebben, de vannak olyanok is, amelyekről ennyire pontos képet nem alkottam magamnak. A diagramokat nem tudom ide másolni, ha részletesen érdekel valakit, a linkben megtalálja mindet.

Az adatok jellemzően három korszakra vonatkoznak: közvetlenül a forradalom előttre, 1973-ra, majd 20 évvel későbbre, illetve a 2010-es esztendőkre.

Kezdjük a népesség alakulásával. 1973-ban kb 8 és fél millióan éltek Portugáliában, 93-ban majdnem 10 millióan, mostanra ez a szám tíz és félmillió. Első blikkre növekedésnek tűnik, de ha megnézzük a születési adatokat, elég gyorsan kiderül, hogy a 70-es évek óta folyamatosan és drasztikusan csökken a születésszám. 73-ban 1000 lakosra 20 születés jutott, 93-ban 11,4, 2012-ben 8,5. Mostanra értük el azt a szintet, hogy a halálozási arány meghaladja a születésekét.

Öregedő társadalomról van tehát szó: ma már 2 millió fölött van a 65 év felettiek száma, míg 14 év alatti gyerekből csak másfél milliót számoltak. 93-ban még több kiskorú volt, mint idős, de 20 év alatt ez az arány elég durván megváltozott.

Az egyik fő ok az anyasági támogatások nagyon alacsony mivolta, de ez persze nem magyaráz meg mindent. Míg 40 évvel ezelőtt az iskolázatlanság és a vallásosság, no meg a szociális háló hiánya is arra késztette az embereket, hogy ontsák magukból a gyerekeket (nem volt ritka a 6-7 gyerekes család sem), addig manapság egyre több lány jár egyetemre, egyre nagyobbak a fiatalok igényei, ugyanakkor egyre nehezebb önálló életet kezdeni (legalábbis a most elvárt szinten), és persze a vallás szerepe is csökkent. Arról nem is beszélve, hogy már alig valakinek jutna eszébe azért gyereket vállalni, hogy az majd öregkorában eltartsa. (A még létező nyugdíjrendszer más szemléletet alakított ki, de erre még visszatérünk.) Inkább a középkorúak tartják el nagyon sokáig a gyerekeiket.

A lakosságszámot persze nem csak a születési és a halálozási arány befolyásolja, hanem a migráció is, amely luzitán földön nagyon jelentős volt a 70-es években – és ma újra az. A migrációs diagram szerint, amely egyszerre nézi a el- és a bevándorlási adatokat, 73-ban 84.000-en többen hagyták el az országot, mint ahányan érkeztek (bevándorló nagyon kevés volt, a külföldi állampolgárok száma 74-ben 32.000), 93-ban elképesztő módon többen érkeztek az országba, mint amennyien elmentek, mára ismét az elvándorlás aránya a nagyobb, noha közben több, mint 400.000 külföldi él Portugáliában. A válság miatti emigráció egyelőre nem akkora mértékű, mint a 70-es évek elvándorlása, és ahogy korábban írtam, nagyon más a jellege is.

A 90-es években sokan jöttek a volt gyarmatokról, de főleg a 90-es évek második felében és az ezredfordulón Kelet-Európából is, főleg az ukrán bevándorlók száma volt magas. Én magam is a 90-es évek második felében erősítettem a statisztikát, egyszer meg is számoltak: a nagy ukrán hullám azonban már a távozásom után gyűrűzött be.

Folytatás nemsokára.

Meghívó: Előadás Gracia Nasi reneszánsz női bankárról

Aki ráér holnap délután, azt szeretettel várom a Nagytétényi Kastélymúzeumba, ahol a Reneszánsz Hölgyek Társasága szervezésében vetített képes előadást tartok a portugál converso, azaz zsidó származású újkeresztény Beatriz da Luna alias Gracia Mendes alias Gracia Nasi reneszánsz női bankár életútjáról.

