Dura praxis – hat portugál fiatal rejtélyes halála

2013 decembere óta ismét intenzíven folyik az egyetemi beavatási szertartások, gólyacsesztetések és a diákhierarchia körüli társadalmi vita, miután a Meco-i tengerparton hat fiatal máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Az egyetlen túlélő nem igazán beszél, illetve amit tőle meg lehetett tudni, az a legkevésbé sem derít fényt arra, hogy mi történt pontosan.

A portugálul praxe-nak (ejtsd kb: prás) nevezett gólyabeavatási és további fázisokban is működő csicskáztatási szertartásrendszerről már írtam korábban, ezért most nem térek ki rá részletesebben. Az, hogy a portugál egyetemista élete nem csak és nem elsősorban a tanulásról szól, még nem lenne meglepő, de az már kevésbé érthető, miért vállalják évről évre tízezrek, hogy szisztematikusan megalázzák őket, és miért nem tesz többet a “felnőtt” társadalom, az igazságszolgáltatás, vagy akár csak maga az egyetemi szféra azért, hogy véget vessen az atrocitásoknak.

Ami a tragédiát illeti, tényszerűen eddig az derült ki, hogy hét, a Lusofón Egyetemen tanuló diák (négy lány és három fiú) hétvégére leruccant a Sesimbra melletti egyik tengerpartra. Egy, az ún. Praxisbizottság által bérelt hétvégi házban szálltak meg, és december 15-én hajnalban kimentek a Meco-i strandra, nyilván nem azért, mert úszkálni szerettek volna az óceánban.

A mobiljaikat mind a szálláson hagyták, kivéve egyetlen embert, aki túlélte az egészet: ő João Miguel Gouveia, a dux vagyis a vezér. (Hogy mekkora fejes a dux ebben a rendszerben, az a már fentebb belinkelt posztól kiderül.) Gouveia tehát vitt mobilt, később emiatt tudta felhívni a mentőket.

Gouveia elmondása szerint csak flangáltak ott a parton, beszélgettek erről-arról, aztán hirtelen elsodorta őket egy hatalmas hullám, és egyedül neki volt annyi szerencséje, hogy nagy nehezen kievickéljen a partra, mert a hullám érkezésekor véletlen épp csak ő volt talpon, a többiek a homokban ültek. Arról, hogy a praxisnak bármi köze lett volna a dologhoz, nem szólt. Tudni kell viszont, hogy a praxisszertartások titkosak, és a résztvevőknek előzetesen meg kell fogadniuk, hogy soha senkinek nem fognak beszélni ezekről.

De mi történhetett valójában? Más, praxistudor diákok elbeszélései alapján, akik ismerik a dörgést denevér berkekben, a srácok  veszélyes játékot játszottak a parton.

Annak alapján, amit a jól informáltak mesélnek, elképzelhető egy olyan szcenárió, hogy a dux arccal a tenger felé állt meg, a többiek a tengernek háttal, egy sorban, elég közel a vízhez. A dux kérdéseket tett fel, és a többieknek válaszoltak, rossz válasz esetén pedig eggyel hátrébb kellett lépniük. Nyilvánvaló volt, hogy a játék kockázatos, mert azokban a napokban extrém magas hullámokat regisztráltak a portugál partokon, a szörfösök legnagyobb örömére. És az, hogy nem vitték magukkal a telefonokat, arra enged következtetni, hogy tudták, a készülékek eláznának. Vagy éppenséggel megtiltották nekik a mobilhasználatot, nehogy segítséget hívjanak – ez is egy lehetőség. (Már előző estétől nem volt elérhető egyikük se mobilon.)

