A kukában

Tegnap a portugál tévé-híradó José Rodrigues dos Santos-sal, a szétálló fülű pivot-val így nyitott: Nós somos lixo. (Szemét vagyunk.) Vagyis, a drága Moody’s, korunk egyik önjelölt Lucifere úgy döntött, hogy minden további értelmes magyarázat nélkül négy szinttel lejjebb löki Portugáliát a lejtőn. Amit magyarul bóvli kategóriának nevezünk, arra a luzitánok nemes egyszerűséggel a szemét szót találták ki. Szóval, ők most a kukában csücsülnek.

Tulajdonképpen nem értem, hogy ez a három amcsi cég milyen okból kifolyólag uralhatja ilyen szinten a világgazdaságot. Ki hiszi el nekik, amit állítanak? A befektetők tényleg ennyire befolyásolhatók és ennyire hisztisek lennének? Portugália terrorizmusnak érzi ezt a leminősítést, mert az ég adta világon semmi nem indokolja éppen ebben a pillanatban, mikor végre van szilárd, abszolút parlamenti többségre támaszkodó kormány, az ellenzék jelentős része együttműködő, hiszen ő maga hozta tető alá a trojkával kötött megállapodást, és utcai zavargásoknak, rendőrökkel való összecsapásoknak, ökölrázásnak nyoma sincs. A zemberek Luzitániában megértették, hogy még egyet kell szorítani a nadrágszíjon, és nem hőbörögnek, annak tudatában választották meg a jobboldali kormányukat, hogy nem lesz cukorkaosztás. Ezután vajon tényleg megérdemlik, hogy a görögökkel egy szintre helyezzék őket? Már elnézést a görögöktől, de ők a jelek szerint csakazértse akarják felfogni, hogy nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig volt.

Persze, a Moody’s félék úgy ücsörögnek a népek felett, mint az olümposzi istenek, bár utóbbiak legalább nem tagadták, hogy személyes érdekeik is szerepet játszanak a döntéseikben.

Most boldog és boldogtalan kedves viszonzásokon és tiltakozáson töri a fejét, hivatalos szinten is elindultak akciók, a felháborodás általános, alulról jövő kezdeményezések tovább színesítik a palettát (szerintem a finnek végre fellélegezhetnek, nem ők az első számú ellenség). A Facebook-on magát a leminősítő céget pécézték ki a portugál felhasználók, és teszik a kukába, Lisszabonba tüntetést terveznek, amelyek a résztvevők egy-egy zsák szeméttel készülnek megjelenni. De olyan ötlet is van, hogy a Moody’s címére küldjenek a tiltakozni kívánok mindenféle hulladékot. Hogy előtte szelektálnák-e, azt nem tudom.  

Portugália nem bukhat el és nem fog elbukni

A vezető hír talán nem is az új miniszterelnök, Pedro Passos Coelho beiktatása, de azért illik ezzel kezdenünk. Annak rendje és módja szerint a köztársasági elnök, Cavaco Silva a PSD (Szocdem Párt) elnökét bízta meg kormányalakítással, miután a koalíciós tárgyalások sikerrel lezajlottak. Passos Coelho (nem Paulo, nehogy valaki összetévessze) a PP (Néppárt) első emberével, Paulo Portassal (ez viszont Paulo) fog küzdeni az elkövetkezendő években a kormányon belül. Egyébként pedig a három parlamentbe bejutott ellenzéki párttal, meg a trojkával, meg a saját népével, de ez utóbbi lesz a legkeményebb küzdelem.

Passos Coelho szűzbeszédében nagy meglepetések nem hangzottak el, a kulcsszavak akár itthonról is ismerőseknek tűnhetnek: takarékosság, stabilitás, karcsú állam, vagyis osztogatás nincs, megszorítások viszont várhatóak. Drukkoljunk nekik, sok egyebet nem tehetünk. (A poszt címe a beszédből vett idézet.)

