A portugál nyelv napja

Lévén portugál tanár jó ideje már, kötelességem megemlékezni erről a jeles dátumról, főleg, mert a Facebook-on folyamatosan kapom az értesítéseket, hogy május 5. a portugál nyelv napja, tehát tennünk kell valamit!

Mit is mondjak kedves-szépet a portugál nyelvről? Mert csúnyákat nem illik, bár kétségkívül több népszerűségre tennék szert, ha mellékelnék egy kis trágár szószedetet. De nem, azt majd egy másik, kevésbé ünnepélyes alkalommal abszolválom.

Nos, ha már blogot írok, legyen valami személyes vonatkozása is. Hogyan szerettem bele én a portugál nyelvbe? Ember nem hiszi el szerintem, hogy az európai portugál hangzásába képes valaki beleszeretni, de jelentem, nekem sikerült. Igaz, kellett hozzá egy fess portugál fiatalember, még jobb volt, hogy kispap lévén elérhetetlen, mert így minden energiámat a nyelv kötötte le … (Félreértést félretéve.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért igen – és miért nem itt (goldenblog)

Kedves Olvasóim,

miután a többiek (Tiboru és Pizka) kifejtették, hogy miért nem indulnak a goldenblogon idén (meg soha többé?), csak röviden jelzem, hogy én viszont indulok, de nem ezzel a bloggal, hanem a Szexcsatákkal, mert az nagyobb közönséget érdekel(het), mint a Lusitania. Nem akarok most belemenni a verseny szervezésébe, kritériumaiba, satöbbi, két éve nem én neveztem, és még csak nem is tudtam, eszik-e vagy isszák, az olvasóim tettek a listára, a zsűri meg a negyedik helyre. Nekem ez akkor jelentett valamit, főleg, hogy a konteó utódja lehettem.

Sokkal kevesebb időm van most erre a blogra, mint azelőtt, ebben az évben sajnos a havi egy poszt jött csak össze, de szívügyem, és azt remélem, hogy a verseny puszta léte engem is motivál. Úgyhogy, ha van kedvetek rám szavazni, itt megtehetitek. Előre is köszönöm!

Glória

Brazília szamba-táncosokat importál Magyarországról!

Legfrissebb, luzofón és magyar vonatkozású híreink:

Lemondott Portugália és Magyarország köztársasági elnöke!

Archív felvétel a kolduló portugál álomfőről

Lemondott Aníbal Cavaco Silva (igazi doktor, álkoldus) és SnittSchmitt Pálgium (áldoktor).

Még mindig nem szégyellem magam...

A két álomfő percre pontosan ugyanakkor, lisszaboni idő szerint 0600 órakor, budapesti idő szerint hajnali 0700 órakor jelentette be közös sajtótájékoztatón, a csődbe ment MALÉV egyik, külön erre a célra üzembe helyezett járatán, Aníbal (Hannibal)  tiszteletére éppen az Alpok fölött, hogy végre rájött, mennyire tarthatatlanná vált a helyzete, ezért azonnali hatállyal távozik a hatalomból.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Üdv az új helyen!

Kedves Régi és Új Olvasók,

üdvözöllek Benneteket a Portugálos dolgok blog új hazájában, a Blogrepublikon.

A bloggazda mániái továbbra is ugyanazok lesznek, mint eddig: avagy luzofón érdekességek a középkortól máig, irodalom, történelem, politika, zene, foci és ami még belefér.

Minden, eddig a postR-en publikált poszt olvasható itt is, újabbak odaát már nem kerülnek fel.

Sajnos a postR-en a költöztetés időpontjában nem voltak olvashatók a kommentek, így ezek nélkül jelennek meg a régi posztok a Blogrepublikon, de mivel olyan nagyon sok komment nem is született, talán nem veszitek rossz néven.

Továbbra is szeretettel várok mindenkit, és kommenteljetek sokkal többet, mint eddig!

