Ne sértődj meg, ha fejbe csapnak egy kalapáccsal!

Ma sötétedéstől beköszönt a Shakespeare álmáról is nevezetes Szent Iván-éj (vagy Szentivánéj?).

Szerte a világon rengeteg helyen kirúgnak a népek a hámból, de mi most csak egyetlen városra koncentrálunk ezügyben, mégpedig az Invictára. Vagyis Portóra. (En passant érdemes azért megemlíteni, hogy az UNESCO éppen most nyilvánította Coimbra 1290-ben, Dénes király által alapított egyetemét a világörökség részének. Egyszer nézzétek meg a várost, de főleg az egyetemi könyvtárat, az tényleg mesés – lásd alább.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Érdekes portugál szólások

Mindig is szerettem a közmondásokat – nem csak a magyarokat, persze, sőt, a nyelvtanulás egyik legérdekesebb aspektusa éppen a közmondások megismerésében és helyes alkalmazásában rejlik (helytelen alkalmazásuk meg nagyon vicces tud lenni).

Gimi előtt például bevágtam egy csomó latin proverbiumot, mert annyira szerettem volna már latinul tanulni. Nem volt haszontalan, egy részüket még most is tudom, bár biztos nem lennék képes úgy villogni velük, mint Déry János, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy ő három latin közmondást ismer, de azzal nagyobb fejnek tűnik egy társaságban, mint egy klasszikafilológus. Na jó, ez persze attól függ, hogy ki az a bizonyos klasszikafilológus, biztos sose akadt emberére. (Itt alább egy klasszikus latin mondás portugál változata.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Átirányítás: A betlehemi szarjankó

Kedves Olvasóim!

Noha csak érintőlegesen portugál vonatkozású, de mivel Ibériához van köze, szerintem élvezni fogjátok, ha elolvassátok a szexcsaták anno blogomon karácsonyi vonatkozású posztomat. Mindenkinek további kellemes téli napfordulós ünnepeket kívánok!

Glória

Nacimiento_napolitano.jpg

Gondolkodtam az idén is, mi szépet és szórakoztatót írhatnék nektek a karácsonyról, ha addig nem jön el a világvége, amely elsősorban az ilyen szemtelen bloggereket törölné el a www színéről, mint én, és mivel túléltem azt is, meg a karácsonyt is, itt láthatjátok az eredményt. Találtam ugyanis egy nagyon jópofa ünnepi figurát, amelyeknek ugyan nincs erotikus vonzata, de a mitológiához mégiscsak köthető valamiképpen (fogjuk rá).

Tovább a posztra

Nagypéntek szünnap, húsvét hétfő nincs, keresztcsókolásra fel!

Ezt, a portugál húsvétról írt szösszenetet tavaly publikáltam még az előző szolgáltatónál, de mivel a szokások azóta nem sokat változtak, újra felhasználom, hátha van, aki még nem olvasta,és akinek valami újat tudok mondani.

A portugál, mint tudjuk, igazán katolikus nemzet, önbevallás alapján a lakosság 95%-a katkó, bár nagy részük csak tingli-tangli szinten. Azért az egyházi ünnepekről semmi pénzért le nem mondanának. Nem is kell, az egyház és az állam érdekes módon mindenütt egyetért abban a lakossággal (vagyis a zemberekkel), hogy ilyen ünnepekre szükség volt, van és lesz. (Itt helyesbítenem kell, mert két egyházi ünnepet megszüntettek idén, ahogy írtam róla.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Éjfélkor vége a karneválnak – elvileg

Idehaza elég érdekesen alakulnak a farsangi szokások. Javítsatok ki, ha nem jól tudom, hogy mintha senkit nem érdekelne, hogy mikortól meddig tart a farsang – avagy a karnevál (carnaval).

