Mire jó a szüzesség? Véres jelenetek a portugál Grálregényből

Így Halloween környékén talán senki nem bánja, ha kicsit borzongunk és kirándulást teszünk a titokzatos középkorba, amely cseppet sem volt sötétebb, mint a mai világ, erre letenném a nagyesküt. Noha azóta sokminden megváltozott (legalábbis Európában), még fellelhető egy-két téma, ami sose megy ki a divatból. Itt van például a szex és a vér. Ha egy (mű)alkotáson, filmen, regényen belül mindkettőböl bőven akad, akkor garantált az érdeklődés, elég csak a vérelemző Dexterre vagy a megint nagyon felkapott vámpíros sorozatokra utalnom.

Naná, hogy nagy irántam az érdeklődés.

Ebben sem sokban különbözünk a középkori embertől, aki ugyancsak szívesen vette, ha véres jelenetekről hallhatott (hogy olvashatott, csak azért nem állítom, mert alig valaki tudott olvasni.)

Maximális szűziesség, nővér, el ne felejtse!

A szexcsaták blogban már írtam a középkori portugál lovagregényről, a Demanda do Santo Graal-ról (a Grál keresése, a továbbiakban Demanda), és a főszereplőről, Galaaz-ról (aki azonos az angol verziókban Galahadnak nevezett figurával). Nos, az ő vére kiemelt szerepet kap ebben a posztban is, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy élete végégig (nem, mintha hosszú élete lett volna) szűz maradt, és a középkori hiedelem különleges varázserőt tulajdonított a nemi szempontból érintetlen egyedek vérének, sajnos sokszor tulajdonosaik vesztére. A jelek szerint azonban nem volt mindegy, hogy fiúból vagy lányból származó vérről volt-e szó. Vajon melyikért lettek volna hajlandóak többet fizetni?

Pedig kicsit se látszom vérszomjasnak, ugye?

A XIII. század első felére (1230/1240) datált portugál grálregény kb olyan eredeti, mint egy átlagos magyar szakdolgozat, de plágiumnak azért nem nevezhetnénk, hisz nem is titkolja magáról, hogy franciából fordították, persze a középkori szokásoknak megfelelően nagyon szabadon (de azért nem úgy, mint a gugli). A Grál, amelyet boldog-boldogtalan hajkurász benne, az utolsó vacsora kelyhe: a hagyomány szerint a keresztre-feszítés után Arimatei József ebben gyűjtötte össze Krisztus vérét. Eredetileg egyébként a Grál bőségtálca, egyfajta terülj-terülj asztalkám volt, de millió mást is gondoltak már róla, a mai napig évente 3-4 könyv biztos felfedi a végső igazságot a témában.

Ahhoz képest, hogy termékenységi szimbólumnak indult, a Grál egész szép utat tett meg a szűzies vértartó szerepig

Az  a vallás, amely fő szertartásában vért itat papjaival (szerintük nem csak szimbolikusan), egyáltalán nem megy szembe olyan pogány elképzelésekkel, amelyek különböző testrészek és testnedvek varázserejére alapoztak. A középkor hiedelemvilágában élt és virult például az a meggyőződés is, hogy a lepra kiváltó oka a menstruációs időszak alatti szexelés, mert a női testből távozó vér tisztátalan, és ilyenkor kufircolni égbekiáltó borzalom. (Ebben egyébként a zsidókkal teljesen egyetértettek, mint biztos tudjátok, az ortodox nők máig 7 napot várnak a menzesz elmúlta után, majd rituális fürdőt vesznek és ezt követően gyakorlatilag kötelező a házastársi szex.) A mágikusan gondolkodó elme számára kézenfekvőnek tűnt, hogy a leprás tisztátalanságát egyedül szűzi (vagyis az ő fogalmaik szerint) tiszta vér ellensúlyozhatja. Tehát szűz embervérhez kell jutni, mivel pedig akkor se vártak sokáig az emberek a nemi élet elkezdésével, a legvalószínűbb célpontok gyerekek vagy egész fiatalok voltak. Elég hátborzongató, nem? A vérvádakra ezúttal nem térünk ki, mert nagyon messzire vezetne, arra viszont emlékeztetnék, hogy a katolicizmus vérmániája azóta sem enyhült, gondoljunk a szentek stigmáira és a vérkönnyeket ejtő madonnaszobrokra, hogy csak a legextrémebbeket említsük.