Gloria Mundi

Cesária: elment a mezítlábas díva

December közepén három halálhír követte egymást rövid idő alatt. 17-én Cesária Évora [ejtsd: szezáriá évorá] és Kim Dzsong Il távozott, 18-án Václav Havel. Persze semmi köze egymáshoz a három embernek, csak a dátum köti össze őket, mégis így maradt meg az emlékezetemben: egy afrikai énekesnő, egy ázsiai diktátor és egy kk-európai író/politikus.

Ebben a posztban természetesen nem politikáról fogok beszélni, hanem arról a különleges jelenségről, aki ez a zöldfoki-szigeteki, termetes, fekete asszony, Cesária volt: nevezték a morna királynőjének és mezítlábas dívának is, mert a koncertjein mindig mezténláb lépett fel, no meg első lemeze is ezt a címet viseli (“La diva aux pied nus”).

1941-ben született, a São Vicente (Szent Vincent) nevezetű szigeten található Mindelo-ban és csak 88-ban, 47 évesen ért el nemzetközi sikert, ami már önmagában elég szokatlan, főleg ebben a műfajban.

Itt fent 20 éves, nem könnyű róla fiatalkori képet találni egyébként.

A poszt olvasása közben ajánlott ezt a zenét hallgatni:

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=78li5r-aO7E&w=425&h=350]

Cesária 16 évesen kezdett profi módon énekelni, az akkor még portugál gyarmat Zöldfoki-szigeteken: az eredetileg lakatlan szigetcsoportot a luzitánok 1640-ben fedezték fel, nevezték el Cabo Verde-nek és népesítették be: elsősorban rabszolgakereskedelmi lerakatként funkcionált. Az apácák által nevelt, meglehetősen lázadó természetű fiatal lány bárokban és lokálokban lépett fel, aztán húsz évesen egy Congelo nevezetű halászati üzem alkalmazta mint énekesnőt. (Micsoda halászati üzem lehetett az!)

A lisszaboni szegfűs forradalmat követő általános függetlenedési mozgolódásból Cabo Verde is kivette a részét, bár messze nem olyan indulatosan, mint mondjuk Angola: Mário Soares, későbbi portugál köztársasági elnök annak idején még azt is felvetette, hogy a Zöldfoki-szigetek kaphatna olyan státuszt, mint Madeira és az azoriak, de ebből végül nem lett semmi, a luzitánok elveszítették ezt a gyarmatukat is, bár a kötődés megmaradt.

Cesária 1975-ben mindenesetre elnémult, ott kellett hagynia az éneklést, mert az új rezsim szerint a morna, ez a melankólikus dalairól ismert műfaj a kolonializmushoz, a portugálokhoz kötődött, így nem volt komilfó. Az ex-énekesnő melózott, hogy eltartsa a családját, az anyjával és a gyerekeivel élt, és tíz sötét évig (dark years) nem szerepelt nyilvánosság előtt. Magánéleti gondjai adódtak, nem érezte jól magát a bőrében, alkoholizált is.

A “megváltást” a zene hozta meg ismét, Cabo Verde függetlenségének tizedik évfordulóján lépett újra fel, és nemsokára eljutott Portugáliába, majd 1988-ban elkészíthette első, már említett albumát Párizsban (a kép jobbra fent ekkoriban készült) – a francia kultúra fedezte fel magának először, ez indította el először az európai, aztán a világsiker felé, amelyet az 1992-es Miss Perfumado című lemez hozott meg végül. Azóta egészen mostanáig egyre többen ismerték és szerették meg ezt a konvenciókra, szépségkultuszra és fogyókúrákra, valamint bagóellenes mozgalmakra is fütyülő énekesnőt. Magyarországon is fellépett a MÜPA-ban, szerencsére alkalmam volt élőben is látni, hallani. 

Cesáriát a világzene kategóriába szokták sorolni, azt hiszem, mindent ebbe a kategóriába suvasztanak, ami a nyugati (amerikai és európai) zenei műfajokon túlmutat, konkrétan ő mornát és coladeirát énekelt, zöldfoki-szigeteki, portugál alapú kreol nyelven, amelyet beszélői egyszerűen csak crioulo-nak, vagyis kreolnak neveznek. A cabo verdei nyelv egyébként a legfontosabb és leginkább kutatott portugál alapú kreol nyelv, a legtöbb bennszülött beszélővel. 