A szimpla naptárban nem szerepel, ahogy rengeteg más, egyébként fontos ünnepnap (például az anyák napja sincs benne a naptárakban, hogy miért, az számomra rejtély), viszont, mikor eljön az ideje, mégiscsak értesülünk róla. Jé, hát, a brazilok ezerrel ünnepelnek, vonulgatnak, de nem csak ők… (Igaz, náluk van ennek legnagyobb divatja a világon.) Nálunk az utcán nem érezhető semmi, csak a bölcsi-ovi-suli vonatkozásában, no meg bizonyos szórakozóhelyeken… Alapvetően a farsang gyerekes dolognak számít – vagy tévednék?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szilveszter vagyis révéillon Lusofóniában

Néhány ötlet azoknak, akik még jelen pénzügyi helyzetben is gondolhatnak arra, hogy hol szilveszterezzenek – jövőre. Mert idén már nehéz lenne eljutni azon helyszínek bármelyikére, amelyekről most szó lesz.

A szilveszter portugáléknál passagem de ano, braziléknál franciásan révéillon, a BÚÉK meg Bom ano novo! vagy Um próspero ano novo! – illetve ezek változata. (Ezúton kérek elnézést, amiért a karácsonyi posztomból kimaradt a karácsony portugál neve: Natal, illetve a jókívánság mikéntje: Feliz Natal!

Kezdjük egykori második hazámnál, a portói borról és az FC Porto csapatáról híres Invictával. Már csak azért is, mert ez az egyetlen passagem de ano, amelyről személyes élményekkel rendelkezem. 1999-2000-es szilveszterén esett meg az, hogy rávehető voltam egy utcai bulira. Nos, azt hiszem, életemben utoljára. Az Avenida dos Aliados (amely nevétől némileg eltérően inkább hatalmas, hosszúkás tér, mint sugárút) dugig tele volt, én ostoba módon a kutyámat is magammal vittem, ott akartunk találkozni a férjemmel, valahol a Szent Benedek Pályaudvar környékén (Estação de São Bento). Úgy álltunk, mint a heringek, én a Portóban található tán egyetlen McDonalds bejáratának szorulva, éktelen dübörgés, a kutya reszketett, én meg dühöngtem. 

Vártuk az évrezredváltó éjfélt! (Persze, tudom, hogy nem az volt az igazi évezredváltó, de ez most mellékes.) Merthogy a Portói Városháza minden szilveszterkor tűzijátékot rendez, de egy ilyen dátumra biztos soha nem látott gyönyörűséggel készültek. Évszázados hagyományról van szó, és ha valami, a tűzijáték a portugáloknak szent. (Még nappal is csinálják, házilag, az apósom ilyen amatőr durrogtató például, de ne tessék félreérteni.) Nos, az idő telt, a kutya nyüszített, a dübörgő dübörgött, és nem tudjuk, mikor lett éjfél. Ugyanis a tűzijáték elmaradt. Fújolás, Fernando Gomes, az akkori polgármester monnyon le, ez, az, amaz. Valamikor fél 1h magasságában sikerült csak kiszabadulnom a tömeg szorításából. Ez volt a hírös portói szilveszter, de tuti, hogy azóta mindig van tűzeső, úgyhogy tessék csak kipróbálni!

Következik a függetlenségi szájalásban élenjáró, költségvetési kátyúokozásról elhíresült bohóc, Alberto João Jardim királysága, Madeira. Ottan is Funchal, a világ egyik legszebb fekvésű városa (persze mindjárt  Budapest és tán Rio de Janeiro után). Nos, ha valahol nem maradhat el a tűzijáték, az ez a tengerparti színház (tényleg olyan, mint egy amfiteátrum), mert még a Guiness rekordok könyvében is meg vagyon írva, hogy a funchali szilveszter a világ legnagyobb pirotechnikai attrakciója. Nem csak helyi lakosok élvezik persze a spectaculumot, hanem mindenféle rendű és rangú turisták, szárazföldről és tengerről (akarom mondani, luxushajóról) egyaránt. Madeira előnye, hogy kedvező éghajlata miatt még fürödni is lehet ilyenkor a tengerben (és nem kell hozzá fakír hajlamú orosz vagy kínai élharcosnak nyugdíjasnak lenni).