Az országgyűlés elnökének megválasztása eddig nem sikerült, Passos Coelho bepróbálkozott a 16 éve politikától visszavonult, és csak most aktivizálódott Fernando Nobre-val, de leszavazták, és nem akarnak újból nekifutni a dolognak, így a jelek szerint női elnöke lesz a portugál törvényhozásnak, Assunção Esteves személyében. Ennek bizony örülünk!

És most a foci: ha van valaki, aki ezekben az ínséges időkben még portugálként is nagyot szakíthat (mondjuk, Cr. Ronaldón és Mourinhón kívül), sőt, épp azon van, hogy ezt meglépje, az André Villas-Boas. A Porto edzője nem tudott ellenállni a Chelsea elképesztő ajánlatának, és otthagyja Európa Liga-győztes csapatát, így aztán nem sok reményünk marad az UEFA-kupára jövőre. Szomorú fejlemény ez, főleg, mert még Moutinhót és Falcao-t is magával akarja vinni a mini-Mourinhónak becézett edző, aki ebben is mesterét és példaképét utánozza, hiszen a mór is Londonba igazolt a Portóból, azzal a nagy különbséggel, hogy ő még előtte az UEFA-kupát is besöpörte. A gyerekkorában sárgarépának becézett, echte portói Villas-Boas nemrég ugyan még határozottan állította, hogy maradni akar, de az vesse rá az első követ, aki nem szeretne sokat, nagyon sokat keresni. A Porto persze nem szívbajos, és úgy 85 millió eurót fog nyerni az üzleten. Legalább nekik nem kell meghúzni a nadrágszíjat. (Lehet, hogy Pinto da Costára kéne bízni az egész államháztartást.) Az új edző egyelőre Vítor Pereira, Villas-Boas eddigi asszisztense lesz.

Kábítás nélkül nyerte a választásokat a jobboldal Portugáliában

Az utóbbi napok tendenciái alapján nem lepett meg senkit a tegnapi portugál parlamenti választások eredménye. A március közepén lemondásra kényszerített szocialista miniszterelnök, José Sócrates megkapta a luzitánoktól az elbocsátó szép üzenetet. Ellenfele, a Passos Coelho vezette szociáldemokrata párt (PSD) nyert, de mivel az abszolút többséghez nem elegendően szavaztak rájuk, kénytelenek lesznek koalíciót kötni a harmadik politikai erővel, Paulo Portas Néppártjával (CDS-PP). Noha este még egyikük se akart erről nyilatkozni, a politikai kényszer nyilvánvaló, és berzenkedés sincs ezekben a pártokban egymás iránt: kormányoztak ők már korábban is együtt.

A parlamentben a jelek szerint (mivel a külföldön élők szavazatai még négy mandátum sorsáról döntenek, valódi végeredménnyel nem szolgálhatunk, és felmerült, hogy az eddig ismeretlen Partido pelos Animais vagyis az Állatok Pártja is esélyes egy mandátumra) ezután is ugyanaz az öt politikai erő fog Portugália sorsáról dönteni, amely eddig. Az első bekezdésben említett hármon túl jelen lesznek a kommunisták (CDU) és a Baloldali Blokk tagjai: utóbbiakat tartják egyébként az idei választások legnagyobb vesztesének, a mostantól fele annyian ülnek majd az országházban, mint 2009-től. 