Hogy mennyire áll közel a portugálhoz? Álljon itt a Miss Perfumado címadó dalának szövege kreolul (1. strófa) és Camões nyelvén (2. strófa) példaként: nekem mindig az az érzésem, hogy ha egy kicsit jobban figyelnék, megérteném, bizonyos sorokat meg is értek, de az egész mégsem áll össze. 

Di corpo perfumado
Assim dixa’m môrré ô flor
Na sombra di bô odjinho
Dixa’m morré ta sonhá
Assim cuma pomba na sê ninho
Si pomba é feliz na sê ninho
A mim também mi é feliz
Na sombra di odjo ma carinho
Di Miss Perfumado

Deixa-me morrer sonhando
na sombra dos olhos magoados
duma menina gentilde corpo perfumado
Deixa-me morrer assim, ó flor
na sombra dos teus olhinhos
Deixa-me morrer sonhando
como a pomba no seu ninho
Se a pomba é feliz no seu ninho
Assim também eu sou feliz
Na sombra do olho mais o carinho
da Miss perfumada.

Magyarul:

Hagyd, hogy ámodozva
haljak meg egy kedves,
illatos testű lány megsebzett
szemének árnyékában.
Hagyd, hogy így haljak meg, te virág,
szemecskéd árnyékában,
engedj meghalnom álmodozva,
mint fészkében a galamb teszi.
Ha a galamb boldog a fészkében,
én is boldog vagyok
az Illatos Hölgy szemének és
gyengédségének árnyékában. 

Nem egy hard rock szöveg, az tuti, a fado-tól viszont nincs annyira messze melankólia tekintetében. Van, aki szerint a morna és a fado között van is némi összefüggés, alapfogalom itt is, ott is a saudade/sodade, például. 

Nyugodj békében, Cesária!

A szép lufozón lányok taroltak

Előző posztunkhoz némiképp kapcsolódik egy tegnapi hír, amelyre egyébként sose figyeltem volna fel, ha nem luzofón érdekeltségű témája lenne. (Mert a szépségversenyek alapban csak akkor nem hagynak hidegen, ha a mitológia részét képezik.)

Nos, az idén Brazíliában, São Paulo-ban megrendezett Miss Universe versenyen egy fekete angolai leányzó, Leila Lopes (itt balra) lett az első. (Ő volt az egyetlen fekete az első ötbe bekerültek között, és a negyedik afrikai szépségkirálynő ennek a csodás versengésnek a történetében, amelyben mindenki szíve a világbékéért dobog, mint tudjuk.) A harmadik helyet egy brazil szépség csípte meg, bizonyos Priscila Machado. És az első tízben ott volt a portugálok üdvöskéje, Laura Gonçalves is.

Mivel nem hiszem, hogy a szépségversenyek valóban a szépségről szólnának, mert aki ezek közé a csajok közé bekerül, az már biztos nem ronda (viszont rengeteg lány lehet, akinek esze ágában sincs ilyen versenyen indulni, de esetleg szebb vagy legalább ennyire az, vagy esetleg már pornózott, és ettől ki van zárva: így Aphrodité se nyerhetett volna annó), inkább azért tartom érdekesnek a hírt, mert két luzofón lány is benne van az első háromban, és olyan országokat képviselnek, amelyekre a világ egyre jobban odafigyel.

Brazília nem jelent már nagy újdonságot, bár itt, Magyarországon még kevesen érzékelik a jelentőségét. Angola viszont nem is annyira régen vált egyáltalán békés állammá. Évtizedeken keresztül három dolog jutott az ember eszébe, ha Angoláról esett szó (a negyedik az lehetett az egyszeri magyar számára, hogy vajon mi köze lehet az angolokhoz?): a polgárháború, a gyémánt és az olaj. Gyémánt és olaj még mindig van … 

A lányok pedig, mint mindenütt, ott is sokfélék, akadnak persze nagyon szépek. Ja, és, hogy mi köze egy angolai szépségkirálynőnek az angolokhoz? Leila történetesen Nagy-Britanniában tanul. Saját bevallása szerint (és egy szépségkirálynő nyilatkozataira illik odafigyelni), a mosolyával szokta megfertőzni az embereket. A zsűrit is ezzel vehette le a lábáról. És persze nincs fontosabb, mint a béke. (Ezt azért ő talán egy kicsit komolyabban gondolhatja, mint a többiek.)