De ugorjunk át a tengerentúlra, és a déli féltekére, ahol – rossz még belegondolni is – most éppen nyár van. Most és farsangkor. Hát, úgy könnyű…

Senkit nem fog meglepni különösebben, hogy Rio de Janeiro-ban elég nagy a buli. És van tűzijáték is, naná. Meg tengerpart (Copacabana), és turisták. De most jön a spéciség. Ugyanis ez az újévi dzsembori egy afrikai illetőségű, Brazíliában is sokak által tisztelt orixá-hoz (ejtsd: orisá) vagyis istennőhöz, Iemanjához (ejtsd: jemánzsá) kötődik (neve annyit tesz, mint Az anya, akinek gyermekei halak). Elvileg erősnek kellene lennie a konkurrenciaharcnak Szűz Mária és közte, de a brazilok lelkében a két figura elég klasszul megfér egymással, sőt, szépen egybeolvadtak. (A katolicizmus nagy előnye, hogy nagyszerűen bekebelezi más vallások isteneit és istennőit, még akkor is, ha azok olyan dögösek, mint a képen látható.) A szexcsatákon bővebben is olvashattok róla.

 


Nos, az ünneplő cariocák (Rio de Janeiro-i lakosok) mindenféle felajánlásokat tesznek Iemanjá termékenység- és tengeristennőnek, valamint részt vehetnek az ún. banho de pipoca-ban (pattogatott kukorica-fürdő), amely a tisztátalan és átkozott dolgokat hivatott távol tartani a jámbor hívektől – természetesen a szex nem tartozhat a tisztátalan dolgok közé, végtére is termékenységistennőről beszélünk! (Tessék mostantól másképp nézni a pattogatott kukoricára, a moziban is az tartja távol tőlünk a filmvásznon megjelenő gonoszt, a pasink kezét viszont odavonzza!) Szintén hagyomány, hogy Rióban szilveszter este fehér ruhában illik grasszálni az utcákon, nyilván a megtisztulásra, az újrakezdésre utalva ezzel.

São Paulo-ról nem találtam semmi extrát, a látogatószámokat kivéve (2008-ban majdnem 2 és fél millió ember vett részt az idén 120 éves Avenida Paulistán zajló bulin, idén is több, mint 2 milliót várnak). Sok zene, elmaradhatatlan tűzijáték, más látványosságok. Ha valakinek mesélnivalója lenne, az ne fogja vissza magát.

Feliz 2012 para todos!

Király a süti és a holtak is kapnak belőle

Nem tudom, hány országban áll minden nagy ünnep két napból, de a portugáloknál dec. 26. már normál munkanap, idén ráadásul hétfő. Bár a nagy karácsonyi kajálás után most elsősorban miniszterelnökük, Passos Coelho kissé félresikerült üzenetét emésztik, miszerint, aki odahaza nem talál melót, az gondolja meg, hogy kívül tágasabb, mi ezúttal nem politizálunk. Így például a majdnem leghíresebb portugál, Barroso ominózus levélkéjéről se fogunk beszélni. Maradjunk a mostanra kissé unalmassá és lerágottá vált témánál, a karácsonynál. 

Katolikus gyökerek, Mária-kultusz, Fátima-imádat ide vagy oda, azért a karácsonyt Luzitániában is elorozta a Kisjézustól a Télapó-Mikulás, jobban mondva a Karácsony apó (Pai Natal). Jobban kellene vigyázni az ilyen vallási értékekre, mert a kapitalizmus könyörtelen, főleg, ha az üdítőitalos brancs teszi rá a kesztyűjét. Pai Natal (a braziloknál Papai Noel) ott van mindenütt, bár nem nagyon illik a környezetbe, de ez kit érdekel. Azért mi ne vesszünk el teljesen az uniformizált multikultiban, és nézzük, mi az, amiben a portugál karácsony különbözik a többitől.

Bejgli helyett például királysüti (bolo rei) van, ami még a bejlinél is keményebb. Olyan gyümölcskenyér-féle, kerek, és középen lyukas, mint egy koszorú, a tetején rengeteg kandírozott gyömölcs díszeleg, ettől tarka-barka vagyis szerintem inkább gagyinak néz ki, de nem kell rám hallgatni. Porcukorral próbálják kissé enyhíteni az összhatást. Általában van benne egy lóbabszem (fava), akinek az ezt rejtő darab jut, az vagy jól jár (kívánhat valamit, ami esetleg teljesül), vagy rosszul (ő fizetheti a társaság következő rundját vagy vacsiját). Régebb, még az EU mániákus tiltásai előtti ősidőkben, volt egy kis fém szuvernír is a tésztában, amit meg lehetett “nyerni”, de már a portugálok ezen apró örömét is elrontotta Brüsszel, persze puszta aggodalomból, nehogy a torkukon akadjon. 

