A költészet napjára Camões-tól

Nem maradhatunk ki mi sem a költészet napi zsongásból, a tavasz is beköszöntött végre – bár még mindig nehezen hiszünk a szemünknek -, álljon hát itt a portugálok legismertebb költőjének, Luís Vaz de Camões-nak (1524/25-1580) ez a meglehetősen bonyolult szerkezetű, szinte már a kombinatorika világába kalandozó verse, egy bizonyos sextina. Bármennyire reménykedtek, a szexhez nincs köze, de a hatos számhoz annál inkább.

Kíváncsi természetűeknek mondom, a sestina (okcitán nyelven így illik írni) kitalálása Arnaut Daniel nevéhez fűződik, lényege, hogy 6 db 6 soros versszakot egy 3 soros kóda zár. A trükk az benne, hogy 6 kulcsszót kell ismételni egész végig (a kulcszó mindig a sorban álló utolsó szó), elegánsabb a vers, ha egy-egy kulcsszó azonos alakú (egyszer főnév, egyszer ige, például, de teljesen mást jelent). Az eredetiben például a pena mint büntetés, bűnhődés (laton poena) és mint írótoll (latin penna) is megjelenik.

Ha az első strófa sorait beszámozzuk  1, 2, 3, 4, 5, 6, akkor a következő versszakban így kell variálni: 6, 1, 5, 2, 4, 3, és ugyanezt a logikát kell követni mindvégig. Az utolsó, 3 soros versszakban mind a 6 kulcsszónak szerepelnie kell, mégpedig az első strófa sorrendjében, csak 1 sorban persze 2 kulcsszó szerepel. Nos, ennyit a matekról (sikerült követni?), és most következzék a vers – természetesen saját fordításomban.

Tüstént elrebben már a rövid élet
(Foge-me, pouco a pouco, a curta vida)

Tüstént elrebben már a rövid élet,
(ha még igaz egyáltalán, hogy élek)
kurta időnk van, látja ezt a szem;
siratom múltam, és amíg beszélek,
egy nap helyére ismét új nap lép,
tűnik a tavasz, s mi marad: a bánat.

Milyen kegyetlen, szörnyű ez a bánat!
Hogy sose volt még olyan hosszú élet,
Melyben a bajból bárki is kilép.
Mit érdekel, hogy meghalok, vagy élek?
Mi végre sírok? Mi végre beszélek,
Ha nem találhat örömet e szem?

Ó, te szép, kegyes, fényességes szem!
Hiányod okán lelkemben oly bánat
Lakik, mit el nem mondhat, mit beszélek!
Ha hosszú-rövid véget ér az élet,
S szemsugaradból perzselnének élek,
Nem bánnám, lelkem mi mindenbe lép.

De jól tudom, a Vég előbb belép,
Hogy lezáruljon e két fájó szem,
Mint hogy enyém lenne, akiért élek.
Tanúm a tinta, a penna, a bánat,
Melyek megírták, mily bús ez az élet:
Kevés jutott, de oly sokat beszélek.

Nem tudom már, mit írok, mit beszélek!
Elmém egy eszméről a másra lép,
S úgy gyötri őt is e fájdalmas élet,
Hogy ha nem szánja meg a két szép szem,
Nem tudom, mely toll írná le a bánat
Hatalmas voltát, amelyben én élek.

Lelkemben tomboló tűzvészben élek,
Melynek levegőt az ad, mit beszélek,
Nélküle hamu lenne már a bánat,
De kínomon, mit sínylek, mibe lépek,
Csak a könny könnyít, mit kiont a szem,
Általa szökik, nem szűnik az élet.

Halálom élet, haldokolva élek,
Szem nélkül látok, nyelvem nincs, s beszélek,
Lépek: dicsőség fogad, majd a bánat.

Ex-miniszterelnökből politikai elemző: Sócrates visszatér

Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy az mtv esti híradója után van egy politikai vitaműsor. Ne tessék somolyogni. Jó, tudom, senki se tudja, mi van az mtv híradója után vagy híradójában. De azért képzeljük el. Nos, mit szólnátok, ha ebben a vitaműsorban állandó politikai elemzőként Gyurcsány Ferenc tűnne fel (heti rendszerességgel)? Na, azt már megnéznétek talán.

Persze ez itt a Lusitania blog, és nem magyar hírekkel foglalkozunk. A helyzet azonban az, hogy Portugáliában éppen ez történik. A korábbi (bukott) kormányfő, José Sócrates, aki eleddig Párizsban éldegélt, visszatér kies hazájába, még pedig az RTP, az állami tévé meghívására. Hogy politikailag elemezzen főműsoridőben.

Persze lehet vitatni, hogy ez mennyire kóser vagy sem, de tény, hogy a portugál közmédiában simán meg lehet tenni, senkinek a kormányból eszébe nem jutna, hogy kirúgja a köztévé bármely munkatársát, mert egyáltalán eszébe jutott a dolog.

Sócrates szocialista kormányfő 2011 márciusában, vagyis 2 éve kényszerült lemondani, hat év kormányzást követően. (Lemondása után újraindult pártja színeiben, de vesztett.) Utódjának, a Néppárttal koalícióban kormányzó Passos Coelhónak mostanáig nem sikerült konszolidálnia a gazdasági helyzetet, népszerűtlen intézkedésekben már felülmúlta elődjét. Előre látható volt persze, hogy a jobboldal nem lesz szolidárisabb a munkanélküliekkel és az eladósodottakkal, a megszorítások folytatódnak. Hogy a váltásnak most mennyi értelme lenne, az nagy kérdés. Alapvetően mást a szocialisták se tudnának/akarnának tenni talán, mint amit a szocdemek tesznek jelenleg, a többi párt meg túl kicsi a győzelemhez.

Az utóbbi idők sajátos báját egyébként az adta a portugál politikai életnek, hogy a parlamentben folyton a “Grândola Vila Morena” kezdetű forradalmi dallal szakították meg a miniszterelnök és miniszterei beszédét. Ez, a baloldali dalszerző és énekes, Zeca Afonso által írt induló adta meg 1974. április 25-én a jelet a Renascença rádióban a katonáknak, hogy a forradalom elkezdődött: azóta is a 74-es felkelés himnuszának számít.

Hogy a helyzet forradalmi lenne jelenleg, azt nem mondanám, de a hosszan elhúzódó válság megteszi a magáét. Ugyanakkor a demokrácia, mint Sócrates kommentátori jövőjéből is kitetszik, ott azért működik.