Dura praxis – hat portugál fiatal rejtélyes halála

2013 decembere óta ismét intenzíven folyik az egyetemi beavatási szertartások, gólyacsesztetések és a diákhierarchia körüli társadalmi vita, miután a Meco-i tengerparton hat fiatal máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Az egyetlen túlélő nem igazán beszél, illetve amit tőle meg lehetett tudni, az a legkevésbé sem derít fényt arra, hogy mi történt pontosan.

A portugálul praxe-nak (ejtsd kb: prás) nevezett gólyabeavatási és további fázisokban is működő csicskáztatási szertartásrendszerről már írtam korábban, ezért most nem térek ki rá részletesebben. Az, hogy a portugál egyetemista élete nem csak és nem elsősorban a tanulásról szól, még nem lenne meglepő, de az már kevésbé érthető, miért vállalják évről évre tízezrek, hogy szisztematikusan megalázzák őket, és miért nem tesz többet a “felnőtt” társadalom, az igazságszolgáltatás, vagy akár csak maga az egyetemi szféra azért, hogy véget vessen az atrocitásoknak.

Ami a tragédiát illeti, tényszerűen eddig az derült ki, hogy hét, a Lusofón Egyetemen tanuló diák (négy lány és három fiú) hétvégére leruccant a Sesimbra melletti egyik tengerpartra. Egy, az ún. Praxisbizottság által bérelt hétvégi házban szálltak meg, és december 15-én hajnalban kimentek a Meco-i strandra, nyilván nem azért, mert úszkálni szerettek volna az óceánban.

A mobiljaikat mind a szálláson hagyták, kivéve egyetlen embert, aki túlélte az egészet: ő João Miguel Gouveia, a dux vagyis a vezér. (Hogy mekkora fejes a dux ebben a rendszerben, az a már fentebb belinkelt posztól kiderül.) Gouveia tehát vitt mobilt, később emiatt tudta felhívni a mentőket.

Gouveia elmondása szerint csak flangáltak ott a parton, beszélgettek erről-arról, aztán hirtelen elsodorta őket egy hatalmas hullám, és egyedül neki volt annyi szerencséje, hogy nagy nehezen kievickéljen a partra, mert a hullám érkezésekor véletlen épp csak ő volt talpon, a többiek a homokban ültek. Arról, hogy a praxisnak bármi köze lett volna a dologhoz, nem szólt. Tudni kell viszont, hogy a praxisszertartások titkosak, és a résztvevőknek előzetesen meg kell fogadniuk, hogy soha senkinek nem fognak beszélni ezekről.

De mi történhetett valójában? Más, praxistudor diákok elbeszélései alapján, akik ismerik a dörgést denevér berkekben, a srácok  veszélyes játékot játszottak a parton.

Annak alapján, amit a jól informáltak mesélnek, elképzelhető egy olyan szcenárió, hogy a dux arccal a tenger felé állt meg, a többiek a tengernek háttal, egy sorban, elég közel a vízhez. A dux kérdéseket tett fel, és a többieknek válaszoltak, rossz válasz esetén pedig eggyel hátrébb kellett lépniük. Nyilvánvaló volt, hogy a játék kockázatos, mert azokban a napokban extrém magas hullámokat regisztráltak a portugál partokon, a szörfösök legnagyobb örömére. És az, hogy nem vitték magukkal a telefonokat, arra enged következtetni, hogy tudták, a készülékek eláznának. Vagy éppenséggel megtiltották nekik a mobilhasználatot, nehogy segítséget hívjanak – ez is egy lehetőség. (Már előző estétől nem volt elérhető egyikük se mobilon.)

