A három “F” országa: Fado, Fátima, Foci

Nem tudom, mely három szó jut a legtöbb magyarnak eszébe, ha a Portugália országnevet meghallja, de, hogy a foci köztük van, abban nem kételkedem. Néhány éve Luís Figo (itt balra) volt A portugál focista, akit majdnem mindenki ismert a földkerekségen (kivéve persze az amcsikat , mert őket kevéssé érdekli ez a sportág), most már inkább Cristiano Ronaldo, hogy José Mourinho-ról ne is beszéljük (bár ő nem focista, hanem edző), mert már megtettük.

Az átkosban, mármint az ő átkosukban, amit hivatalosan Új Államnak, Estado Novo-nak neveztek, és gyakorlatilag a Salazar-diktatúra időszakát értették alatta (1933-1974, negyvenegy év, érdekes nem?), a portugálok három F-es dologgal definiálták magukat, persze némi öniróniával.

Ez a három F: a fado, Fátima (jobbra a fátimai Szűz képe) és a foci. Nem mondhatnánk, hogy mára bármelyik is aktualitását vesztette volna, bár persze erősen sztereotíp csupán ezekkel a szavakkal leírni egy országot, de figyelmen kívül hagyni sem érdemes az ilyesmit. Mindenesetre ígérem, hogy mind a három F-ről bőven fogok beszélni a jövőben ezen a blogon.

Ezúttal csak egy kis zenés ízelítőt választottam az első F, a fado műfajából, lesz még bőven szövegelés arról, hogy mi fán terem ez a dolog, és miért érdemes megismerkedni vele, de bevezetésként legjobb, ha a fado aktuális világsztárja, a platinaszőkére festett, rövid hajú, folyton feketében járó Mariza adja elő magát egy kicsit, mégpedig a Gente da minha Terra (Hazám népe) című számmal. Ahogy a portugálok mondják, most csönd legyen, mert jön a fado!

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=NPLPFO743U0&w=425&h=350]

Földrengés és cunami Lisszabonban: múlt és jövő?

Ahányszor nagyobb erejű földrengés van a világon, amelyet cunami követ, a portugáloknak eszükbe jut a sajátjuk, amely ugyan már nagyon régen, pontosabban 1755-ben volt, de ez a pár év földtörténeti szempontból annyi, mint egy ezredmásodperc, vagyis lehet rá számítani, hogy egyszer újra bekövetkezik valami hasonló. (Bár természetesen nagyon drukkolunk, hogy mégse kerüljön rá sor!)

A mostani japán katasztrófához hasonló erősségű rengésről beszélünk, amely akkor az Atlanti-óceánnak az európai és afrikai kontinenshez közeli részéből indult ki, de nézzük a tényeket.

1755. november 1., mindenszentek napja: ezt az ünnepet a katolikus portugálok már akkor is igen komolyan vették, így szinte mindenki templomban töltötte a reggelt. Úgy-ahogy megtisztult lélekkel tartottak hazafelé, vagy mentek a dolgukra, mikor fél tíz tájt elképesztő módon mozogni kezdett a föld.

A következmények alapján azt tippelik, hogy a rengés a Richter-skálán a 9-es, vagyis a legmagasabb fokozatot is elérte, az ilyesmi szerencsére elég ritka. Nem csak Lisszabont érintette természetesen, hanem egész Dél-Portugáliát, de még Afrika bizonyos részeit is, az európai gondolkodásba mégis lisszaboni földrengésként vonult be.

Nem tudjuk pontosan, hányan vesztek oda összesen, csak a portugál fővárosra vetítve úgy kilencvenezerre becsülik az áldozatok számát (a város összlakossága 275.000 körül volt). Nem csak maga a földrengés pusztított, amelynek epicentruma valahol az óceánban lehetett, hanem az azt követő szökőár is (6-20 méteres hullámokkal), illetve a rengés miatt elharapózó tűzvész: Lisszabonban öt napig égett minden, ami éghető volt, és amit a cunami nem árasztott el.

A régi főváros teljesen elpusztult, a király, I. József isteni szerencsével úszta meg ép bőrrel az egész katasztrófát, ugyanis a lányai kérésére mise után a család nem a királyi palotába, hanem kirándulni indult. I. József poszttraumatikus szindrómát produkált: soha nem mert többé kőből épült házban lakni, úgyhogy luxus-sátortáborban élt egész hátralévő életében.