Milyenek a portugál nők? De tényleg …

Hosszú nyári szünet után ismét itt vagyunk, és kivételesen nem a gazdasági helyzetről, sőt, nem is a fociról fogunk értekezni (gazdagokat sújtó adó, Mourinho szembenyúlása és a Ciprus elleni friss győzelem: igen, ezekről is írhatnánk), hanem a luzitán nőkről – női szemmel. (Nem a teljes spektrumot öleljük fel, mondjuk úgy, hogy az ivarérett, és férfi olvasóinkat érdeklő korosztályokról beszélünk elsősorban.)

Nem szeretjük a sztereotípiákat, az általánosítást és az olcsó közhelyeket. De mindezek azért léteznek. Ugyanakkor létezik a személyes élmény, az ismerősökön keresztül megtapasztalt vélemények összessége, és persze azok a ideálok, amelyekhez adott embercsoport igazodni igyekszik. 

 

Félretéve az értelmiségi gügyögést, nézzük meg, milyenek is a portugál nők? Sine ira et studio, de mégis elfogultan.

Cáfolandó általánosságok:

Nem minden portugál nőnek van bajsza. Nem mind van 160 centi alatt, és nem mind fekete hajú.

Jó, hogy a portugál népesség persze nem a világős bőr-világos haj kombó eklatáns példája, de azért jártak ott vizigótok is, meg egyéb, északi fajták, tehát akadnak szőkésbarna és vörös üstökű emberpéldányok is (és most nem a festett hajúakra gondolok.)

Aki számára a nő 175 centi felett kezdődik, azt őszintén sajnálom (már magam miatt is), de az echte portugál hölgyemények között viszonylag keveset fog majd találni, aki számításba jöhet. Persze, itt most vitatkozhatnánk arról, hogy az afrikai ex-gyarmatokról származó, de magukat portugálnak tartó félvér nők hová tartoznak, de egy biztos: vannak köztük nagyon csinosak. Valahol, talán Gaston Leroux-nál olvastam egyébként, hogy igazi szépség csak kicsi nő lehet, ezzel teljesen egyet is tudok érteni.

Ha valaki egy budapesti tartózkodás után kiruccan Lisszabonba mondjuk, érdekes dolgot fedez majd fel: a fiatal nők sokkal kevésbé öltöznek merészen, kihívóan, mint itthon. Kipakolt cicik és miniszoknyák nem igazán jellemzőek. Mitöbb, a szoknya mint olyan, elég ritka. A legtöbb portugál lány farmerben jár, meggyőződésem szerint védekezésből. A portugál pasik ugyanis meglehetősen nyomulósak. Bele se merek gondolni, bizonyos, itthon átlagosnak tartott felszerelés milyen hatást váltana ki bennük. (Nem csoda, hogy az egyszer ide került portugál férfi nem akar többé hazamenni …)

A portugál lány, fiatal nő általában elég konzervatív (a katolikus neveltetés hatása még mindig nem elhanyagolható, de ebbe mélyebben nem akarok belemenni), vagy legalább is konzervatívabb, mint a magyar, alkalmi szexhez például nehezebb partnert találni odakint, azt mesélik. Ezért aztán nem csoda, hogy az úgynevezett északi országokból származó hölgyek az ottani pasik között kifejezetten liberálisaknak számítanak, és ebbe az országcsoportba minket is besorolnak, biza. Kis személyes kitérő: ahányszor megmondtam valakinek, hogy magyar vagyok, felcsillant a szeme, mert a magyar lányok híresek. Sajna, nem az értelmi képességeikről, hanem … Mitagadás, a szexiparban népszerűek elsősorban. És Puskás után a leghíresebb magyar szerintetek kicsoda? Megfejtéseket ide kérem, kommentben!