A jelek szerint nagyon sok rossz választ adhattak az ominózus kérdésekre, mert mind a hatukat elsodorta egy nagy erejű hullám: holttesteiket az elkövetkező 10 nap során találták meg a hatóságok, a boncolások alapján nem lehetett megállapítani, hogy nagy mennyiségű alkoholt vagy drogot fogyasztottak volna, mert csak egy test volt még olyan állapotban, hogy ezt a tesztet egyáltalán el lehessen rajta végezni. A dux, amint említettem, az egyetlen túlélő, semmit nem mondott se a praxisról, se a játékról, se a kérdésekről, mindössze annyit jelentett ki, hogy őt is elkapta ugyanaz a hullám, csak szerencséjére ki tudott evickélni, még próbált a társai után menni, de egy 4 méteres hullám megakadályozta ebben. Ennél sokkal többet tényszerűen nem tudni, ugyanis ő maga egyelőre nem nyilatkozik, csak a családja adott ki közleményt arról, hogy természetesen együttműködik a hatóságokkal,  őt érdekli legjobban, hogy kiderüljön, mi történt, blablabla.

Annyi biztos, hogy a dux is volt bent valamennyit a vízben, nyelt is belőle szépen, aztán hányt – ennek a nyomait megtalálták a tengerparton. De hogy a hullám eredetileg őt is elsodorta-e, vagy csak utóbb ment be a vízbe, jobb esetben a társait menteni, rosszabb esetben csak azért, hogy előadhassa a kis meséjét, és ugyanúgy áldozatként tekintsenek rá, mint a többiekre, egyelőre rejtély.

Az eset már több mint egy hónapja történt, és a fiút csak most hívták be kihallgatásra, mégpedig  Setúbal-i Tengeri Rendőrséghez (Polícia Marítima de Setúbal). Az Államügyészség ezen a héten kérte fel végre a Bűnügyi Rendőrséget (Polícia Judiciária, röviden “pézsóta”) az ügy tisztázására, egyszersmind elrendelte a nyomozás titkosítását is. A napokban röppent fel a hír, miszerint João Miguel nem is az egyetlen túlélő: az egyik áldozat rokona azt állítja, hogy volt még ott a srácokkal egy ex-dux, akiről eddig senki nem beszélt. (Mivel a kiérkező Polícia Marítima balesetként értelmezte az esetet, nem zárták le a partot, nem kezelték bűnügyi helyszínként.)

Az információk csak lassan szivárognak, mert a diákokat folyamatosan fenyegetik a praxe-sal kapcsolatos történésekre vonatkozó hallgatási tilalom megszegése miatt, de ahogy telik az idő, egyre több szemtanú beszámolója is arra enged következtetni, hogy a dux által a tragédia napján röviden elmondottak nem felelnek meg a valóságnak.

Kérdés, kiderül-e valaha, mi történt pontosan, bizonyítható-e, tényleg João Miguel-e az egyetlen túlélő, ha más is volt vele, miért tűnt el a színről, miért nem segített. Az áldozatok szülei kétségbeesésükben ultimátumot intéztek a duxhoz, hogy mondja el végre, mi történt, nem bűnös senki, nincsenek bűnösök, csak tudni szeretnék az igazságot. Létrehoztak egy gmail címet is azok számára, akik szemtanúként akarnak jelentkezni, vagy más forrásból származó információkkal rendelkeznek a történtekről. A napokban többen is azt vallották, hogy előző nap látták a fiatalokat bokájukra kötött kövekkel masírozni, sőt, térden csúszni, a duxot meg egy gigantikus méretű fakanállal parádézni, volt, aki szóvá is tette a dolgot, de a fiatalok azzal hessegették el az aggodalmaskodókat, hogy ez a szertartás része, és egy életre szóló élmény, senkinek semmi köze hozzá.

Az is kérdéses, az eset befolyásolja-e majd bármilyen szinten a praxe-t, vagy minden megy tovább ugyanúgy, ahogy eddig, abszurd balesetekkel, gondatlanságból elkövetett emberölésekkel, hogy az emberi méltóságon esett sebekről most ne is beszéljünk – pedig azok még gyakoribbak.

Az “elmúltnegyvenév” Portugáliában – 1. rész

Az idei évfordulós dömpingben könnyen elsikkadhat, de a portugáloknak mégiscsak az a legfontosabb, hogy szegfűs forradalmuk 40. születésnapját ünnepelhetik majd április 25-én.