De nézzük a számokat:

1. PSD (Szociáldemokrata Párt): 105 képviselő (36,8%)

2. PS (Szocialista Párt): 73 képviselő (28,1%)

3. CDS/PP (Néppárt): 24 képviselő (11,7%)

4. CDU (Kommunista Párt): 16 képviselő (7,9%)

5. BE (Baloldali Blokk): 6 képviselő (5,2%)

A részvétel 58,9%-os volt (érdekes módon a portugálok a szavazásban részt nem vett, tehát tartózkodó állampolgárokat számolják ilyenkor, vagyis 41,1%-ot tüntetnek fel): mint minden ilyen alkalommal, ezúttal is sajnálatukat fejezték ki a viszonylag alacsony voksolási számarányok miatt, de a lényeg annyi, hogy a választások érvényesek, eredményüket mindenki elfogadta, sőt, a vesztes párt szóvivője még azelőtt elismerte vereségét, hogy megszámolták volna a szavazatokat. Nem volt magyarázkodás, nem volt vádaskodás, senki nem akart győztesnek tűnni annak ellenére, hogy vesztett. José Sócrates mosolyogva és párttársai tiltakozása közepette mondott le elnöki tisztéről, teljes egészében magára vállalva a felelősséget a vereségért. Egy újságírói kérdésre, miszerint bíróság előtt is vállalja-e a felelősséget, értetlenkedve kijelentette (a szocik kifütyülték a kérdés feltevőjét), hogy nem érti, miről van szó.

A kampány egyébként meglehetősen csendesre sikeredett, a reklámok – szerintem – borzasztóak voltak, de minden parlamenti erő tisztességgel vitatkozott a többiekkel, mivel pedig a bíróság úgy döntött, hogy a nem parlamenti erőknek is joguk van a tévében szerepelni és a többiekkel megvitatni álláspontjaikat, az RTP helyet és időt biztosított ezeknek is: az már nem a sajtó hibája, hogy a parlamenti pártok nem voltak hajlandóak leülni a kisebb jelentőségű mozgalmak képviselőivel, így azok egymásnak oszthatták az észt. 

A kampány érdekessége egyébként, hogy a nyertes jobboldal ugyanúgy nem ígérgetett, mint ahogy azt a baloldal sem tehette. Sőt, ha lehet, a PSD keményebb jövőképet festett, mint a szocialisták, mindenki tisztában van vele, hogy még nagyobb megszorítások jönnek, és mégis megválasztották őket. Így, kábítás nélkül is lehet választásokat nyerni – valahol Európában. Az persze más kérdés, hogy mi lesz, ha elkezdenek kormányozni: az emberek ott se fogják ölbetett kézzel tűrni, hogy megnyirbálják a kiváltságaikat. Pedig ez elkerülhetetlen. 

Már megint az abortusz-törvény

Portugáliában mindössze négy éve legális az abortusz. (A terhességet annak 10. hetéig lehet megszakítani.) Nem volt könnyű eljutniuk idáig. A második, ezügyben kiírt népszavazás eredménye az, hogy végre törvényessé tették, ami illegálisan, fű alatt, súlyos veszteségekkel korábban is ugyanúgy folyt, mint bárhol másutt a világban. Csak a szegényebb nők sarlatánhoz mentek, a gazdagabbak meg Spanyolországba … (Az első referendumot még 1998-ban rendezték.)

A szocdemek kormányfő-jelöltje, Passos Coelho most azt találta mondani, hogy újból elővehetik az abortusz-témát, és akár kiírhatnak egy harmadik népszavazást is, merthogy nincs olyan nagy konszenzus ebben a kérdésben. Ez a kacsingatás a jobboldal és az Egyház felé nem túl okos húzás szerintem. Ha a PSD nem csinál semmit, jobban jár, mint ha ilyen ötletekkel jön. De a kampányban valamit mégiscsak kell mondani, amivel az ember bekerül a hírekbe.

Sócratesnek (Szocialista Párt) magas labda volt, le is csapta, emlékeztetve arra a sok nőre, aki az abortusztilalom hosszú évtizedei alatt maradandó károsodást szenvedett illetve meghalt a nem megfelelő beavatkozások következtében. Az illegális terhességmegszakítást választók a testi szenvedéseken túl gyakran további lelki sebeket szereztek az őket ellátó egészségügyi intézményekben, és máig sok olyan nőgyógyász van, aki nem hajlandó elvégezni a beavatkozást: emiatt az állam privát, sokszor külföldi tulajdonú intézményekkel kötött szerződést, hogy mindenki hozzájuthasson a “szolgáltatáshoz”, akinek sajnálatos módon szüksége van rá. 