De vissza a luzitán nőszemélyekhez: nemrég olvastam egy statisztikát, amelyből az derült ki, hogy ők Európában a legelégedettebbek a szexuális életükkel! Ez azért komoly fegyvertény, főleg egy olyan nép leányaiként, amely legalább annyira imád panaszkodni, mint a magyarok. Vagy a portugál pasik tudnak valamit, vagy a nők igényei olyan alacsonyak, hogy kevéssel is megelégednek, ezt bizony nem tudom megmondani. De mivel az elégedettségi szint úgyis teljesen szubjektív dolog, ez annyira nem érdekes. 

Érdemes-e portugál lányokkal kikezdeni? Ha egyéjszakás kaland céljából tenné a férfi olvasó, inkább álljon el tőle – szerintem. A luzitán lányok tartós kapcsolatokban gondolkodnak elsősorban, és ezt ott még csak nem is veszik tőlük rossz néven. Persze, láttam én is kevésbé komoly hölgyeket (a Portói Egyetem BTK-ján volt alkalmam tanulmányozni őket), de a legtöbb azért nem könnyen vihető táncba, bár nagyon felszabadultnak tűnik. Ha pedig tartós kapcsolatba kerülnek, akkor elég féltékenyek. És ezt nem is rejtik véka alá. Olykor elég nagy visszhangot kelt, hogy egy-egy brazil táncosnő/konzumnő/prosti kegyeiért lihegő pasik feleségei milyen vadul vetik rá magukat vetélytársaikra. Bizony, a brazil szépségek nem szívesen látott vendégek – a portugál asszonyok számára.

Amúgy történelmileg a portugál nő hozzá volt szokva ahhoz, hogy egyedül is megállja a helyét, a férfiak gyakran távoztak évekre, esetleg haza se jöttek: emigráns nép, a mai napig az, de már ritkább, hogy a férfi a családja nélkül kerekedne fel. Mindenesetre a portugál nő annak ellenére, hogy macsó társadalomban él, általában elég talpraesett, sőt, sokszor uralkodni vágyó. 

Hogy ne csak frivol dolgokról essék szó: a portugál nők igen előkelő helyet foglalnak el foglalkoztatási adatokban. Ami egyébként nem csoda, mert a családtámogatási rendszer nagyon minimális, nincs az a luxus, mint idehaza, a gyed-gyes kapcsán. Igaz, ez sokszor olyan következményekkel is jár, hogy a nők teljesen kimaradnak a munkaerőpiacról, ha elkezdenek gyerekeket szülni, de inkább azt látjuk, hogy el se kezdenek gyerekeket szülni. Az olasz példához hasonlóan, itt is egyre kevesebb gyerek születik, amit valahol meg tudok érteni. (Az én korosztályomban (35-40) még nem volt ritka a 6-10 gyerek sem, főleg szegény, vidéki családoknál). 

Személyes tapasztalatom, de lehet, hogy mások is megerősítik: a portugálok ugyan nagyon szimpatikus és vendégszerető népség, úgy a férfiak, mint a nők, de közel kerülni hozzájuk már korántsem olyan egyszerű. Nekem évek során egyetlen tartós barátnőm se lett, pedig próbálkoztam. Akadtak barátság-kezdeményeim, de ezek, a valamilyen intézményi okból kifolyólag rendszeresnek nevezhető találkozások megszűntével maguktól elhaltak. Igaz, hogy akkor még az internet nem volt ilyen elterjedt, de nem hiszem, hogy ez lenne az egyetlen magyarázat. 

A portugál nőkről persze sokkal többet lehetne írni, de ez a poszt nem törekszik tudományos teljességre, úgyhogy most abba is hagyom. És várom a kommenteket!

Szolgálati közlemény: Goldenblog-szavazás

Kedves Olvasóim,

a nagytestvérnek nevezhető Szexcsaták blogom mellett (amely ma ünnepli második szülinapját), a Portugalosdolgokat is beneveztem a Goldenblogra, előbbi a Kult-szórakozás kategóriában választható, utóbbi pedig a helyiértéknél, itten.

