40 év forradalom

Illett volna méltó megemlékező posztot írni a szegfűs forradalom 40. évfordulójára, de az élet másképp akarta. Magáról április 25-ről, az előzményekről és az forradalmat követő évekről is posztoltam már többször, sőt, igen optimistán belekezdtem egy sorozatba, amely az elmúlt 40 év áttekintését tűzte ki célul (mindeddig egyetlen rész készült el), de a részletesebb kivesézés most elmarad.

Mégsem múlhat el ez a dátum poszt nélkül. Noha sokan fanyalognak most Portugáliában, és hol a forradalom vívmányait kérdőjelezik meg, hol azon kapják fel a vizet, hogy nyikhaj civilek kritizálni merik az akkori kapitányokat és közkatonákat, mert mit tudnak ők az egészről, és egyébként is, ha ma lenne olyan történelmi helyzet, mindenki megelégedne a fácsé kommenteléssel, azért jobb tisztában lenni vele, hogy a Salazar-időkhöz képest mennyire más lett az ország.

Sajnos attól ők is messze vannak, hogy kolbászból legyen a kerítés, és a diktatórikus hagyományok, mint amilyennek sokan a praxe-szertartásokat gondolják (és szerintem joggal), még mindig nagyon erősek (két napja újabb három halálos áldozatot követelt az egyik diákbeavatós hülyéskedés, most egy fal omlott rá többekre), a demokrácia azért él és működik. És már ez sem kevés a világ bizonyos más pontjairól nézve.

Remélem, meg tudnak maradni a normalitás útján és a gazdasági fellendülés is bekövetkezik előbb-utóbb, de inkább mihamarabb.

Azoknak pedig, akik kíváncsiak rá, hogyan is zajlott az a 40 évvel ezelőtti nap, ajánlom az Áprilisi kapitányok (Capitães de Abril) című Maria de Medeiros-féle filmet. A trailer-ben a legütősebb jelenetek:

Áprilisi kapitányok

Akik tudnak portugálul, azoknak egyszerűbb lesz, de francia és angol felirattal is megvan, ha jól tudom. Nagyon élvezetes és az, aki megnézi, elég pontos képet alkothat magának a szegfűs forradalomról. A többieknek meg ott van például a három évvel ezelőtti posztom, meg ez a kis videó: április 24-én 22:55-kor a portugál rádió ezt a dalt adta le: ez szolgált kódolt üzenetként arra vonatkozólag, hogy megkezdődtek a hadműveletek.

Paulo de Carvalho: Az istenhozzád után

 

Csótányka szexpartnert keres (A história da Carochinha)

Ha valaki már beszél valamilyen szinten portugálul, újra és újra bele fog ütközni egy szókapcsolatba: a história da carochinha. Ez annyit tesz, mint a bogárka meséje. Rengetegszer emlegetik, de nem feltétlen azért, mert pont erre a mesére akarnak utalni, átvitt értelemben gyerekmese, hihetetlen történet, mesebeszéd. Olyat is mondanak, hogy “no tempo da carochinha” a bogárka idejében: ez mindössze annyit jelent, hogy régen, amikor még hittek a mesékben…

De ha már ennyiszer halljuk ezt a kifejezést, illene ismernünk magát a sztorit is. És most itt, a blogon is elérkezett a Carochinha ideje. Biztosan elnézitek nekem, ha nem egy az egyben a népmese szellemében fogom előadni, hanem amúgy glóriásan…

Volt egyszer, hol nem volt egy Bogárka, csúnyább nevén Csótánykisasszony (van, aki inkább Katicát lát benne, de szerintem ez felesleges szépítgetés): külön kégliben élt az erdőszélen, és roppant mód szeretett volna már szexpartnert találni, bár ezt akkoriban még úgy fogalmazták meg, hogy férjhez akart menni. Ehhez azonban ki kell nézni valahogy, ő pedig úgy érezte, hogy nincs egy rongya, amit felvehetne. Más változatokban magára az esküvőre kellett a zsozsó, hiszen hozomány nélkül a legszebb és legfeketébb csótányt se fogja elvenni senki.

Barátnőnk egy nap takarítás közben (hogy mindjárt a mese elején lássuk: nem csak szép, de még jó háziasszony is) talált egy pénzérmét, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy végképp rászánja magát a társkeresésre. Mivel még se az internetet nem találták fel, se az újsághirdetés nem volt divat, az önmarketing lehető legegyszerűbb módját választotta: kiült az ablakba és fennhangon énekelni kezdett:

Ki akarja elvenni a gazdag Bogárkát feleségül, aki még szépséges is ráadásul?

Figyeljük meg ezt a lényegre törő megfogalmazást: minden benne van, ami egy társkereső hirdetéshez kell: a termék esztétikai és anyagi felmagasztalása (az erős túlzás, hogy ne mondjam, csúsztatás, bár ki tudja, lehet, tényleg gazdagnak és szépnek érezte magát), valamint a szexuális felkínálkozás: de annak tisztázása is, hogy szigorúan a társadalmi szabályoknak megfelelően, vagyis az egyház által szentesített módon kerülhet sor a tranzakcióra. Mivel a népek, főleg a hímnemű népek vizuálisak (egy állatmesében is), a profilkép élő változata sokan dobott a hirdetésen. Végül is ki lehetett volna írni a ház falára is, hogy Bogárka szexpartnert keres hosszú távra, de a kapcsolatfelvétel így sokkal nehezebb lett volna. Ha belegondolunk, basszus, de jó lenne manapság is ilyen módon partnerre vadászni, ennyire őszintén és pofátlanul.

