J. R. dos Santos, a portugál Dan Brown

José Rodrigues dos Santost 1995 óta ismerem – persze nem személyesen, hanem a képernyőről. Mikor Portugáliában éltem, és még néztem híradót (vagyis Telejornalt), az RTP-n hetente többször ő vezette vagy a délutáni vagy az esti kiadást. Egyébként még mindig ott van a szeren, továbbra is az egyik állandó pivô… 1991 óta csinálja, vagyis 26 éve, ami nem kis teljesítmény.

J. R. dos Santos, akit egyébként igazából José António Afonso Rodrigues dos Santos-nak hívnak 1964. április 1-én, bolondok napján született, a mai Mozambik területén, amely akkoriban, a Salazar-diktatúra idején még portugál gyarmat volt. Apja orvos, és a kis José António gyakorlatilag beleszületik a gyarmati háborúba, amely 1974-ig, a szegfűs forradalom kitöréséig tartott.

A jobboldali diktatúra bukása a portugál csapatok kivonásával és a portugál polgári lakosság nagy részének pánikszerű menekülésével járt: a gyarmatosítók visszavonultak a kontinentális anyaországba, ahol sokan még nem is jártak, hiszen 3., 4. generáció óta éltek Afrikában. (Őket hívják visszatérteknek, retornados-nak, beilleszkedésük nagyon nehéznek bizonyult.)

José António tíz éves volt ekkor, közben a szülei el is váltak: először anyjával Lisszabonban lakott, majd apjához költözött Észak-Portugáliába, Penafielbe, de nem szeretett ott lenni, és hamar le is lépett: mégpedig egyenest Macauba ment, amely akkor még portugál fennhatóság alatt állt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

100 év Fátima: a mítosz, a klérus és az elcserélt apáca

1917-ben rengeteg dolog történt. Az USA belépett az első világháborúba,a kommunisták átvették a hatalmat Oroszországban, lemondott Tisza István miniszterelnök, nyilvánosságra hozták a Balfour-nyilatkozatot, amelynek hatásai máig érezhetők, Finnország kikiáltotta függetlenségét, kivégezték Mata Harit, és…

Ez a legprofibb kép a gyerekekről, és biztosan retusálták is, ha a többivel összehasonlítjuk, azért elég nagy az eltérés.

A Boldogságos Szűznek nem volt jobb dolga, mint megjelenni három szerencsétlen portugál kisgyereknek, a pokolról szóló látomásokat sugallni nekik, és arra biztatni őket, hogy hirdessék mindenkinek: Isten haragszik, tehát vezekelni kell. Vagy nem is Mária tette mindezt, hanem a reakciós portugál értelmiség és a főpapság? Vagy valamely más természetfeletti erő? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ex-miniszterelnökből politikai elemző: Sócrates visszatér

Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy az mtv esti híradója után van egy politikai vitaműsor. Ne tessék somolyogni. Jó, tudom, senki se tudja, mi van az mtv híradója után vagy híradójában. De azért képzeljük el. Nos, mit szólnátok, ha ebben a vitaműsorban állandó politikai elemzőként Gyurcsány Ferenc tűnne fel (heti rendszerességgel)? Na, azt már megnéznétek talán.

Persze ez itt a Lusitania blog, és nem magyar hírekkel foglalkozunk. A helyzet azonban az, hogy Portugáliában éppen ez történik. A korábbi (bukott) kormányfő, José Sócrates, aki eleddig Párizsban éldegélt, visszatér kies hazájába, még pedig az RTP, az állami tévé meghívására. Hogy politikailag elemezzen főműsoridőben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A régi és új emigráció Portugáliában

Rég jelentkeztem már új poszttal a luzitán világ kapcsán, de most újra felveszem a fonalat és a jelenleg egyik legégetőbb problémával térek vissza, amely itthon sem ismeretlen.

A portugálok történelmük során nem először teszik fel a nagy kérdést: elmenni vagy maradni? És ha sokan nem a távozás mellett döntöttek volna egykor, kicsit másképp nézne ki a világtérkép, például más fedezi fel a fél glóbuszt, és nincsen annyi katolikus szentről elnevezett város. (Jó, utóbbi miatt a spanyolokat is lehet hibáztatni – vagy dicsőíteni, ízlés szerint.)