A jelek szerint nagyon sok rossz választ adhattak az ominózus kérdésekre, mert mind a hatukat elsodorta egy nagy erejű hullám: holttesteiket az elkövetkező 10 nap során találták meg a hatóságok, a boncolások alapján nem lehetett megállapítani, hogy nagy mennyiségű alkoholt vagy drogot fogyasztottak volna, mert csak egy test volt még olyan állapotban, hogy ezt a tesztet egyáltalán el lehessen rajta végezni. A dux, amint említettem, az egyetlen túlélő, semmit nem mondott se a praxisról, se a játékról, se a kérdésekről, mindössze annyit jelentett ki, hogy őt is elkapta ugyanaz a hullám, csak szerencséjére ki tudott evickélni, még próbált a társai után menni, de egy 4 méteres hullám megakadályozta ebben. Ennél sokkal többet tényszerűen nem tudni, ugyanis ő maga egyelőre nem nyilatkozik, csak a családja adott ki közleményt arról, hogy természetesen együttműködik a hatóságokkal,  őt érdekli legjobban, hogy kiderüljön, mi történt, blablabla.

Annyi biztos, hogy a dux is volt bent valamennyit a vízben, nyelt is belőle szépen, aztán hányt – ennek a nyomait megtalálták a tengerparton. De hogy a hullám eredetileg őt is elsodorta-e, vagy csak utóbb ment be a vízbe, jobb esetben a társait menteni, rosszabb esetben csak azért, hogy előadhassa a kis meséjét, és ugyanúgy áldozatként tekintsenek rá, mint a többiekre, egyelőre rejtély.

Az eset már több mint egy hónapja történt, és a fiút csak most hívták be kihallgatásra, mégpedig  Setúbal-i Tengeri Rendőrséghez (Polícia Marítima de Setúbal). Az Államügyészség ezen a héten kérte fel végre a Bűnügyi Rendőrséget (Polícia Judiciária, röviden “pézsóta”) az ügy tisztázására, egyszersmind elrendelte a nyomozás titkosítását is. A napokban röppent fel a hír, miszerint João Miguel nem is az egyetlen túlélő: az egyik áldozat rokona azt állítja, hogy volt még ott a srácokkal egy ex-dux, akiről eddig senki nem beszélt. (Mivel a kiérkező Polícia Marítima balesetként értelmezte az esetet, nem zárták le a partot, nem kezelték bűnügyi helyszínként.)

Az információk csak lassan szivárognak, mert a diákokat folyamatosan fenyegetik a praxe-sal kapcsolatos történésekre vonatkozó hallgatási tilalom megszegése miatt, de ahogy telik az idő, egyre több szemtanú beszámolója is arra enged következtetni, hogy a dux által a tragédia napján röviden elmondottak nem felelnek meg a valóságnak.

Kérdés, kiderül-e valaha, mi történt pontosan, bizonyítható-e, tényleg João Miguel-e az egyetlen túlélő, ha más is volt vele, miért tűnt el a színről, miért nem segített. Az áldozatok szülei kétségbeesésükben ultimátumot intéztek a duxhoz, hogy mondja el végre, mi történt, nem bűnös senki, nincsenek bűnösök, csak tudni szeretnék az igazságot. Létrehoztak egy gmail címet is azok számára, akik szemtanúként akarnak jelentkezni, vagy más forrásból származó információkkal rendelkeznek a történtekről. A napokban többen is azt vallották, hogy előző nap látták a fiatalokat bokájukra kötött kövekkel masírozni, sőt, térden csúszni, a duxot meg egy gigantikus méretű fakanállal parádézni, volt, aki szóvá is tette a dolgot, de a fiatalok azzal hessegették el az aggodalmaskodókat, hogy ez a szertartás része, és egy életre szóló élmény, senkinek semmi köze hozzá.

Az is kérdéses, az eset befolyásolja-e majd bármilyen szinten a praxe-t, vagy minden megy tovább ugyanúgy, ahogy eddig, abszurd balesetekkel, gondatlanságból elkövetett emberölésekkel, hogy az emberi méltóságon esett sebekről most ne is beszéljünk – pedig azok még gyakoribbak.

Gyermekrablás vagy gondatlan emberölés? A McCann-ügy

Portugál sajtóorgánumot hallgatva-olvasva kikerülhetetlen az évforduló: éppen öt éve, hogy a dél-portugáliai Algarve egyik luxus üdülőhelyéről, a Praia da Luz-ról  (Fény-tengerpart) eltűnt az angol kislány, Madeleine McCann egy szobából, amelyben testvéreivel együtt aludt.