Az előkampányban már mindenki mindenkivel vitázott

Vasárnap kedződik a portugál parlamenti választások igazi kampányidőszaka. Ez csak azért meglepő kissé, mert én úgy vettem észre, hogy egyfolytában kampány van. De ők ezt itt előkampánynak hívják.

Ha már benne voltak a sűrűjében, gyorsan lebonyolítottak néhány vitát, minden parlamenti párt vezetője beszélgetett minden parlamenti párt vezetőjével külön-külön (5 emberről van szó összesen). Vagyis az fel sem merült senkiben, még az arroganciájáról és nagyképűségéről hírhedt José Sócratesben (Szocialista Párt) sem, hogy ne lenne értelme vitázni akár a Baloldali Blokk képviselőjével, akár a kommunista párt szimpatikus főtitkárával, mert nekik például semmi esélyük kormányra kerülni. Csak kissé szarkasztikusan megjegyezte, hogy ha valaki kiáll vele, legalább legyen programja, mert ez így olyan gáz … 

Tegnap volt a Sócrates-Passos Coelho szópárbaj, időméréssel és egy moderátorként funkcionáló újságíróval: az elemzők szerint a jóképű Passos Coelho (Szodcem Párt) az eddigi vitákkal ellentétben, amelyekben nem nyújtott valami fényes teljesítményt, ezúttal jó érzékkel riposztolt, Sócrates pedig hozta a szokásos, lehengerlő formáját. A jobboldali Néppárt elnöke, Paulo Portas (akinek a bátyja egyébként a politikai paletta pont ellenkező oldalán elhelyezkedő Baloldali Blokk egyik főembere) ugyancsak lehengerlően szerepelt, nagy valószínűséggel ő lehet majd a mérleg nyelve, bár inkább méreggel teli nyelvéről volt ismeretes, mielőtt politikussá vedlett, ugyanis oknyomozó újságíróként az Independente című lapban mindenkiről leszedte a keresztvizet, akiről csak lehetett. 

A kampány hivatalosan tehát még csak most kezdődik: holnap kirajzanak a politikusok vidékre, végigjárják az összes kirakodóvásárt, és megpuszilgatják a kofákat, meg hasonló örömteli cselekedeteket hajtanak végre ingujjra vetkőzve. 

Közben a portugál külügybe berendelték a német nagykövetet, hogy barátilag elmagyarázzák neki: Merkel asszony kissé el van tájolva, mikor arról beszél, hogy a portugáloknak mélyen magukba kellene nézniük, mert több szabadság jár nekik, mint a németeknek, de a nyugdíjkorhatáron se ártana elmerengniük. Ez a meggondolatlan merkeli jótanács engem is meglepett, ugyanis a németeknél több szabadsága szerintem senkinek nincs, különben nem velük lenne tele a világ összes üdülőhelye és turisztikai központja. A nyugdíjkorhatár meg … Na, láttam pár németet elmenni előnyugdíjba, egészen közelről. És nem fognak éhezni. 

Pénteken Strauss-Kahn nélkül, de döntenek a segítségről

Most már nincs magára valamit adó blog és blogger, de tán még kommentelő is alig, aki ne nyilvánult volna meg Dominique Strauss-Kahn és a szobalány ügyében, mivel pedig pénteken nem csak annak a napja lesz, hogy az IMF dönt a Portugáliának nyújtandó segítségről, hanem annak a napja is, hogy a volt vezér Manhattan-ben reszketve áll majd bíróság előtt a hajdani Jacko ügyvédjének társaságában, nem hallgathatunk róla mi sem. (Ha ezt egyszer megfilmesítik, jaj, de szeretném látni!)