Vagyis nem mondhatnánk, hogy egy békésen a hátsóján csücsülő népségről lenne szó, hagyománya van a lelépésnek, mégpedig nem is csak a szomszédba szokás átugrani, bár az űrutazás eddig nem igazán szerepel az étlapon – talán, mert egzotikus erotikus kalandokra nincs kilátás arrafelé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Portugália napja, meg ami még belefért

Június 10. Luzitániában kábé olyan, mint idehaza augusztus 20. Nyár van és katonai parádé, a nem túl népszerű köztársasági elnök beszédet mond, a tugák (portugálok) önmagukat ünneplik. És majdnem pont egybeesik a dátum a luzitánok idei első EB-szereplésével, a németek ellen. A jelen gazdasági helyzetben igencsak rájuk fér a figyelemelterelés, és erre mindig kaphatóak is. Ezt a tavalyi cikket kicsit felfrissítve most a Blogrepublik olvasói figyelmébe ajánlom. Força Portugal!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Porto, a győztes város (1)

Pár napja jelent meg a European Travellers Choice 10-es listája, amelyen két portugál nagyváros is szerepel: naná, hogy az egyik Lisszabon, de csak Budapest mögött! Az igazi meglepetés azonban (számomra) Porto első helye.

Ezt a látképet még Budapestnek is nehéz überelnie, pedig Combinónk nekünk is van...

Egy kis nyelvészkedés: az angolszászok Oportónak hívják a várost, ahogy magát a portói bort is, ez pedig azért lehetséges, mert a portugálban bizonyos földrajzi neveknek van határozott névelője, vagyis a helyiek így mondják: o Porto [ejtsd: u portu], az angolok pedig összevonták a határozott névelőt és a főnevet. Nekünk nem kell követnünk a példájukat, csak mondom.

Az elveszett ünnepnapok esete

Valamikor nemrég Merkel asszonynak, aki a német precizitás megtestesítője, és egyébként is úgy gondolja szerintem, hogy Európában csak a germánok és esetleg az angolszászok szoknak dógozni, volt egy olyan megjegyzése, hogy mintha túl sok ünnepnap szerepelne a portugál kalendáriumban.

Visszaszámlálás a szabadnap kezdetéig

Okos naptáram szerint (ez nem olyan, mint az okostelefon) a portugáloknak 14 állami és egyházi ünnepük van (volt eddig), nekünk 12, a németeknek 11. Azért ez nagyságrendileg nem akkora különbség. Ha meg azt nézzük, hogy a németek mennyit utaznak turistaként (és itt nem csak a nyuggerekre gondolok), akkor, azt hiszem, kicsit abszurd azt állítani, hogy a portugáloknak több a szabadideje.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Monnyon le a köztársasági elnök!

Nem kell megijedni, ezúttal nem a magyar köztársasági elnököt ekézzük, merthogy ez egy portugálos blog, mint mindenki tudja. (Vagy, ha még nem, nemsokára úgyis kiderül.)

Ritkán nyitom ki a szám, de ha megteszem, akkor is jobb lett volna, ha csöndben maradok.

Véletlen vagy nem véletlen egybeesés, de Pali bácsihoz hasonlóan Hannibál  bácsi (Aníbal Cavaco Silva), a portugálok nagy öregje is rászolgált arra, hogy az istenadta népnek teleszaladjon vele a zsákja. Azért hozzátenném, hogy Pali bácsival ellentében Hannibál letett valamit a luzitán asztalra, mégpedig nem is keveset: tíz évig volt sikeres miniszterelnök (1985-től 95-ig), kétszer kapott abszolút többséget (nem kétharmadot, mert a portugáloknak annál több eszük van), és gyakorlatilag azóta mennek rosszabbul a dolgok, hogy ő átadta a hatalmat másoknak. (Amúgy mellesleg, igazi doktor, sőt, egyetemi tanár: közgazdász.)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Plusz fél óra meló naponta

Pedro Passos Coelho, a portugál miniszterelnök ma beszédet mondott. Nem voltak kifejezetten jó hírei. Nem, mintha bárkit is meglepett volna, hogy már megint szorítani kell a nadrágszíjon.

