A költészet napjára Camões-tól

Nem maradhatunk ki mi sem a költészet napi zsongásból, a tavasz is beköszöntött végre – bár még mindig nehezen hiszünk a szemünknek -, álljon hát itt a portugálok legismertebb költőjének, Luís Vaz de Camões-nak (1524/25-1580) ez a meglehetősen bonyolult szerkezetű, szinte már a kombinatorika világába kalandozó verse, egy bizonyos sextina. Bármennyire reménykedtek, a szexhez nincs köze, de a hatos számhoz annál inkább.

Kíváncsi természetűeknek mondom, a sestina (okcitán nyelven így illik írni) kitalálása Arnaut Daniel nevéhez fűződik, lényege, hogy 6 db 6 soros versszakot egy 3 soros kóda zár. A trükk az benne, hogy 6 kulcsszót kell ismételni egész végig (a kulcszó mindig a sorban álló utolsó szó), elegánsabb a vers, ha egy-egy kulcsszó azonos alakú (egyszer főnév, egyszer ige, például, de teljesen mást jelent). Az eredetiben például a pena mint büntetés, bűnhődés (laton poena) és mint írótoll (latin penna) is megjelenik.

Ha az első strófa sorait beszámozzuk  1, 2, 3, 4, 5, 6, akkor a következő versszakban így kell variálni: 6, 1, 5, 2, 4, 3, és ugyanezt a logikát kell követni mindvégig. Az utolsó, 3 soros versszakban mind a 6 kulcsszónak szerepelnie kell, mégpedig az első strófa sorrendjében, csak 1 sorban persze 2 kulcsszó szerepel. Nos, ennyit a matekról (sikerült követni?), és most következzék a vers – természetesen saját fordításomban.

Tüstént elrebben már a rövid élet
(Foge-me, pouco a pouco, a curta vida)

Tüstént elrebben már a rövid élet,
(ha még igaz egyáltalán, hogy élek)
kurta időnk van, látja ezt a szem;
siratom múltam, és amíg beszélek,
egy nap helyére ismét új nap lép,
tűnik a tavasz, s mi marad: a bánat.

Milyen kegyetlen, szörnyű ez a bánat!
Hogy sose volt még olyan hosszú élet,
Melyben a bajból bárki is kilép.
Mit érdekel, hogy meghalok, vagy élek?
Mi végre sírok? Mi végre beszélek,
Ha nem találhat örömet e szem?

Ó, te szép, kegyes, fényességes szem!
Hiányod okán lelkemben oly bánat
Lakik, mit el nem mondhat, mit beszélek!
Ha hosszú-rövid véget ér az élet,
S szemsugaradból perzselnének élek,
Nem bánnám, lelkem mi mindenbe lép.

De jól tudom, a Vég előbb belép,
Hogy lezáruljon e két fájó szem,
Mint hogy enyém lenne, akiért élek.
Tanúm a tinta, a penna, a bánat,
Melyek megírták, mily bús ez az élet:
Kevés jutott, de oly sokat beszélek.

Nem tudom már, mit írok, mit beszélek!
Elmém egy eszméről a másra lép,
S úgy gyötri őt is e fájdalmas élet,
Hogy ha nem szánja meg a két szép szem,
Nem tudom, mely toll írná le a bánat
Hatalmas voltát, amelyben én élek.

Lelkemben tomboló tűzvészben élek,
Melynek levegőt az ad, mit beszélek,
Nélküle hamu lenne már a bánat,
De kínomon, mit sínylek, mibe lépek,
Csak a könny könnyít, mit kiont a szem,
Általa szökik, nem szűnik az élet.

Halálom élet, haldokolva élek,
Szem nélkül látok, nyelvem nincs, s beszélek,
Lépek: dicsőség fogad, majd a bánat.

7 hozzászólás

 1. tiboru — 2013-04-11 22:23 

Atyavilág, és én még azt hittem annó, hogy a szilárdságtan az egzakt tantárgy…

 2. gloriamundi — 2013-04-11 22:33 

@tiboru: Ezt elmagyaráznád részletesebben a mit sem sejtő bölcsészek kedvéért? 🙂

 3. tiboru — 2013-04-11 22:41 

@gloriamundi:

Hát csak azt akartam érzékeltetni: nem hittem volna, hogy a költészethez ilyen kombinatorikai tudás is kell 😛

 4. gloriamundi — 2013-04-11 23:00 

@tiboru: Á, itt még a cezúrákról és a szótagszámokról, a hím és nőrímekről, meg a verslábakról nem is volt szó. Tiszta horror. Vagyis csupa matek. Csak álcázzuk magunkat, mintha érzelmekről beszélnénk 😛

 5. becsuszoszereles1k — 2013-06-02 17:28 

Virtuoz forditas!

Matematika es kolteszet – miert ne?:)

“[…] Platón filozófiát és matematikát tanított párbeszédes formában, később összefüggő előadásban is. A matematikát annyira fontosnak tartotta, hogy állítólag az Akadémia bejáratára a „Ne lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát!” feliratot íratta.
Az Akadémián Platón körül számos tanítvány gyűlt össze: Xenokratész, Szpeuszipposz, Arisztotelész, Hérakleidész, Pontikosz, Kalliposz, Erasztosz, Timolaosz és mások, a nők között pedig Laszténia és a férfiruhákban járó Axiotea.[8] A tanítványok „múzeum”-má egyesültek, azaz olyan társasággá, mely az irodalom és a zene védnökeinek, a Múzsáknak volt ajánlva. A tagok hosszú ideig, akár életük végéig az Akadémián maradtak, ahol részt vettek a közös tanulmányokban, vallási szertartásokban és étkezéseken. A társaság végső gyakorlati célja az volt, hogy helyreállítsa a tisztességes kormányzatot a görög városállamokban. Platón szerint a tisztességes kormányzás helyreállítása megköveteli a teoretikus tudás teljes megalapozását. Az általa tanított tudományok többsége azonban túl homályosnak, túl bonyolultnak tűnt a hétköznapi ember számára. Egy történet szerint, amikor meghirdetett egy előadást „A Jóról”, az emberek azt remélve jöttek, hogy megtanulhatják, hogyan lehetnek boldogok, de olyasvalamit hallottak, ami nekik felsőbbrendű matematikának tűnt.[9]
Az Akadémia kb. i. e. 385-i alapításától számítva közel ezer évig állt fenn. Bezárását 529-ben Justinianus császár rendelte el, aki bezáratta az athéni filozófiai iskolákat.” [sic.]wiki

 6. gloriamundi — 2013-06-03 15:16 

@becsuszoszereles1k: Köszönöm 🙂 Matekből sose voltam túl jó, sajna, Platónnak se lett volna elég 😛

 7. becsuszoszereles1k — 2013-06-03 16:51 

@gloriamundi: 🙂 A felirat alatt en sem mehettem volna be!
De mit szolnal? Ha akkor elunk, a ‘tudomany ligetenek’ fai mogul titkon megpillanthattuk volna Platont!

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.