Fernando Teixeira dos Santos, egyelőre még portugál pénzügyminiszter mindenesetre reméli, hogy DSK távolmaradása a pénteki döntésről semmiben nem befolyásolja annak kimenetelét: erre valóban nincs sok esély, az IMF attól még nem dől össze, hogy kilőtték a főmuftit, the show must go on. Mindenesetre érdekes egy hét ez is, nem panaszkodhatunk unalomra.

Ami azt illeti, ha már valaki bűntényre szánja el magát, legyen az gyilkosság vagy molesztálás, lehetőleg ne New York egyik luxusszállodáját válassza helyszínül. Nem magával a várossal vagy a szállodákkal van itt gond, hanem az amerikai törvények elképesztő mivoltával, a halmozott büntetésekkel, valahol az egész amcsi igazságszolgáltatási rendszerrel – de nem az én tisztem pálcát törni felette. Mindenesetre eszembe ötlik egy portugál vonatkozású bűntény, szintén New York-i helyszínnel, szintén szállodai szobában, és szintén szexuális jelleggel, amely januárban történt (Carlos Castro meggyilkolása), de erről tán egy másik alkalommal írok majd: ebben a posztban ejtettem róla pár szót.

Még pár rövid megjegyzés:

A portugál Paulo Sousa a Videoton új trénere. Úgy látszik, a luzitán edzőktől per definitionem csodát várnak, Sousától most konkrétan azt, hogy bejuttassa a magyar bajnokot vagy a Bajnokok Ligájába, vagy az Európa Ligába. Nem mondhatni, hogy nagy edzői múlt van a háta mögött (de majd most!), játékosként messzebbre jutott, válogatott is volt 51 alkalommal, 2007-ben kezdte a trénerkedést, a 16 év alatti portugál válogatott után az angol másodosztályban sertepertélt. Kíváncsi vagyok, mi lesz még ebből.

Ma Dublinban az Európa Liga döntője a Porto és a Braga között. Egy tutibiztos, akárki győz, a portugál foci dicsőül meg. Én azért remélem, a papírforma teljesül.

Megvan a finn igen

Ezúttal rövidhírek:

Gondolom, minden olvasóm rágta a körmét, vajon megszavazza-e a finn parlament a portugáloknak nyújtandó segítséget, ha már videócsatát is vívtak egymással. Nos, tegnap bejelentették, hogy meglesz az igen, bár ennek az az ára, hogy az igazi finnek, azok a kedves emberek, a helyi jobbikosok, akik az április 17-iki  választásokon harmadikok lettek, nem vesznek részt a kormánykoalícióban. És nagyon keménykedni fognak ellenzékben, ahogy ígérik.

A Bundestag is megszavazta a segítséget.

Időközben pedig nagyban folyik a kapmány Portugáliában.

A portugálok beintenek a finneknek – országimázs a javából

Miután a portugál kormány a megszorító csomag meg nem szavazása után megbukott, most ugyanaz az átmeneti kormány megszorító csomagot hirdetett meg, csak az úgynevezett trojka, vagyis a 3 mumus, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF segítségül hívásával egybekötve. Nem csak megszorítunk, el is adósodunk … Vagy másképp: lehet befektetésekre is költeni. (Egyébként a bukott szoci kormánypárt jelenleg 2%-kal vezet a közvéleménykutatásokban a szocdemek előtt, csak a szocdemeknek van lehetséges koalíciós partnerük: a Néppárt, míg a szociknak nincs …)

Nos, az Európai Unió részéről nyújtandó segítséget azért még a tagállamoknak is meg kellene szavazniuk. És van, akinek nem smakkol a dolog. Ez a hezitáló népség pedig éppen nyelvrokokunk, Finnország. 43%-uknak nincs gondja a segítségnyújtással, 39% inkább passzolna, és 13% még nem tudja. Ami a portugáloknak baromira nem tetszik – annak ellenére, hogy nemrég még esküdöztek: nem kell nekik semmiféle adomány (vagy kölcsön, vagy akármi, megvannak ők egyedül is, ide lőjenek!) …

