Citromhéj-tea és zöld bor

Két kedvenc portugál italom van, az egyiket házilag is elkészíthetjük, a másikat kénytelenek vagyunk palackozott formában beszerezni, de szerencsére itthon is lehet kapni már jó ideje.

Lássuk előbb a citromhéj-teát (carioca de limão): ez az a kategória, amelyet nyugodtan otthon is el lehet készíteni, egyszerűbb már nem is lehetne. Nem igazán tea, hiszen teafű nincs benne, csupán egy kis citromhéj (amelyet nem árt megmosni), meg forró víz. Bármelyik portugál kávéházban kérhetünk ebből a bonyolult italból, a simples (egyszerű) változatot presszókávés csészében szervírozzák, a duplo (dupla) verziót nagyobb bögrében. Eredetére nem tudtam fényt deríteni, és arra sem, hogy miért hívják carioca-nak, ami Rio de Janeiro-i lakost jelent elvileg. Lényeg, hogy jó kis ital, és kinek nincs még egy citroma se odahaza a hűtőben? Nem érdemes kihűlni hagyni, és jót tesz neki a cukor szerintem, de ez magánvélemény.

A zöld bort (vinho verde) természetesen esélyünk sincs odahaza előállítani. Sőt, ez aztán ritkaság-számba megy, olyan bor, amelyet még Portugálián belül is csak nagyon kevés helyen készítenek, a szabályok szerint (1908 óta) csak a Minho- és a Douro-folyó között telepített, speciális szőlő alkalmas arra, hogy a vinho verde alapanyagául szolgáljon (a térképen a zölddel satírozott terület). Azért nevezik zöld bornak, mert a szőlőt még zölden, vagyis nem teljesen éretten szüretelik. Létezik ugyan mindenféle fajtája, a fehértől a rosén át a vörösig, sőt, még pezsgőt és pálinkát is csinálnak belőle, a tipikus vinho verde mégis fehérbor. Nyáron, nagy melegben, alaposan behűtve asztali borként ideális. Könnyed, kicsit pezsgős, frissítő hatású. (Nagyon nem tesz neki jót a hosszas érlelés, ezért vásárlás után viszonylag hamar hörpintsük fel, ha jól emlékszem, maximum 2 évig tartogatható.)

Úgy húsz évvel ezelőtt egyszer alkalmam volt tolmácsolni német borászoknak az úgynevezett Aveleda Birtokon, miután végigjártunk Vila Nova de Gaia-n egy tipikus portói boros pincészetet. Életem egyik legnagyobb kihívása volt a portugál-német tolmácsolás éppen borászati témában … De ettől sajnos még nem lettem szakértő. Mindenesetre a zöld bort akkor alaposan megjegyeztem, kaptam is egy üveggel ajándékba.

Ha valaki most ellenállhatatlan vágyat érezne arra, hogy Budapesten vinho verdét szerezzen be, akkor ne essen kétségbe, és ne hívja fel ismerőse ismerősének portugál szomszédját, erre semmi szükség: a jó hír az, hogy kies fővárosunkban is fellelhető ez a nedű. Gyakran látom nagy bevásárlóközpontokban, de először a Pozsonyi út 5. szám alatti szakboltban bukkantam rá.

A képen egy Gatão (macska) nevezetű márkához tartozó üveg, de betörtek már más márkák is Magyarországra, mint például a Gazela, a Santos & Seixo és a Campelo. Úgy látom, hogy webáruházakból is kényelmesen beszerezhetők.

Mindenkinek jó italozást kívánok!

Portugál borok és némi kaja Budán

Azon ritka alkalmak egyike ez, amelyekben italokról és ételekről ejtek pár szót, de arra ne számítsatok, hogy valami hozzáértő szöveget kaptok, már az ars poeticámban is megfogalmaztam, hogy ez nem gasztroblog, és ehhez tartom is magam. A fotók minden bizonnyal megtévesztőek lesznek, de a látszat csal, ne feledjétek!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Király a süti és a holtak is kapnak belőle

Nem tudom, hány országban áll minden nagy ünnep két napból, de a portugáloknál dec. 26. már normál munkanap, idén ráadásul hétfő. Bár a nagy karácsonyi kajálás után most elsősorban miniszterelnökük, Passos Coelho kissé félresikerült üzenetét emésztik, miszerint, aki odahaza nem talál melót, az gondolja meg, hogy kívül tágasabb, mi ezúttal nem politizálunk. Így például a majdnem leghíresebb portugál, Barroso ominózus levélkéjéről se fogunk beszélni. Maradjunk a mostanra kissé unalmassá és lerágottá vált témánál, a karácsonynál. 