Ahogy felcsendült Csótányka csábos spotja, mindjárt elő is került az első jelölt (a gazdagság hangsúlyozása vonzotta-e őket, vagy szex ígérete, hát, tessék eldönteni). A változatok eltérnek abban, hogy hány állat vonult fel a Bogárka előtt, és pontosan melyek voltak ezek, de akár a kutya, akár a macska, akár a kakas, a szamár, a bika vagy a disznó kérte meg lelkesen az ablakban csücsülő kisbogár kezét, természetesen kiemelve saját pozitív tulajdonságait, Csótányka mindegyiket páros lábbal rúgta ki. Hogy miért? Igen egyszerű oknál fogva: egyiknek a hangja se tetszett neki, mert utálta a zajt, és attól félt, hogy a férjjelölt majd felébreszti őt meg jövendő gyerekeiket. Persze van olyan változat is, ahol a kifogások változatosabbak, de ez tűnik a eredetinek.

Nos, a kérők lesújtva távoztak, egyik se próbálta győzködni a Bogárkát, a nőstény ítélete megfellebbezhetetlen, ugyebár, ő pedig minden kudarc után újra elkezdett énekelni. Aki már keresett online társat, az tudja, mit élhetett át szegény. No, meg a pórult járt vőlegényjelöltek…

Persze, egyszercsak megérkezett a nagy Ő. Mibe, hogy nem találjátok ki, melyik állatnak jutott ez a szerep? Hát, az egérnek: Egér Jancsi volt a mesebeli herceg! A Bogárka különleges ízlésének ugyanis a lehető leghalkabb életforma felelt meg, amely a szőnyeg alatt is tud járni, ha épp az kell. Vagy az elegáns mozgása tetszett neki? Az ínyencségéről már nem is beszélve? Nem totojáztak, mindjárt ki is tűzték a lakodalom időpontját, és a kis Csótány, ahogy rendes háziasszonyhoz illik, mert nem csak takarítani szokott, hanem főzni is, feltette a levest, hogy mire hazaérnek a templomból, legyen mit zabálni.

Gondolom, sejtitek, hogy egy forró kondér nem véletlenül jelenik meg a boldog végkifejlet felé haladva egy állatmesében. A jegyespár elindult a templomba, de félúton Csótányka észrevette, hogy otthon felejtette a kesztyűjét vagy a fátylát, mindegy is. Egér Jancsi úriemberhez illően ajánlkozott, hogy hazarohan érte. Mikor azonban hazaért, nem tudott ellenállni az isteni illatnak, amely a leveses kondérból áradt. Felállt egy sámlira, levette a fedőt és megpróbált merni a forró léből. Nem fogom részletezni a borzalmat: bizony beleesett a kondérba és ott lelte halálát. A Bogárka megunta a várakozást, hazament, és nem találta Egér Jancsit: de nagyon furcsa szagot érzett.

Happy ending pedig nincs. Sőt, találtam olyan verziót, hogy a Bogárka megmenthette volna a kondérba esett vőlegényt, de inkább hagyta meghalni, azzal a felkiáltással, hogy az úgyis érdekből és nem szerelemből vette el. (Csak, mert farkaséhes volt, és ostoba? Ez a legtöbb változatban nincs benne: azokban a bogárka megsiratja pórul járt vőlegényét.) A Carochinha kifejezetten gyerekmesének számít. A kisebbik fiam azonban elsírta magát a végkifejleten. Meglehetősen brutális vég ez, akárhonnan is nézzük, és nem gonosz szereplőt sújt a végzet. (Igaz, állatmesékben ez gyakori, de ennyire durva nem szokott lenni.)

A nagy kérdés számomra, hogy mi itt a tanulság? Lehet, hogy nektek elsőre világos, de nekem egyáltalán nem. Mi a Bogárka bűne? Hogy szexuálisan kezdeményez? Hogy válogat? Hogy meggazdagodásával meg nem elégedve még szexpartnert is szeretne? Hogy a legjobbat akarja önmagának? Mert olvastam ilyen véleményt is: de micsoda néplélek az, amely arra tanítja az ifjúságot, hogy ne válogass, és ne akard a legjobbat, mert úgysem kaphatod meg?

Vajon az a Bogár bűne, hogy kérkedik a gazdagságával? Hogy rosszul választ, nem a megfelelő kritériumokat alkalmazza? (Miért, melyik állatot kellett volna választania, és milyen kritériumok szerint?) Egyáltalán nem kellett volna házasodásra adni a fejét, maradhatott volna szürke és szerény, és sepregethetett volna élete végéig? És az a verzió, hogy a Csótány segítségnyújtás elmulasztásával halálra ítéli a vőlegényét, mert az túl falánk volt, vagy mert érdekházasságot kötött? Ahány helyen olvastam a mesét, és a kommenteket, annyiféle verzió, és annyi tanulság jelenik meg… Őszintén szólva én átfogalmaztam a végkifejletet a gyerek kedvéért. Ti mit gondoltok a sztoriról?