Lisszabonban született, Konstantinápolyig volt kénytelen menekülni, beutazta egész Európát, családi vállalkozása hitelezett Európa szinte összes uralkodójának, üldözte az Inkvizíció, Magyarországi Mária, üzletet kötött VIII. Henrikkel, V. Károllyal, Szulejmán szultánnal. Beszélek unokaöccséről, Joseph Nasiról is, aki nemzetközi kalandorként, akár kettős vagy többes ügynökként tevékenykedett szerte a mediterrán térségben, profi leányszöktetővé avanzsált, összehaverkodott Szelim herceggel, a későbbi szultánnal, akinél elérte, hogy kinevezze Naxosz hercegévé. Üldözés, kaland, izgalom, cselszövések, lányszöktetések, pénzügyi trükkök, a tőzsde kezdetei – minderről szó lesz az előadásban.

Gyertek!

Dátum: 2012. november 24. 13-16h
Helyszín: Nagytétényi Kastélymúzeum
Belépőjegyek válthatók a Kastély jegypénztárában:
felnőtteknek 800 Ft
ifjúsági és nyugdíjas jegy: 400 Ft 

Gloria Mundi

Portugália napja, meg ami még belefért

Június 10. Luzitániában kábé olyan, mint idehaza augusztus 20. Nyár van és katonai parádé, a nem túl népszerű köztársasági elnök beszédet mond, a tugák (portugálok) önmagukat ünneplik. És majdnem pont egybeesik a dátum a luzitánok idei első EB-szereplésével, a németek ellen. A jelen gazdasági helyzetben igencsak rájuk fér a figyelemelterelés, és erre mindig kaphatóak is. Ezt a tavalyi cikket kicsit felfrissítve most a Blogrepublik olvasói figyelmébe ajánlom. Força Portugal!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Volt egyszer egy terrorszervezet…

Megint elérkezett a portugálok nemzeti ünnepének dátuma, április 25, amelyről tavaly már megírtam a legfontosabb tudnivalókat – nem, mintha ezzel kimerítettem volna a témát.

De az április huszonötödike (Vinte e cinco de Abril) szókapcsolat nem csupán a forradalom napját jelöli. Így hívják például a Golden Gate-re emlékeztető lisszaboni hidat (melyet eredetileg Salazarnak kereszteltek, a diktátor után), illetve a portugál történelem ha nem is egyetlen, de mindenképp legismertebb terrorszervezetének nevében is ott a forradalmi dátumra való utalás.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Átirányítás: Hová tűnt a legendás Mendes-vagyon?

Ezúttal nem saját publikációra hívom fel a figyelmet, hanem egy előadásomról szóló beszámolóra, amely a hvg.hu-n jelent meg, Szegő Iván Miklós tollából, a hónap elején. 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen rendezett, Adósság és hitelezés a reneszánsz korában című konferecián tartottam ezt a prezentációt Gracia Mendes bankárasszonyról, aki Lisszabonban született, és a portugál (illetve spanyol) conversók oltalmazójaként vonult be a történelembe.

A cikk itt olvasható.  

Átirányítás: A királyt megölni nem kell… (A Távora-per)

Kedveseim!

Ezúttal a lemil blogon olvashattok luzitán barátaink múltjáról.

Az inkvizíciós szörnyűségek után több, mint egy fél évvel már senkit nem fog meglepni, hogy a portugál történelem nem éppen legkellemesebb korszakát választottam újabb posztom témájául. De hát a lemilhez nem is a kellemetességek illenek.

Ebben a sztoriban van természeti katasztrófa, szerelmi dráma, király elleni merénylet, koncepciós per, válogatott kínzások, politikai játszmák, durva ítéletek, szerzetesek kiebrudalása, és a portugál történelem máig egyik legjelentősebb figurájának felemelkedése.

A továbbiakat itt találjátok.