No comment…

A szűzi vér tehát ritka és (halálos bűn elkövetése nélkül) nehezen hozzáférhető kincsnek számított, a tehetősebb leprások számára azonban akadt némi remény, ahogy a Demandakét epizódjából is kiderül:

Hát, nem a magamfajta miatt fognak királylányokat kivéreztetni…

Az első történetben a már említett Galaaz (egyébként a méltán híres Lancelot törvénytelen fia) és a Pasifalként is nevezetes Perceval húga pár lovaggal  egy nemesúrnál száll meg. Perceval húga (mivel a regényíró nem méltóztatott nevet adni a leányzónak, csak így tudok hivatkozni rá, más verziókban Dandrane-ként említik) miután kideríti, hogy a vendéglátó lánya tíz éve leprás, mindjárt benéz az elkülönítőben dekkoló szerencsétlenhez, hátha tud valamiben segíteni. A borzalmasan deformálódott nő nagyon hálás a figyelemért, és kiböki, hogy egy jóslat szerint a leprája gyógyítható, de a gyógyászati segédeszköz meglehetősen spéci: egy bizonyos logresi lovag cilíciumáról van ugyanis szó, azt meg nem kapni a cilíciumboltban. Perceval húga nagy szervezésbe kezd, és végül sikerül elérnie, hogy Galaaz, merthogy a jóslat róla szól, kölcsönadja a kínzóeszközét, amelyen ott ragad megfizethetetlenül drága szűzi vére: a betegnek csak magára kell csatolnia a gyógyövet, és már gyógyultan távozhat is a karanténből.

Soft változat

A második epizód hosszabb, és nem csak diszkréten csöpögő, hanem jó sűrű és bőven mért adag vérről van benne szó, ha az előző sztori nem lett volna elég meggyőző. Galaaz, Perceval és a húga, plusz egy fő egy várkastély mellett halad el éppen, mikor egy kommandósnak kinéző lovag megállítja őket, és indiszkrét kérdést tesz fel a lánynak, mégpedig a szűzhártyája állapotát firtatva. A lány és lovag társai nem küldik el emiatt melegebb éghajlatra, hanem naiv módon még büszkélkednek is vele, hogy mennyire sértetlen még az a hártya. Erre a kommandós kijelenti, hogy akkor véradás lesz.

Véradásra alkalmas szűzlány 12 óránál

Perceval, az érintett bátyja kikéri magának ezt a stílust, hangsúlyozván, hogy itt nem akármilyen jöttment parasztgyerekről, hanem királyi vérből származó nőről van szó, na, ennél rosszabbat tényleg nem is mondhatott volna, mert ezt a véradást kifejezetten az ilyen VIP szüzek számára találták ki.

Az én véremre már semmilyen bélpoklos nem szomjazik, szerencsére.

Mindjárt jön is az egészségügyi személyzet: ezüstedénnyel felszerelkezve: mint kiderül, ezt az edényt kell vérrel megtöltenie minden királyi családból származó szűzlánynak, aki a vár mellett elmegy. (Minek vándorolnak az ilyen népek ahelyett, hogy a hátsójukon ücsörögnének?) Hogy ez hány deci vagy liter, az nem derül ki, de hogy nem kis mennyiség, az elég valószínű. (Az emberi testben 5-6 liter vér kering, és már 1-másfél liter elvesztése durva sokkhoz vezet. Egy normál véradásnál 4 decit vesznek le.)

A középkorban nem ilyen kíméletesen csapoltak.

Senkinek eszébe se jut megkérdezni, hogy minek kéne az a sok vér, de biztos, ami biztos, folyatnak jópár liter, kicsit se varázsserejű testnedvet, mert 100 kontra 3 arányban órák hosszat csatáznak. A várbeli seregből jópáran otthagyják a fogukat a pókember-superman-terminátor jellegű trió ellen küzdve, de döntésre nem jutnak. Estére megunják, akkor megint tárgyalásokba bocsátkoznak.

De megbeszélhetjük, kisasszony, hogyan szabadulhatna meg ettől a kellemetlen tulajdonságtól, ami miatt a vérét akarják venni.