De hogy mit jelent ez konkrétan, azért azt eddig nem lehetett tudni. Nos, a legérdekesebb, a 2012-es költségvetéssel kapcsolatban tervezett újítás nem az, hogy bizonyos közalkalmazottak elveszítik a 13. és 14. havi juttatásukat (1000 EUR fölötti jövedelemre vonatkozik ez, és nem örökre, csak két évre), hanem, hogy a privát szférában lehetőség nyílik a népek munkaerejének napi plusz fél órában való igénybevételére, persze plusz pénz kifizetése nélkül. Ez heti két és fél, havi 10 óra “robot”.  

A minimálbér és az 1000 eurós jövedelem közötti sávban a 13-14. havi juttatások (karácsonyi és nyári vakációs prémium) progresszív módon csökkennek, a minimálbérhez nem nyúlnak. A nyugdíjakra is hasonló szabályok vonatkoznak majd (ha elfogadják a még be sem nyújtott költségvetést): 1000 euró fölött teljes 13-14. havi juttatásmegvonás, a minimálbér összege és az 1000 közötti sávban pedig csak az egyik juttatást szüneteltetik. Ahogy Passos Coelho hangsúlyozta, az ország teljesen ki van szolgáltatva a kívülről érkező anyagi segítségnyújtásnak, ezért nagyon szigorúan veszik a hiány lefaragásának szükségességét. 

A baloldali ellenzék kisebb-nagyobb vehemenciával tiltakozik, persze, de a szívük mélyén valószínűleg ők is tudják, hogy ez még nem is olyan szörnyű. Nálunk még a 13. havi is alig létezett, nem hogy a 14. És a csóringerek továbbra is kapják mindkettőt.  

Madeira: a mini-görögország

A portugálok csak messziről tűnnek egy országnak és népnek. Valójában ők is megosztottak, és most nem az észak és dél hatalmas erőkkel vívott harcára gondolok, hanem arra a különleges adottságra, hogy van az országnak két szigetcsoportja is valahol az Atlanti-óceánban. És az ottaniak, azaz a madeiraiak és az azori-szigetekiek szemében a szárazföldi országrész félig-meddig idegenek gyülekezetének számít. A két szigetcsoport úgynevezett autonóm régiót alkot (nem együtt, külön-külön), és ennek megfelelően saját kormánnyal is rendelkezik. Vagyis Portugáliában nem egy, hanem három kormány van.

Madeira épp komoly fejfájást okoz az összes portugálnak. Ugyanis jó nagy deficitet termelt sutyiban, és ez most, pár napja derült ki. A mit sem sejtő központi kormányzat próbálja egyensúlyban tartani a költségvetést, jótanulóként viselkedni, erre robban ez a bomba … Valaki kozmetikázta a pénzügyeket, és most az egész ország meg fogja inni a levét, a szárazföldiek is, nem csak a szigetlakók. Merthogy a szigetlakók is csak akkor szeretnek autonómok lenni, ha előnyük származik belőle … Ilyenkor azért jólesik a központi hatalom segítsége.

No, de ki a felelős? A madeiraiak majdhogynem örökös elnöke, Alberto João Jardim (Kert Albert János) ártatlan bociszemekkel tekint híveire és ellenségeire, üdvözli a legfőbb ügyész szándékát, mely szerint ki fogják vizsgálni, ki vonszolta be a túlköltekezés trójai vagyis görög falovát, ő (Jardim uraság) a maga részéről nyugodtan folytatja választási kampányát, merthogy immár N-edik alkalommal természetesen pályázik Madeira elnökének posztjára. 

Jardim akkora figura, hogy ha nem lenne, ki kéne találni: egy szicíliai maffiózó, egy vásári komédiás és Silvio Berlusconi sajátos ötvözete. Előszeretettel táncol a híres madeirai karneválon, sértegeti az újságírókat, és most, a kampányban másfél naponta avat fel egy utat, intézményt, vagy bármit, amit fel lehet avatni, a lényeg, hogy meglegyen a penzum.

Passos Coelho, a miniszterelnök, aki Jardim párttársa (szocdem) ugyan nem vonta vissza a párt támogatását az örökös madeirai elnöktől, de nem hajlandó az oldalán mutatkozni, és végigcsókolni a kofákat a piacon (igaz, ez Jardimnak úgyis sokkal jobban áll), mire rettenthetetlen hősünk megvonta a vállát, sag schon … Majd megoldom egyedül. És a hihetetlen az, hogy valószínűleg tényleg újraválasztják. Végülis ő építkezett. És valószínűleg nem a szavazóinak kell megfizetniük majd az egész adósságot …