Katolikus gyökerek, Mária-kultusz, Fátima-imádat ide vagy oda, azért a karácsonyt Luzitániában is elorozta a Kisjézustól a Télapó-Mikulás, jobban mondva a Karácsony apó (Pai Natal). Jobban kellene vigyázni az ilyen vallási értékekre, mert a kapitalizmus könyörtelen, főleg, ha az üdítőitalos brancs teszi rá a kesztyűjét. Pai Natal (a braziloknál Papai Noel) ott van mindenütt, bár nem nagyon illik a környezetbe, de ez kit érdekel. Azért mi ne vesszünk el teljesen az uniformizált multikultiban, és nézzük, mi az, amiben a portugál karácsony különbözik a többitől.

Bejgli helyett például királysüti (bolo rei) van, ami még a bejlinél is keményebb. Olyan gyümölcskenyér-féle, kerek, és középen lyukas, mint egy koszorú, a tetején rengeteg kandírozott gyömölcs díszeleg, ettől tarka-barka vagyis szerintem inkább gagyinak néz ki, de nem kell rám hallgatni. Porcukorral próbálják kissé enyhíteni az összhatást. Általában van benne egy lóbabszem (fava), akinek az ezt rejtő darab jut, az vagy jól jár (kívánhat valamit, ami esetleg teljesül), vagy rosszul (ő fizetheti a társaság következő rundját vagy vacsiját). Régebb, még az EU mániákus tiltásai előtti ősidőkben, volt egy kis fém szuvernír is a tésztában, amit meg lehetett “nyerni”, de már a portugálok ezen apró örömét is elrontotta Brüsszel, persze puszta aggodalomból, nehogy a torkukon akadjon. 

Az ajándékosztás is dívik, már amennyire a krízis, amelyre éjjel-nappal hivatkoznak, engedi: mégpedig dec. 24-én. Akkor van az ún. consoada, a karácsony esti vacsora is, amelynek főszereplője meglepő módon nem a töltött káposzta, nem is a ponty, persze, de  azért hal. Mégpedig a minden portugál ünnepen és hétköznapon előszedhető tőkehal. Sajnos a legízetlenebb, szimplán főtt formájában. Ehhez ugyancsak ízetlen főtt zöldségek társulnak. 

Az édesség-paletta nem merül ki a királysütinél, mindenféle kolostori nyalánkságok is az asztalra kerülnek. (Portugáliában a kolostori cukrászat külön műfaj volt egy időben, amikor még rengeteg ráérő apáca sütögetett a rendházakban, újabb és újabb fincsiségek receptjein törve a fejét – ha akkor lettek volna kajablogok, hajaj!). Az egyik ilyen stílusos édességet például céu-nak, mennynek hívják. Biztosan mennyei, egyébként nagyon puha, lisztből-tojásból készült, cukorral bevont alkotás, amilyenhez csak az apácáknak volt türelmük. 

A karácsonyi vacsora után még el lehet sétálni persze az éjféli misére, amelyet kakasmisének (missa do galo) hívnak, bár egyre kevesebben vesznek részt rajta. Szinte már teljesen feledésbe merült, de annál érdekesebb szokás a halottak megvendégelése: az egyik szobában az élők lakmároznak, a másikban a már elköltözött családtagoknak terítenek – sejtésem szerint ez valami tősgyökeres pogány hagyomány lehetett. 

Dec. 25-én mindenféle húszabálók örülhetnek az étlapnak, bár vannak olyan országrészek, ahol a szenteste maradékát rekonvertálják úgynevezett régi ruhaként (roupa-velha), vagyis úgy tesznek, mint minden valamirevaló étterem a szürke hétköznapokon, kicsit másképp tálalják, amit előző nap nem sikerült elpusztítani. 

A karácsonyfa-állítás is beszüremkedett, bár nem echte luzitán hagyomány, és dívik a városok színes égőkkel való teleaggatása (bár nem tudom, mióta a krőzust leváltotta a krízis, mennyire ragaszkodnak ehhez a szokáshoz). 

Ennyit a portugálok téli napfordulós ünnepéről. Aki még szívesen olvasna a karácsonyról tőlem portugál és spanyol vonatkozások tekintetében is, az ezt a posztomat nézze meg.

Szép évvégét mindenkinek!