Az ajándékosztás is dívik, már amennyire a krízis, amelyre éjjel-nappal hivatkoznak, engedi: mégpedig dec. 24-én. Akkor van az ún. consoada, a karácsony esti vacsora is, amelynek főszereplője meglepő módon nem a töltött káposzta, nem is a ponty, persze, de  azért hal. Mégpedig a minden portugál ünnepen és hétköznapon előszedhető tőkehal. Sajnos a legízetlenebb, szimplán főtt formájában. Ehhez ugyancsak ízetlen főtt zöldségek társulnak. 

Az édesség-paletta nem merül ki a királysütinél, mindenféle kolostori nyalánkságok is az asztalra kerülnek. (Portugáliában a kolostori cukrászat külön műfaj volt egy időben, amikor még rengeteg ráérő apáca sütögetett a rendházakban, újabb és újabb fincsiségek receptjein törve a fejét – ha akkor lettek volna kajablogok, hajaj!). Az egyik ilyen stílusos édességet például céu-nak, mennynek hívják. Biztosan mennyei, egyébként nagyon puha, lisztből-tojásból készült, cukorral bevont alkotás, amilyenhez csak az apácáknak volt türelmük. 

A karácsonyi vacsora után még el lehet sétálni persze az éjféli misére, amelyet kakasmisének (missa do galo) hívnak, bár egyre kevesebben vesznek részt rajta. Szinte már teljesen feledésbe merült, de annál érdekesebb szokás a halottak megvendégelése: az egyik szobában az élők lakmároznak, a másikban a már elköltözött családtagoknak terítenek – sejtésem szerint ez valami tősgyökeres pogány hagyomány lehetett. 

Dec. 25-én mindenféle húszabálók örülhetnek az étlapnak, bár vannak olyan országrészek, ahol a szenteste maradékát rekonvertálják úgynevezett régi ruhaként (roupa-velha), vagyis úgy tesznek, mint minden valamirevaló étterem a szürke hétköznapokon, kicsit másképp tálalják, amit előző nap nem sikerült elpusztítani. 

A karácsonyfa-állítás is beszüremkedett, bár nem echte luzitán hagyomány, és dívik a városok színes égőkkel való teleaggatása (bár nem tudom, mióta a krőzust leváltotta a krízis, mennyire ragaszkodnak ehhez a szokáshoz). 

Ennyit a portugálok téli napfordulós ünnepéről. Aki még szívesen olvasna a karácsonyról tőlem portugál és spanyol vonatkozások tekintetében is, az ezt a posztomat nézze meg.

Szép évvégét mindenkinek!

Ha május 13, akkor Fátima

Ha valaki nem szereti a vallásos műsorokat, akkor május 13-án ne kapcsolja be a portugál tévét. Ekkor ugyanis orrba-szájba Fátima a téma, lévén ez a nap az első Mária-jelenés emléknapja.

1917-ben ekkor látta meg először a három szerencsétlen kis pásztorgyerek, Lúcia, Francisco és Jacinta Szűz Máriát, akit azóta Nossa Senhora de Fátima-ként vagyis fátimai Miasszonyunkként emlegetnek. Egyszer talán majd írok egy posztot a szexcsatákon arról, miért van a Szűzanyának annyi személyisége, ahány falu, ahol állítólag megjelent, és ezek a személyiségek a nép lelkében vajon milyen kapcsolatban állnak az elvileg oszthatatlan Máriával, aki Jézus anyjaként szerepel a Bibliában …