A voksoláshoz sajna facebook-tagság kell, de nem muszáj feltüntetni, hogy rám szavaztatok, ha jól láttam. További sajnálatos tény, hogy egy kategóriában egy FB-tagság csak egy voksot ér.

Ezen kívül figyelmetekbe ajánlom az Egyéb kategóriában a Konteó-blogot, amely az istenek kifürkészhetetlen akaratából nem a Szexcsaták kategóriájában indul, tehát mindkettőre lehet szavazni!

Mindenkinek köszönöm a bizalmat, a szavazatot és a támogatást!

Gloria Mundi

A harcos pasik kiestek …

Nem tudom, melyik országban mennyire veszik komolyan az Euróvíziós Dalfesztivált, de az ibérek (a spanyolok is!) mindig nagy felhajtást csinálnak körülötte. Bár általában nincs sikerük. A múltkori, nagy port kavart portugál dicsőség-videóban is élcelődtek rajta egy slide erejéig: ők még soha nem nyertek dalfesztivált. Hát, az idén se fognak. (Bár a slide-on azt állították, hogy ők az egyetlen európai ország, amely nem nyert: ez nyilvánvalóan abszurd. Vagy Európához még mindig csak a régi EU-tagokat számolják … Amiről már illene leszokni lassan.)

Csapatuk, Os homens da Luta (= Harcos pasik vagy a Harc emberei) humoristákból álló együttes, a daluk nem elsősorban zenei kiválóságával próbálta felhívni magára a figyelmet. Valójában paródia akart ez lenni, és hangsúlyozottan a portugál történelemre reflektáló paródia. A hangulat úgyis forradalmi odahaza, hát lovagoljuk meg a dolgot. A 70-es évek, a szegfűs forradalom stílusát, mondanivalóját idézte fel. Persze, ez a portugálul nem tudó kívülállók számára nem sokat jelenthetett, legfeljebb jópofának tarthatták (volna). Részemről mindig azoknak a daloknak szurkolok, amelyek kifejezetten nemzeti jelleget mutatnak. Mielőtt még bárki megkövezne: ez saját vélemény, lehet vele egyetérteni vagy lehet vitatni, de komolyan: legszívesebben betiltanám például az angolul való éneklést (kivéve persze a briteknek és a máltaiaknak, ezek meg úgyse nyernek soha …)

A portugálok ezúttal is csalódtak, akár úgy tűnhet, hogy eleve tovább se akartak jutni, de aki ezt gondolja, az nem ismeri őket. Ők mindig tovább akarnak jutni. És mindig fontos számukra a nemzetközi megmérettetés. Olyannyira, hogy például csodálatos maratoni futónőjükről, Rosa Motáról, aki olimpiai és világbajnok is volt, még életében (most is jó egészségnek örvend) elneveztek egy sportcsarnokot. Eusébio is jó egészségben van, neki meg szobrot emeltek. Jó kis ország, ahol még meghalni se kell az ilyesmihez.

No, de vissza au Euróvízióhoz: kár, vagy nem kár, a portugálok ezúttal se arattak. És, ha a napokban a finn-portugál csörtéről ejtettünk pár keresetlen szót, érdekes lehet, hogy a finnek tejfölösszájú szőke ifjonca viszont továbbjutott. (Ahogy Wolf Kati is, de ezt úgyis tudja mindenki.)

Amit most ide biggyesztek, az nem az idén kiesett dal, hanem egy réges-régi, 1969-ből: ez a dal se lett siker annak idején, de a portugálok ünnepelve fogadták Simone de Oliveira-t, mikor hazatért a versenyről. A címe: Desfolhada – vagyis: Tengerihántás. Egyébként ez az ő átkosukban azért nem kis botrányt kavart, mert elég erotikus tartalmú, egyébként Ary dos Santos verse. Az egyik sora így hangzik: “Aki gyereket csinál, az tegye örömmel …” Hogy ebben mi a kivetnivaló? 🙂

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=ytzBVxL1llU&w=425&h=350]