Glória

Aki megmentette a templomosokat: 750 éve született Dénes király

Pár napot késtünk csak ezzel a poszttal, hogy eltaláljuk a 750. évfordulót, de azért még időben vagyunk, hogy írjunk pár sort a portugál történelem egyik legfontosabb és legszimpatikusabb királyáról, Dénesről, vagy ahogy a luzitánok nevezik, Dom Dinis-ről (1261-1325).

Dénes, annak a Bölcs Alfonz, kasztíliai királynak az unokája volt, aki még a német-római császárságot se tartotta a maga számára túl nagy falatnak, és szívesen kekeckedett az aktuális pápával, azon kívül, hogy mindenféle kulturális vívmányokkal színesítette Ibéria XIII. századi mindennapjait: műfordító iskolát alapított, és még a sakktanulmányokat is szponzorálta, de hogy ne siránkozzék az Egyház olyan nagyon, jámborságában több száz Szűz Máriához írt sanzont is hátrahagyott (igaz, ezeket szerintem nagyrészt négerekkel íratta, mert túl elfoglalt lehetett ahhoz, hogy mindent sk csináljon …)

Elnézést, hogy elkalandoztam, de mint Mark Twain-től is tudjuk, ha egyéb helyről nem is (Egy jenki Artúr király udvarában), a középkorban minden egyébnél fontosabb volt egy nemes úr származása és őseinek tettei, vagyis nem tértem el a tárgytól olyan nagyon.

Dénes király, miután kegyeskedett III. Alfonz fiaként megszületni és felnevelkedni, pont a legjobb életkorban, 18 évesen foglalta el az ükapja, Afonso Henriques által kissé kalóz módon megalapított portugál királyság trónját. 46 éves uralkodása alatt (azért ez nagyon szép idő, akárhonnan is nézzük, főleg egy folyamatos háborúban álló ország királyaként, szakszerű egészségügyi ellátás szinte teljes hiányában) számos nagyszerű tettet vitt véghez.

Például kiegyezett a korábban a portugál uralkodóházzal viszálykodó Szentszékkel. (Most ne firtassuk, miért viszálykodtak.) Támogatta a Szent Jakab lovagrendet, és a keresztény Európában egyedülálló módon megvédte a francia király, Szép Fülöp által koncepciós per jóvoltából pénzügyileg és fizikailag is likvidált templomos rendet.

Ezért az egy tettéért megérdemli, hogy minden valamirevaló összeesküvés-elméletekért és izgalmas sztorikért rajongó ember megjegyezze a nevét. Dénes a rend feloszlatása után néhány évvel segítette a Krisztus lovagrend megalakulását, és ennek a szerzetnek adta át a templomosok minden korábbi tulajdonát. Szóval még anyagi haszna se származott a tranzakcióból.

Jelentős mezőgazdasági fejlesztéseket vitt véghez, flotta kialakításába kezdett (nyilván előre látta, hogy egyszer majd a portugálok fogják felfedezni a világot), 1308-ban kereskedelmi szerződést kötött Angliával, Lisszabonban megalapította az első portugál egyetemet, amelyet később Coimbrába helyezett át. Ő fejezte be 1297-ben a portugál reconquistát (a spanyolok ezt 1492-ig húzták). Azóta sem változtak semmit a kontinentális országhatárok, egyetlen városka kivételével.

Dinisnek köszönhető, hogy az adminisztráció nyelve a latin helyett a portugál lett! Vagyis, ő tanította meg portugálul írni a nemzetet (amely aztán más, ennek nem mindig felhőtlenül örvendező nemzeteknek a nyelvévé is vált. És most még inkább érdemes tanulni, mint valaha!) 

Hogy Bölcs Alfonz, a nagyapa nyomdokaiba lépjen, udvarában költői kört is működtetett, ő maga volt az egyik legjobb verselő. (Vagy ugyancsak négerekkel dolgoztatott, ezt már sose fogjuk megtudni.) Provanszál típusú szerelmes énekeket (cantiga de amor), tipikus galego-portugál női dalokat vagy barátdalokat (cantiga de amigo) és csúfolódó, obszcén dalokat (cantiga de escárnio) egyaránt írt.