Jól emlékszem az egész esetre, mert akkor volt három hónapos a nagyobbik fiam, és elég sokat gondolkodtam is rajta, hogyan következhet be hasonló esemény, mit érezhetnek a szülők és milyen hatást gyakorol a kisebb gyerekekre nővérük nyomtalan eltűnése. Szokásaimtól eltérően ebben a posztban nem fogok humorizálni, azt hiszem, nem kell külön magyaráznom, hogy miért.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Volt egyszer egy terrorszervezet…

Megint elérkezett a portugálok nemzeti ünnepének dátuma, április 25, amelyről tavaly már megírtam a legfontosabb tudnivalókat – nem, mintha ezzel kimerítettem volna a témát.

De az április huszonötödike (Vinte e cinco de Abril) szókapcsolat nem csupán a forradalom napját jelöli. Így hívják például a Golden Gate-re emlékeztető lisszaboni hidat (melyet eredetileg Salazarnak kereszteltek, a diktátor után), illetve a portugál történelem ha nem is egyetlen, de mindenképp legismertebb terrorszervezetének nevében is ott a forradalmi dátumra való utalás.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megvan a lisszaboni hasfelmetsző?

Pár nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy elfogták a lisszaboni hasfelmetszőt, aki 1992-ben és 93-ban három prostituáltat gyilkolt meg és belezett ki ocsmány módon. 

Az illető, akire most lecsapott a PJ (Bűnügyi Rendőrség), egy Portótól nem messze lévő városban, Matosinhosban élő, 43 éves munkanélküli, akit a saját fiai mártottak be, mégpedig eredetileg a Sol (Nap) nevezetű portugál újságnál.

A srácok tippje alapján egy újságírónő rávetette magát a sztorira, és odáig jutott vele, hogy a bíróság elrendelte a pasi őrizetbe helyezését – na, nem a 90-es években elkövetett tettekért, amelyek egyébként úgyis elévültek már (az elévülési idő 15 év, épp most akarják megváltoztatni a törvényt), hanem egy 2000-ben történt eset miatt: egy húszéves lányt gyilkolt meg valaki, ezúttal Aveiro közelében.

A fiúk egyébként apjuk naplójában olvastak a gyilkosságokról, és mikor az újságírónő felkereste a feltételezett serial-killert, az simán be is vallotta az egészet, sőt, hagyta, hogy lefilmezzék a vallomását.

Amúgy a hasfelmetsző szerepére már majdnem egy tucat jelentkező volt az évek során, úgy látszik, mindig vannak őrültek, akik szeretnének félelmetes sorozatgyilkosként ismertté válni (aki nézi a Dexter című sorozatot, az úgyis tudja ezt), a nyomozók pedig eddig mindig kizárták annak a lehetőségét, hogy a jelentkezők között volna az, akit valaha kerestek.

José Guedes-sel kapcsolatban is kérdéses a dolog, bár első körben úgy reppent föl a hír, hogy megvan a hasfelmetsző… Aztán lehet, hogy mégsincs meg. A rendőrség egyelőre szkeptikus, bár nem zárja ki, hogy ő a tettes. Guedes az említett négy gyilkosságon kívül még további két emberölést is magáénak vall, ezeket állítólag Németországban követte el, ahol vendégmunkásként dolgozott.

A felvételen, amelyen vallomást tesz, az állítólagos sorozatgyilkos nem részletezi, mi volt a módszere, azt állítja, hogy olykor kést, olykor egy üvegpalack letört nyakát használta. Zavaró tényező, hogy a hasfelmetsző és az averiói gyilkos nem azonos módon járt el. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a sorozatgyilkosok nem szoktak vallomást tenni, viszont általában őrizgetnek valamilyen trófeát az áldozatokból, főleg, ha megcsonkítják őket: Guedes azt állítja, hogy ő nem tartott meg semmit a nők testrészeiből.