Térjünk vissza azonban Fátimára, vagyis a Cova de Iria-ra, arra a barlangra, ahol először vélték meglátni a Szüzet a gyerekek. Mivel hármuk közül csak Lúcia, a legidősebb látnok érte meg a felnőttkort (unokatestvéreit a spanyolnátha vitte el nem sokkal a Szűz Mária-jelenések után), máig nagy rejtély, mi is történt valójában azon a napon vagy azokban a napokban. Szkeptikus ember lévén nem nagyon hiszem, hogy valóban a Szűzanya jelent meg a pásztorgyerekek előtt. (Lúcia 1937-ben publikált könyvében hozzátette ehhez, hogy még 1916 folyamán többször láttak egy angyalt is, aki Portugália őrangyalának mondta magát, és imádkozni tanította őket.) De hogy mit láttak akkor, és mit láttak később, majdnem minden hónap 13-án (az égiek nem babonásak) fél éven keresztül, ideértve a napcsodát is, amelyet tömegek észleltek, olyan rejtély, amelyről majd talán egy konteo-posztban olvashatunk bővebben. (Én kíváncsian várom!)

Tény, hogy az egyetlen, spanyolnáthát túlélő látnokot, Lúciát az Egyház gyakorlatilag azonnal lekapcsolta, és bezárva tartotta, természetesen apáca lett belőle, és természetesen egy szót se mondhatott vagy írhatott le anélkül, hogy azt előzőleg ne cenzúrázták volna. Az Estado Novo (lásd Salazar-poszt) kétségkívül hasznot húzott a fátimai jelenésekből, mind anyagi, mind politikai értelemben. Ha van máig rentábilis vállalkozás az egyébként mindenféle szempontból válságban lévő országban, az Fátima. Nemrég építettek egy hatalmas új templomot: mert volt miből. A kultusz szinte állami szintű, magára valamit adó politikus nem piszkálja a fátimai bizniszt, és nem is nagyon kételkedik … A nehézségek sose ártanak egy zarándokhelynek, inkább jót tesznek neki: még többen kelnek útra, még többen csúsznak térden az utolsó métereken, még többen hagyják ott kisebb-nagyobb összegű pénzadományukat a perselyekben. (Bár azt még nem hallottam, hogy valaki az államadósság törlesztésére akarná ezt a pénzt felajánlani, pedig lenne mit törleszteni, most meg végképp lesz!)

Néhány érdekes adalék:

A Fátima név természetesen arab, egy időben a muszlim testvérek fel is figyeltek a dologra, hiszen Mohamed kedvenc lányát Fátimának hívták. Úgy tudom, néhány útra is keltek Portugáliába, de csalódniuk kellett. (Azért érdekes fricska ez egy Mária-kegyhelytől.) A legenda szerint a falu egy arab hercegnőről kapta a nevét, akit az Ourém-i herceg vett feleségül, miután a rekonkviszta során a portugál sereg fogságába került.

II. János Pál pápát, akit a napokban avattak boldoggá, 1981-ben szintén ma, május 13-án próbálta megölni Ali Agca: a pápa értelmezésében a merényletet ő csak azért volt képes túlélni, mert a Szűzanya közbelépett az érdekében. (Egyébként a sokáig titokban tartott 3. fátimai titok állítólag ennek a merényletnek az előrejelzése volt … vagy sem.)

Fátima témájára még mindenképp visszatérek, akit pedig érdekel egy kicsit személyesebb és szarkasztikusabb hangnemben, az olvasson bele ebbe a regényfejezetbe.

Mikor a szél befúj a miniszoknya alá – portugál diákdalárdák

Beszéltünk már néhány szót a coimbrai fado-ról és a portugál diákok körében népszerű (vagy inkább népszerűtlen?) gólyaavatásról meg az egyetemeken uralkodó diákhierarchiáról. Ígéretünkhöz híven most a diákok zenei életét vesézzük ki egy kicsit. Nem rockzenekarokról és nem néptánc-együttesekről lesz szó, bár persze ilyenek is vannak, mint minden országban. Ami azonban különleges, az a TUNA.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, egy személyes élmény. (Van több is, persze …) A Portói Egyetemen (UP) a 90-es évek közepén sok-sok órát töltöttem a BTK informatika-termében. Akkoriban az internet oda még nem volt bevezetve, így órák hosszat ücsörögtünk a számgépek előtt, és sokszor nem a géppel, hanem egymással dumáltunk (a netkorszak ennek véget vetett, sajna). Kifejezetten jópofa volt, ha több náció diákjai gyűltek össze. Egyszer a tunákról esett szó, és az egyik afrikai srác (azt hiszem, angolai volt), vigyorogva mesélte, hogy mekkorát nézett, mikor először meglátta a TUNA FEMININA szóösszetételt. Náluk ugyanis a TUNA egy szintén négybetűs, NA-ra végződő magyar szóval egyenértékű. (Hú, de jól elmagyaráztam.) Az egy dolog, hogy az egyetem kapujára bazi nagy betűkkel ki van téve egy plakát ezzel a szóval, de miért kell hozzátenni, hogy FEMININA? Ez csak egyértelmű, vagy az európaiak számára nem? (Azt hiszem, ugyanő mondta, hogy az összes európai nő egyforma. Hát, jó szeme volt nagyon …)