Ahogy már sejtitek, egy újabb leprás esettel állunk szemben, megint xx kromoszómájú a beteg, csak ez nem várta ölbetett kézzel a megváltót, mint az előző lányka. Egy roppant kedves várúrnőről van ugyanis szó, akibe már csak hálni jár a lélek, de a jelek szerint az alattvalóinak még mindig . Ő is kapott jóslatot a lehetséges gyógymódról (ha orvos egy se akadt, jövendőmondó annál több), csak nem egy logresi lovagról, hanem egy szűz királylányról volt benne szó, a származásának meghatározását sajnos kispórolták a receptből. Azt viszont hangsúlyozta a szakember, hogy lányvérből nem elég pár csepp, annál jóval több kell, ugyanis az ajánlott kúra a szó szerinti vérfürdő. Erre fel azóta minden arra vetődő nemeslányt megcsapoltak a vöröskeresztesek, de mindezideáig hiába.

A szűzi vérnél tutibb gyógymód nincs, csak egy kicsit soká tart megtalálni az igazit. De időnk az van…

Nos, gondolom, valami magyar vonatkozás most beugrott. Kiről terjesztették, hogy lányok vérében fürdik, és milyen célból? Emlékszik rá valaki?

Egy dolog biztos, 4 deci vérben nem lehet fürdeni. Még 2 literben se nagyon, sőt, szerintem 5-6 liter is kevés hozzá. Arról nem is beszélve, hogy vérben fürdeni azért nem lehet, mert közben úgyis megalvad… Akárhogy is, az biztos, hogy az ezüsttál megtöltéséhez több vér kell, mint amennyit egy ember nélkülözhet. Vagyis itt nem holmi könnyed vérvételről, hanem sima emberölésről van szó. És akármennyire nem voltak orvosi ismeretei a középkori kóbor lovagoknak és lovagok nőrokonainak, azért ezzel ők is pontosan tisztában lehettek. (Elvérezni épp elég embert és állatot láthattak.)

Még hogy nem lehet vérben pancsolni…

Perceval húga mégis vállalja a dolgot. Galaaz tiltakozik, de P húgát nem lehet lebeszélni, még szépen érvel is a maga igaza mellett: valójában a világhír lebeg a szeme előtt (noha nem a sajátja, hanem a nemzetségéé), de úgy mellesleg azokat is meg akarja menteni, akik az ő védelmében vagy őt támadva halnának meg. Nos, majd a végkifejlet megmutatja, hogy ennek mennyi értelme volt. Másnap reggel az egészségügyi személyzet le is veszi a vért, majd a lány, miután rendelkezik saját holtteste sorsa felől (ne temessék el, majd találnak egy bárkát, arra tegyék és bízzák a tengerre), kiszenved, természetesen a lehető legkatolikusabb módon, áldozás után.

Imádom a festői romokat… Akár a Jóisten.

A várúrnőt megfürdetik a szűzi vérben, erre seperc alatt meg is gyógyul. A lovagok elkullognak a holttesttel, hogy felrakják az előre jelzett bárkára, ekkor következik be a váratlan és eléggé megkésett istenítélet, egy hatalmas vihar formájában. Mire Galaaz és Perceval visszamennek a várhoz, saját szemükkel is meggyőződhetnek róla, hogy az Úr, a maga ószövetségi tempójához hűen (érdekes, hogy a megváltás ténye nem változtatott a mentalitásán) kollektív büntetést alkalmazott és kiirtott mindenkit, épp, hogy csak hírmondót hagyott.  Utólagos nyomozás során kiderül, hogy P húga előtt tizenhárom szűz királylányt véreztetett ki az egészségügyi személyzet. Vagyis nem elég az, ha valaki szűz, csak egy bizonyos szűz vére tudja elérni a kívánt hatást, na de az se tart egy napnál tovább. Akkor mi értelme is volt az egész megmentősdinek? Ugye, hogy nem sok?

Reméljük, azért nem annyira retro 🙂

Ráadásul disznóság, hogy a teljesen passzív Galaaz vére sokkal hatásosabb, mint az önfeláldozó, nagylelkű névtelen leányzóé. A Demanda egyébként többször is utal rá, hogy a nők (ön)feláldozása totálisan hiábavaló, mert csak haláluk után lép közbe a Deus ex machina. A tanulság, ha egyáltalán van ilyen, hogy szűznek lenni sokszor egyáltalán nem éri meg, véres varázserő ide vagy oda. Ma már nem a szüzesség számít véradásnál, csak az, hogy legyünk 50 kg felett. Ja, amúgy a szexuális szokásainkról továbbra is kikérdeznek, melegek például nem adhatnak vért, ha még stimmel a legutóbbi infóm erről a kérdésről. Az ember azt gondolná, hogy az adott vért úgyis alaposan analizálják, akkor nem mindegy, kinek mi a szexuális orientációja? De ez a kérdés már túlmutat a poszt keretein.