Joam Airas de Santiago: A gesztenyésben

Egy gyönyörű középkori galego-portugál vers – az egyik kedvencem. Saját fordításban. 

A beteljesületlen vágyról …

 

Crexente gesztenyésében
megláttam egy pásztorlánykát,
senki nem volt közelében,
de hallottam dalolását,
a szoknyáját összefogta,
és a napfény beragyogta
a folyópart minden árnyát.

Madarak szálltak körötte,
ahogy járt a pirkadatban,
vágyról énekeltek egyre
az ágakon szakadatlan,
de akárki látta volna,
másra biztos nem gondolna,
csak a vágyra, lankadatlan.

Szóltam volna, ám nem mertem,
mozdulatlan, némán álltam,
majd ezt mondtam félve, csendben:
- Néhány szavam jóságában,
úrnőm, hogyha meghallgatná ...
De ha talán úgy kívánná,
hogy magamba zárjam vágyam ...

- Lovag, a Szent Szűzre kérem,
legyen ura önmagának,
menjen, de vissza se nézzen,
az ösvények önre várnak,
mert a népek erre jönnek,
s minden rosszat kiötölnek,
hogyha minket együtt látnak.

Átirányítás: A vicces csontváz, a bakó és a mágikus realizmus

Ismerős tájakon járunk. Olykor nem is tudjuk, honnan olyan ismerős, de mégis, mintha már olvastunk volna valami hasonlót. Lehet, hogy sose hallottunk a galegókról, mert diszkrétebbek, mint a katalánok és a baszkok, de az El Caminót csak el tudjuk helyezni a térképen, mióta újjáéledt a középkorban annyira népszerű, zarándoklattal egybekötött turizmus. Nos, az El Camino Santiago de Compostelába vezet: és ott bizony galegók élnek. 


Mivel pedig a galegók majdnem portugálok (vagy a portugálok majdnem galegók), ajánlom a blog olvasóinak is a lazarillo hispanisztikai portálon megjelent recenziómat A pillangók nyelve című antológiáról.  

A kukában

Tegnap a portugál tévé-híradó José Rodrigues dos Santos-sal, a szétálló fülű pivot-val így nyitott: Nós somos lixo. (Szemét vagyunk.) Vagyis, a drága Moody’s, korunk egyik önjelölt Lucifere úgy döntött, hogy minden további értelmes magyarázat nélkül négy szinttel lejjebb löki Portugáliát a lejtőn. Amit magyarul bóvli kategóriának nevezünk, arra a luzitánok nemes egyszerűséggel a szemét szót találták ki. Szóval, ők most a kukában csücsülnek.

Tulajdonképpen nem értem, hogy ez a három amcsi cég milyen okból kifolyólag uralhatja ilyen szinten a világgazdaságot. Ki hiszi el nekik, amit állítanak? A befektetők tényleg ennyire befolyásolhatók és ennyire hisztisek lennének? Portugália terrorizmusnak érzi ezt a leminősítést, mert az ég adta világon semmi nem indokolja éppen ebben a pillanatban, mikor végre van szilárd, abszolút parlamenti többségre támaszkodó kormány, az ellenzék jelentős része együttműködő, hiszen ő maga hozta tető alá a trojkával kötött megállapodást, és utcai zavargásoknak, rendőrökkel való összecsapásoknak, ökölrázásnak nyoma sincs. A zemberek Luzitániában megértették, hogy még egyet kell szorítani a nadrágszíjon, és nem hőbörögnek, annak tudatában választották meg a jobboldali kormányukat, hogy nem lesz cukorkaosztás. Ezután vajon tényleg megérdemlik, hogy a görögökkel egy szintre helyezzék őket? Már elnézést a görögöktől, de ők a jelek szerint csakazértse akarják felfogni, hogy nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig volt.

Persze, a Moody’s félék úgy ücsörögnek a népek felett, mint az olümposzi istenek, bár utóbbiak legalább nem tagadták, hogy személyes érdekeik is szerepet játszanak a döntéseikben.

Most boldog és boldogtalan kedves viszonzásokon és tiltakozáson töri a fejét, hivatalos szinten is elindultak akciók, a felháborodás általános, alulról jövő kezdeményezések tovább színesítik a palettát (szerintem a finnek végre fellélegezhetnek, nem ők az első számú ellenség). A Facebook-on magát a leminősítő céget pécézték ki a portugál felhasználók, és teszik a kukába, Lisszabonba tüntetést terveznek, amelyek a résztvevők egy-egy zsák szeméttel készülnek megjelenni. De olyan ötlet is van, hogy a Moody’s címére küldjenek a tiltakozni kívánok mindenféle hulladékot. Hogy előtte szelektálnák-e, azt nem tudom.