A TUNA tehát diákdalárda, és mint a fentiekből sejthető, van neki maszkulin meg feminin változata. Az igazi, az eredeti a maszkulin, persze, de ott vannak a placcon a lánybandák és a vegyesek is, bár én ilyet élőben nem láttam még.

Kifejezetten csak praxison átesett, vagyis kínnal-keservvel beavatott egyetemisták lehetnek a tagjai, nem egy diáktól hallottam, hogy ezért vállalta a gólyaév megpróbáltatásait, mert tuna-tag akart lenni. Hát, egészségére. A banda létszáma változó lehet, egyes tagjai a táncra, mások a hangszeres kíséretre specializálódnak, ismét mások énekelnek – vannak szólisták, és persze van össznépi danolás. A tuna-számok témájukban nem sokban különböznek a coimbrai fado-tól, de a fado, egyrészt zeneileg, másrészt előadásmódban sokkal merevebb, és mitagadás (kövezzenek meg a fado-rajongók): sokkal unalmasabb.

Ha egy pasi-tuna úgy igazából belemelegedik, akkor ott van zászlótáncoltatás, csörgődobolás, kozákokat megszégyenítő mutatványok, és mindez cseppet sem sportolásra kitalált öltözékben. Ami a témákat illeti, nos, azok nem éppen konzervatív és erkölcsös életfelfogásról tanúskodnak, tudnak istenigazából pajzánok is lenni, nem sokban különböznek a középkori vágáns diákdalok stílusától – talán az sem véletlen, hogy a tuna szó első jelentése (NEM a NA-ra végződő szó, hanem): csavargó élet.

Itten pedig egy aranyos kis tuna-dal (az UP fiúkórusától) magyar ferdítésben:

“Szép az élet, mikor egy lány végigmegy a téren,
és a szél rövid szoknyáját felfújja egészen.
Odalehet jó hírneve, tisztessége, minden,
mégis mindenki azt mondja, hogy ennél szebb nincsen.”

A lánytunákról se feledkezzünk meg azért, nem lenne szép dolog tőlünk, hiszen ők még arra is képesek, hogy a zászlótáncoltatást szűk szoknyában adják elő. Azért ez nem kis teljesítmény. Saját maguk is írnak dalokat, meg jól ismert számokat is áthangszerelnek, a dalaik “persze” nem pajzánok, hanem inkább romantikusak, de azért egész jók is vannak közöttük. Most pedig jöjjön maga a zene és a látvány hozzá.

Az egyik legismertebb dal, A kövér lányka kezdetű. Ide kattintva megtalálhatjátok regényszituációba ágyazva a szöveg fordítását is.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=jANGf3owG_w&w=425&h=350]

Portugál praxis – vagyis hogyan csesztetik a gólyákat Luzitániában?

Nemrég a coimbrai fado kapcsán ejtettünk néhány szót az ottani egyetemi életről, és a helyi „népviseletről”, amelyhez hasonlót ma minden valamirevaló vagy nem való egyetem és főiskola diákjai viselhetnek. De ahhoz, hogy joguk legyen ehhez a maskarához, nem elég a sikeres felvételi vizsga, és a beiratkozás, valamint a tandíj leperkálása. Sokkal többet kell érte tenni!