Hogy ezekhez mit szólt szegény felesége, az aragóniai származású, később portugáliai szent Erzsébetként (Santa Isabel de Portugal) aposztrofált királyné, aki a mi, Árpádházi Szent Erzsébetünkről kapta a nevét (egyébként oldalági leszármazottja volt a magyar királylánynak), arról csak egy jópofa sztori maradt fenn: mivel Isabel tudta, hogy Dénes olykor kiruccan a mai Odivelas felé lakozó szeretőihez, bölcs feleség módjára még biztatta is: Ide vê-las! (Menjen csak, látogassa meg őket!) A népetimológia szerint ebből alakult ki az Odivelas helységnév. Anekdotának mindenesetre nem rossz.

 

Hogy a szeretők nem csak a királyné képzeletében léteztek, azt az is bizonyítja, hogy Dénes utóda törvénytelen fia, Afonso Sanchez lett, aki szintén jeleskedett a költészetben.

Most azonban magától Dénestől biggyesztek ide egy női dalt, mégpedig az egyik leghíresebbet, a saját fordításomban. A vers A tavaszidő édessége című kötetben is szerepel.

 

Zöld fenyőnek szép virága

Ai flores, ai flores do verde pino

 

Zöld fenyőnek szép virága,

kedvesemről mi hír járja?

Hol is lehet, Istenem?

 

Zöld ágacska szép virága,

szerelmemről mi hír járja?

Hol is lehet, Istenem?

 

Kedvesemről mi hír járja,

hazugságát most se bánja?

Hol is lehet, Istenem?

 

Szerelmemről mi hír járja,

hamisságát most se bánja?

Hol is lehet, Istenem?

 

Kedvesedről kérdesz engem?

Él és virul, higgyél bennem.

Hol is lehet, Istenem?

 

Szerelmedről kérdesz engem?

Virul és él, higgyél bennem.

Hol is lehet, Istenem?

 

Él és virul, higgyél bennem,

itt lesz hamar, itt lesz menten.

Hol is lehet, Istenem?

 

Virul és él, higgyél bennem,

itt lesz rögvest, itt lesz menten.

Hol is lehet, Istenem?

A portugálok beintenek a finneknek – országimázs a javából

Miután a portugál kormány a megszorító csomag meg nem szavazása után megbukott, most ugyanaz az átmeneti kormány megszorító csomagot hirdetett meg, csak az úgynevezett trojka, vagyis a 3 mumus, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF segítségül hívásával egybekötve. Nem csak megszorítunk, el is adósodunk … Vagy másképp: lehet befektetésekre is költeni. (Egyébként a bukott szoci kormánypárt jelenleg 2%-kal vezet a közvéleménykutatásokban a szocdemek előtt, csak a szocdemeknek van lehetséges koalíciós partnerük: a Néppárt, míg a szociknak nincs …)

Nos, az Európai Unió részéről nyújtandó segítséget azért még a tagállamoknak is meg kellene szavazniuk. És van, akinek nem smakkol a dolog. Ez a hezitáló népség pedig éppen nyelvrokokunk, Finnország. 43%-uknak nincs gondja a segítségnyújtással, 39% inkább passzolna, és 13% még nem tudja. Ami a portugáloknak baromira nem tetszik – annak ellenére, hogy nemrég még esküdöztek: nem kell nekik semmiféle adomány (vagy kölcsön, vagy akármi, megvannak ők egyedül is, ide lőjenek!) …