Külön a finnek kedvéért össze is ütöttek egy kis videót, amin kábé az összes portugál vívmányt felsorolják, amit így hirtelenjében egy országimázs központ össze tudott szedni … Lehetne tőlük tanulni! Mivel a cucc angolul van, mégpedig echte brit lehet a narrátor, itt mellékelem, szerintem nem csak arra alkalmas, hogy jókat mosolyogjunk rajta, hanem arra is, hogy megtanuljunk belőle néhány érdekességet. És nem mellesleg, marketing szempontból sem utolsó. Aztán a finnek kezdenek vele, amit akarnak …

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=XXw5fMIYGqg&w=425&h=350]

Akiknek tetszett forradalmat csinálni: 37 éve fogalom Április huszonötödike

Április huszonötödike ebben az évben történetesen húsvét hétfő, de ahogy előző posztunkban említettük, ettől a portugálok még nem hatódnának meg különösebben … Az, hogy a ma mégis szabadnap, az 1974-es forradalomnak köszönhető. Április huszonötödike olyan dátum Luzitániában, mint nálunk március tizenötödike, vagy október huszonharmadika. Azzal a különbséggel, hogy az a forradalom nem bukott meg. Persze ebben vastagon benne van az a tény is, hogy a portugálokat senki nem tartotta megszállva, valahogy nem esik útba jövet-menet mindenkinek az az ibériai szöglet, még Napóleonnak is beletört a bicskája.

De mi ellen is kellett mindenképp forradalmat csinálni 74-ben? Az úgynevezett Estado Novo, Új Állam diktatórikus, jobboldali, fasisztoid rendje ellen, amelyet António Oliveira Salazar hozott létre 1933-ban … Ugyanabban az évben, mikor Hitler hatalomra került. Salazar pénzügyi zseninek indult, elég nagy katyvaszból hozta vissza az országot, akármennyire is különös, de egy olyan pénzügyminiszterre, mint ő volt 28-tól 32-ig, ma is szükség lenne. Diktátorra persze, és új (korporatisvista) alkotmányra, amilyet akkor összehozott, egyáltalán nem lenne igény, akármennyire is ég a ház.

Az Estado Novo pár évvel túlélte 1968-ban, közvetve egy kempingszék áldozataként eltávozott kitalálóját, mint ahogy a 61-ben, Angolában elkezdődött gyarmati háborúk is folytatódtak a 74-es forradalomig. Nagyrészt a gyarmati háborúk értelmetlensége és kilátástalansága vezetett az április 25-iki eseményekhez, amelyet a portugál hadsereg otthon tartózkodó középvezetői, az úgynevezett áprilisi kapitányok vezényeltek le: valójában tehát egy jól sikerült katonai puccsról volt szó.

A forradalom szinte semmilyen ellenállásba nem ütközött, a civilek lelkesedve csatlakoztak hozzá, Marcelo Caetano, Salazar utóda szinte puskalövés nélkül leköszönt. (A puccsnak összesen 4 halálos áldozata volt.) Meglehetősen turbulens időszak következett, kommunista hatalomátvételi kísérlettel, majd alkotmányozó nemzetgyűléssel, és 1976-ban szintén április 25-én elfogadott új, demokratikus alkotmánnyal. (Most jut eszembe, vannak véletlenek? Hogyhogy a mi új alkotmányunk aláírása is pont erre a napra esik? Kéne ide egy konteo!)

A szegfűs forradalmat nem szokták megkérdőjelezni, de épp a napokban nyilatkozott úgy az egyik ex-áprilisi kapitány, Otelo Saraiva de Carvalho (aki egyébként az egyetlen portugál terrorista mozgalom, az FP25 vezetője is volt a 80-as években, és csak öt évet ült – pedig a csoport 17 embert likvidált működése során), hogy ha tudta volna, hová jut az ország mostanra, lehet, hogy a forradalmat se tetszett volna neki megcsinálni … Hát, azért olyan nagyon komolyan ne vegyük a szavait: szeret szerepelni. 