A traje-nak (ejtsd: trázs) nevezett denevérjelmezhez  rögös út vezet. Gólyaként át kell esni egy egész évig tartó praxison (portugálul praxe, ejtsd: prás), vagyis sorozatos beavatási szertartásokon. A portugál gólya (caloiro vagy caloira), ha odahaza nem tanulta meg a pampogás nélküli engedelmességet, és életében nem alázták meg úgy istenigazából, akkor itt mindezt bepótolhatja. Bizonyosan hálás lesz kiképzőinek, a felsőbb éveseknek (itt balra), akik még egy reguláris hadseregben is megállnák a helyüket, olyan jól játsszák a szemét őrmester szerepét, miután persze ők maguk is végigcsinálták a gólya-évet. (Ezen őrmesterek között törékenynek tűnő csajok is előfordulnak ám, némelyek szerint ők a legkegyetlenebbek.)

Ha ősszel vetődünk Portugáliába, gyakran belebotolhatunk azokba a tömegjelenetekbe, amelyek során az elsőévesek viccesnek szánt feliratú pólókban (például: hülye vagyok) és szamárfülekkel a fejükön masíroznak fel-alá pár talpig feketébe öltözött vezér parancsára, saját magukat gyalázó énekeket énekelnek, a földön ülve hallgatják szájtátva, hogy mekkora nullák, nyalogatják a poros aszfaltot, és még sokkal rosszabb dolgok is történhetnek velük.

Ez az, amit bárki láthat, fényes nappal, de persze van jó pár olyan szertartás, megalázó ez-az, amit nem a nyílt utcán adnak elő. Van fizikai és verbális agresszió, testfestékkel való megjelölés, szexuális játékok (már akinek játék), pl. alázatos térdeplés az idősebbek előtt (kissé félreérthető helyzet, ha egy srác áll félig lehúzott gatyában, és egy lány térdel előtte – ha nem dokumentálnám itt jobbra, el se hinnétek, ugye?), fej vízbe nyomása, az áldozat sárral vagy még kellemesebb anyaggal való összekenése, szarszagú spray alkalmazása, undorító kaják evőeszköz, sőt kézhasználat nélküli elfogyasztása – nem kell a szomszédba menniük a felsőbb éveseknek szadista ötletekért.

Boldogult egyetemista koromban, mikor én is ott flangáltam a portói flaszteren (persze a praxisba sose kóstoltam bele), és beszélgetem mindenféle emberekkel, gyakran hallottam, hogy vannak veteránok, akik csak azért nem teszik le az uccsó vizsgájukat az egyetemen, hogy továbbra is hordhassák a fekete cuccot, részt vehessenek a praxisban, és befűzhessék a fiatal diáklányokat, mert a csajozás fontos része az egész történetnek.

De kötelező-e gólyaként elviselni mindezt, vagy önkéntességi alapon megy? Nem kötelező! Ha valaki kinyilvánítja, hogy köszi, de inkább nem kérek belőle, azt némi győzködés után hagyják lógni, bár kell hozzá némi jellemszilárdság, mert elég nagy a nyomás. A praxis-hívől mindig azzal érvelnek, hogy aki ebből kimarad, az nem fog tudni beilleszkedni a társaságba, hisz az egész beavatási cécó nem azért létezik, hogy az idősebbek szadizhassák a fiatalabbakat, hanem, hogy a fiatalabbak összekovácsolódjanak, integrálódjanak, egy nagy egész részének érezhessék magukat. Hát, köszi.

Biztos lesz, aki nem ért egyet, de én el tudok képzelni csesztetés nélküli beilleszkedést is. Igaz, még gólyatáborban se voltam, ami szerintem mindent elmond a hozzáállásomról.


Ha valaki túljutott a gólyaévén, és még mindig életben van, nem kapott idegösszeomlást, nem utálta meg egy életre az egyetemi létet, és nem vesztette el a szüzességét (ja, ez nem illik a sorba), akkor végre megkaphatja, illetve joggal megvásárolhatja az egyébként nem túl olcsó öltözéket. Ez sose megy ki a divatból a jelek szerint, pedig nem valami modern szabású, sőt, kifejezetten régi korokat idéz. Egyébként millió apró szabály van arra, hogy mikor mit lehet viselni, ki kit zaklathat, milyen módon, és miféle szankciók várnak arra, aki vét a szabályok ellen, például a körmös, nyilvános megszégyenítés, misztikus büntetések. Őszintén szólva nem tudom, hogy tanulásra mikor jut idejük, ha ezt a sok marhaságot komolyan veszik. (Felirat alább: A gólya nem gondolkodik, hanem végrehajtja a parancsot.)