Külön a finnek kedvéért össze is ütöttek egy kis videót, amin kábé az összes portugál vívmányt felsorolják, amit így hirtelenjében egy országimázs központ össze tudott szedni … Lehetne tőlük tanulni! Mivel a cucc angolul van, mégpedig echte brit lehet a narrátor, itt mellékelem, szerintem nem csak arra alkalmas, hogy jókat mosolyogjunk rajta, hanem arra is, hogy megtanuljunk belőle néhány érdekességet. És nem mellesleg, marketing szempontból sem utolsó. Aztán a finnek kezdenek vele, amit akarnak …

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=XXw5fMIYGqg&w=425&h=350]

Akiknek tetszett forradalmat csinálni: 37 éve fogalom Április huszonötödike

Április huszonötödike ebben az évben történetesen húsvét hétfő, de ahogy előző posztunkban említettük, ettől a portugálok még nem hatódnának meg különösebben … Az, hogy a ma mégis szabadnap, az 1974-es forradalomnak köszönhető. Április huszonötödike olyan dátum Luzitániában, mint nálunk március tizenötödike, vagy október huszonharmadika. Azzal a különbséggel, hogy az a forradalom nem bukott meg. Persze ebben vastagon benne van az a tény is, hogy a portugálokat senki nem tartotta megszállva, valahogy nem esik útba jövet-menet mindenkinek az az ibériai szöglet, még Napóleonnak is beletört a bicskája.

De mi ellen is kellett mindenképp forradalmat csinálni 74-ben? Az úgynevezett Estado Novo, Új Állam diktatórikus, jobboldali, fasisztoid rendje ellen, amelyet António Oliveira Salazar hozott létre 1933-ban … Ugyanabban az évben, mikor Hitler hatalomra került. Salazar pénzügyi zseninek indult, elég nagy katyvaszból hozta vissza az országot, akármennyire is különös, de egy olyan pénzügyminiszterre, mint ő volt 28-tól 32-ig, ma is szükség lenne. Diktátorra persze, és új (korporatisvista) alkotmányra, amilyet akkor összehozott, egyáltalán nem lenne igény, akármennyire is ég a ház.

Az Estado Novo pár évvel túlélte 1968-ban, közvetve egy kempingszék áldozataként eltávozott kitalálóját, mint ahogy a 61-ben, Angolában elkezdődött gyarmati háborúk is folytatódtak a 74-es forradalomig. Nagyrészt a gyarmati háborúk értelmetlensége és kilátástalansága vezetett az április 25-iki eseményekhez, amelyet a portugál hadsereg otthon tartózkodó középvezetői, az úgynevezett áprilisi kapitányok vezényeltek le: valójában tehát egy jól sikerült katonai puccsról volt szó.

A forradalom szinte semmilyen ellenállásba nem ütközött, a civilek lelkesedve csatlakoztak hozzá, Marcelo Caetano, Salazar utóda szinte puskalövés nélkül leköszönt. (A puccsnak összesen 4 halálos áldozata volt.) Meglehetősen turbulens időszak következett, kommunista hatalomátvételi kísérlettel, majd alkotmányozó nemzetgyűléssel, és 1976-ban szintén április 25-én elfogadott új, demokratikus alkotmánnyal. (Most jut eszembe, vannak véletlenek? Hogyhogy a mi új alkotmányunk aláírása is pont erre a napra esik? Kéne ide egy konteo!)

A szegfűs forradalmat nem szokták megkérdőjelezni, de épp a napokban nyilatkozott úgy az egyik ex-áprilisi kapitány, Otelo Saraiva de Carvalho (aki egyébként az egyetlen portugál terrorista mozgalom, az FP25 vezetője is volt a 80-as években, és csak öt évet ült – pedig a csoport 17 embert likvidált működése során), hogy ha tudta volna, hová jut az ország mostanra, lehet, hogy a forradalmat se tetszett volna neki megcsinálni … Hát, azért olyan nagyon komolyan ne vegyük a szavait: szeret szerepelni. 

Szép húsvét hétfőt és jó huszonötödike ünneplést Portugáliában!