Szép húsvét hétfőt és jó huszonötödike ünneplést Portugáliában!

Fél Portugália itt sertepertél nálunk

Nem tudom, mi van, de mintha mostanában minden a portugálok körül forogna. Kapkodom a fejem, hol a politikára, hol a gazdaságra, hol a sportra, hol a kultúrára kell figyelni. És a brazilokat még nem is említem, de van egy brazilos blog úgyis, ők megteszik a magukét. (Azért majd néha kontárkodunk arrafelé is.)

Nos, a most aktuális témák közül néhány: a már sokszor emlegetett, vasszigorral jellemezhető portugál államfő, Cavaco Silva (ex-miniszterelnök 10 éven át, és még így is megbotlik a páston) két napra Budapestre érkezik, az ún. Arraiolos csoport tanácskozására. Persze, ezt a csoportot is egy portugál településről kellett elnevezni, ahogy a lisszaboni szerződés is milyen jó országimázs … (Bár mostanság fújhatják az országimázsukat, a bóvli kategóriában. Nagyon elásták szegények magukat.) Nos, ebbe az Arraiolos csoportba mi is beletartozunk, meg még a luzitánokon kívül a németek, az osztrákok, a finnek, a szlovének, az olaszok,  a lettek és a lengyelek: ami azt jelenti, hogy most az összes kormányfő itt sertepertél Pesten, de leginkább Cavacóra lesznek kíváncsiak, a TEK meg villanthat. (Mit fognak ezek az elnökség után csinálni?)

A tárgyalások zárt ajtók mögött folynak majd, és mindenféle divatos téma van napirenden, Baltikumi Stratégiától a Duna-stratégiáig, meg a multikulti, az európai identitás és az asszimiláció-integráció. Na jó, ezt nem ragozzuk tovább, elég, ha ők megteszik. Utána (még ma este) a Munkácsy trilógiára viszik őket, váljék egészségükre, művelődjenek egy kicsit, úgy is van rendjén, bár az igazi kulturális élmény a magyar köztársasági elnök által adott díszvacsora lesz (remélem, a menüben nincs sok helyesírási hiba). Holnap még tárgyalnak egyet, 2020-ra készülve.

Közben José Sócrates magyarázhatja a bizonyítványát, mert felröppent az összeesküvés-elmélet-szerű hír, hogy ő már a PEC 4 leszavazása előtt levajazta az EU-val, hogy pénzügyi segítséget kér (amit most meg is kap), és az egész cirkusz a lemondással arra volt jó, hogy mindenkinek megmutassa: a dekonstruktív ellenzék a hunyó. Nekem ez kissé meredek, azért egy miniszterelnök se lehet annyira hülye, hogy egy ilyen blöff kedvéért megkockáztassa, hogy nem őt választják újjá. 

Politikából most ennyi, kultúra szempontjából érdekes lehet, hogy a könyvfesztiválon két portugál író is bemutatkozik. Az egyik Rui Cardoso Martins kissé morbid című könyvével: És ha nagyon meg szeretnék halni (hát, nem tudom, az Európa Kiadó biztos úgy gondolta, hogy az öngyilkossági statisztikákban élen járó magyaroknak pont ez kell, de majd kapok belőle példányt, és recenziót is írok róla, addig részlet itt). Elsőkönyvesként pedig Vasco Luís Curado: A vida verdadeira (Való élet) című művével érkezik, ennek se nagyon bíztató a címe, ha a mostani eseményeket nézzük. 

Még egy mai aktualitás: a lemil blogon az afrikai címerek között a luzofón Angoláé is szerepel, érdemes megnézni.