A gólya nem gondolkodik, hanem végrehajt.Az annyira vágyott egyenruha tiszta fekete, kivéve az inget vagy a blúzt: ezek természetesen fehérek. A nadrághoz illetve szoknyához (utóbbi a kevésbé csinos lányokon szörnyen áll) mellény, blézerszerű kabátka, nyakkendő tartozik, valamint egy városcímerekkel és különböző színes szuvenírekkel díszített ugyancsak fekete köpeny (capa). Ha hideg van, a vállukra terítik, melegben szépen összehajtogatva a karjukon hordozzák. A fekete alapon egyébként jól néz ki a sok kis színes cucc, láttam én már hűtőmágnes-gyűjteményt is, ami erre emlékeztetett. (A díszítés persze egyéni, az évek során kell összegyűjteni, minden kis szuvenírnek személyes jelentősége van.) A cipő és a zokni, illetve harisnya is fekete általában, sőt, még a jellege is meg van határozva. Fejfedő (batina) is van az egyenruhához, de én nem nagyon láttam hordani, hozzáteszem, hogy a dizájn azért nem egyforma minden intézményben, kisebb eltérések léteznek.

Az öltözéket egy szintén fekete, egyszerű műbőr borítású dosszié, a pasta egészíti ki, abban hurcolják a jegyzeteket, füzeteket, írószerszámot, és színes szalagok (fitas) lógnak ki belőle. Elég kényelmetlen, mert vállra nem lehet akasztani, úgyhogy kissé fárasztó naphosszat cipelni.
A praxe egyébként szigorú szabályok szerint folyik, nem ám csak úgy, bele a vakvilágba. A Portói Egyetem halálfejes praxistörvénye (a szimbóleum nem hagyja magát kikopírozni a pfd-ből, pedig szívesen beilleszteném) 62 oldalon részletezi, hogy mi merre meddig. A hierarchia rendkívül érdekes. Tizenhat fokozata van, nem tévedés, tizenhat, majd katonaviselt olvasóim biztos megmondják, hogy ez sok-e vagy kevés, na de miféle nevek, ezt figyeljétek!


1: állatok (bichos) – ezek még nem egyetemisták
2: ejtőernyősök (pára-quedistas) – egyetemisták, de nem az UP-n (Portói Egyetem)
3: gólyák (caloiros) – elsőévesek
4: idegen gólyák (caloiros estrangeiros) – az UP-n elsőévesek, de másutt már jártak egyetemre/ fősuliba
5: bunkók (pastranos) – első évet végzettek, akik még nem iratkoztak be másodévre
6: félgyerekek (semi-putos) – másodévre beiratkozottak (vicces lehet, mert a semi-puto nőneme semi-puta, de az annyit jelent, hogy félkurva, hmmm)
7: gyerekek (putos) – harmadévre beiratkozottak  (a lányok esetében: puta, hát az már egész prosti, oké, vicceltem)
8-9-10-11.: harmad-negyed-ötöd-hatodévesek (már ahol van 5 vagy 6 év): dögunalmas számnevek, semmi különös
12: egy szart vagytok doktorok (doctores de merda) – négy éve egyetemisták, akik egyszer már buktak
13: egy rakás szart érő doktorok (merda de doctores) – végzősök
14: veteránok (veteranos) – akik többször iratkoztak be, mint amennyi idő alatt el lehet végezni a szakjukat, vagy akiket a veteránbizottság megválasztott
15: dux facultis: a veteránbizottság által választott vezér
16: dux veteranorum: a veteránbizottság által választott veteránvezér

És ha ezek után azt hiszitek, hogy a téma kimerítve, nagyot tévedtek. Mert  vannak praxis-ellenzők is, meg nem szóltunk a diákkórusokról, az úgynevezett tunákról, de ezeket a témákat most nem fejtegetjük. Mára épp elég a megemészteni-való.