Persze ez az ünneplés nem lesz felhőtlen, sokan jönnek majd azzal, hogy ha tudták volna, mi lesz még 74-ből, bele se kezdenek, meg, hogy Portugália semmit nem javult az “elmúltnegyvenévben”… Hogy változott, és nem kicsit, azt azért elég merész dolog lenne tagadni, túlságosan is szembetűnő. De mégis, miben és mennyire?

A statisztikáknak megvan a maguk sorsa, jelentése és helye, és nem bízhatunk bennük 100%-ig, de mindenképp érdemes vetni rájuk egy-két pillantást, ilyen esetben még inkább. Én is ezt tettem, mikor megláttam a Público által megjelentetett infografikákat, amelyek nagyon szemléletesen mutatják be a négy évtized valóban hatalmas változásait. Vannak adatok, amelyek nem leptek meg különösebben, de vannak olyanok is, amelyekről ennyire pontos képet nem alkottam magamnak. A diagramokat nem tudom ide másolni, ha részletesen érdekel valakit, a linkben megtalálja mindet.

Az adatok jellemzően három korszakra vonatkoznak: közvetlenül a forradalom előttre, 1973-ra, majd 20 évvel későbbre, illetve a 2010-es esztendőkre.

Kezdjük a népesség alakulásával. 1973-ban kb 8 és fél millióan éltek Portugáliában, 93-ban majdnem 10 millióan, mostanra ez a szám tíz és félmillió. Első blikkre növekedésnek tűnik, de ha megnézzük a születési adatokat, elég gyorsan kiderül, hogy a 70-es évek óta folyamatosan és drasztikusan csökken a születésszám. 73-ban 1000 lakosra 20 születés jutott, 93-ban 11,4, 2012-ben 8,5. Mostanra értük el azt a szintet, hogy a halálozási arány meghaladja a születésekét.

Öregedő társadalomról van tehát szó: ma már 2 millió fölött van a 65 év felettiek száma, míg 14 év alatti gyerekből csak másfél milliót számoltak. 93-ban még több kiskorú volt, mint idős, de 20 év alatt ez az arány elég durván megváltozott.

Az egyik fő ok az anyasági támogatások nagyon alacsony mivolta, de ez persze nem magyaráz meg mindent. Míg 40 évvel ezelőtt az iskolázatlanság és a vallásosság, no meg a szociális háló hiánya is arra késztette az embereket, hogy ontsák magukból a gyerekeket (nem volt ritka a 6-7 gyerekes család sem), addig manapság egyre több lány jár egyetemre, egyre nagyobbak a fiatalok igényei, ugyanakkor egyre nehezebb önálló életet kezdeni (legalábbis a most elvárt szinten), és persze a vallás szerepe is csökkent. Arról nem is beszélve, hogy már alig valakinek jutna eszébe azért gyereket vállalni, hogy az majd öregkorában eltartsa. (A még létező nyugdíjrendszer más szemléletet alakított ki, de erre még visszatérünk.) Inkább a középkorúak tartják el nagyon sokáig a gyerekeiket.

A lakosságszámot persze nem csak a születési és a halálozási arány befolyásolja, hanem a migráció is, amely luzitán földön nagyon jelentős volt a 70-es években – és ma újra az. A migrációs diagram szerint, amely egyszerre nézi a el- és a bevándorlási adatokat, 73-ban 84.000-en többen hagyták el az országot, mint ahányan érkeztek (bevándorló nagyon kevés volt, a külföldi állampolgárok száma 74-ben 32.000), 93-ban elképesztő módon többen érkeztek az országba, mint amennyien elmentek, mára ismét az elvándorlás aránya a nagyobb, noha közben több, mint 400.000 külföldi él Portugáliában. A válság miatti emigráció egyelőre nem akkora mértékű, mint a 70-es évek elvándorlása, és ahogy korábban írtam, nagyon más a jellege is.

A 90-es években sokan jöttek a volt gyarmatokról, de főleg a 90-es évek második felében és az ezredfordulón Kelet-Európából is, főleg az ukrán bevándorlók száma volt magas. Én magam is a 90-es évek második felében erősítettem a statisztikát, egyszer meg is számoltak: a nagy ukrán hullám azonban már a távozásom után gyűrűzött be.

Folytatás nemsokára.