A király nagyhatalmú miniszterelnöke pedig, aki később Pombal márki néven vonult be a történelembe (és máig egész előkelő helyet foglal el ott), a kor egyik legnagyobb  építőipari beruházását és városarculat-terveztetését vezényelhette le, anélkül, hogy a műemlékvédelemmel és mindenféle városvédőkkel kellett volna napi szinten csatáznia.  Nota bene, egyik nélkülözhetelen mérnöke a zseniális magyar Mardel Károly volt, de róla majd egy másik posztban külön emlékezünk meg.

Egy dolog vigasztaló: a portugáloknak máig nincs amolyan igazi, ipari termelésre beállított atomerőművük, amit valahol megértek, létezik viszont épp a főváros közelében egy tudományos célból épített reaktor, ami némi aggodalomra azért adhat okot. Reméljük, marad az aggodalom, és nem lesz második lisszaboni földrengés.

A földrengés történetéhez közvetetten kapcsolódó Távora-perről szóló posztot lásd itt.

A szívdöglesztő tréner: José Mourinho női szemmel

Na ne, már megint ez az arc? Többet látjuk, mint Obamát, pedig ő az USA elnöke. Mit tud ez a Mourinho gyerek (a név annyit tesz: kis mór, na jó, nem egy óriás, 179 centi, de szerintem ez pont jó), hogy neki van a földkerekség egyik legismertebb pofázmánya? Talán holtversenyben a másik szépfiúval (naná, hogy az is portugál), Cristiano Ronaldo-val … (Igaz, nekem utóbbi nem jön be, de ízlések és pofonok …)

José Mário dos Santos Mourinho (szül. 1963-ban) focistaként kezdte, de ekkor a kutya se törődött vele, max a csajok, ők viszont minden bizonnyal, hát lehet ennek a tekintetnek ellenállni? Én nem tudtam volna …

A kis mórra akkor figyeltem fel, mikor még szűkebb hazáján kívül senki nem ismerte. Egyszer (2000-ben) bepróbálkozott ugyanis a Benficánál, kilenc meccs után elbocsátották, mert elnökváltás volt, hát, a Benfica azóta is bánja szerintem, így járnak a mórok, ha nem tudják megbecsülni a mórt, aki megtette volna kötelességét. Én leginkább annyit vettem észre az egészből, hogy egy baromi jóképű pasi nyilatkozik a sportújságíróknak, és jól odamondogat nekik …

Mourinho kisebb kitérő után (Leiria) 2002-ben kezd az FC Porto-nál, amely kissé diktatórikus rendszerben működik, ott nem szoknak elnököt váltogatni, mert a maffiózó kinézetű Pinto da Costa az örökös tótumfaktum. Mourinho sem az a demokráciamániás pasi, szereti az egyeduralmat, győzni csak így lehet. Az eredmények magukért beszélnek. Ahogy elnézem, 39 éves koráig várt arra, hogy befusson, akkor még én is reménykedhetem.

2003-ban a Porto megnyeri a portugál bajnokságot, és az UEFA kupát. 2004-ben újabb portugál bajnokság, és Bajnokok Ligája elsőség! Akkoriban még én is őrült Porto-drukker voltam, mitagadás, igaz, a városhoz is kötődöm, de Mourinho nélkül azért ez nem lett volna ilyen egyértelmű.

Sajnos vagy nem sajnos, Mourinhónak szűk lett a luzitán haza, lóvét akart keresni, meg persze komolyabb bajnokságokban akart bizonyítani. Jól jött neki, hogy edző karrierjét megelőzően amolyan félhivatalos Tolmácsként funkcionált a Sportingot trenírozó Bobby Robson mellett, tehát az angoltudásával nem voltak nagy gondok. Nem azt mondom, hogy kiköpött brit kiejtéssel beszél, de ami a focihoz meg az újságírók felhúzásához kell, azt nagyon tudja.

2004-ben tehát átigazol a Chelsea-hez, és a világ egyik legjobban fizetett edzőjévé avanzsál. A londoni klub 50 éve nem nyert bajnokságot: Mourinhóval 2005-ben sikerül nekik, igaz, ezúttal a BL-t a kis mór nem tudja hozni, de hát még ő se isten, csak a “special one” (a különleges), ahogy önmagát elnevezte.

A kis mór módszeréhez egyébként, azon túl, hogy eszméletlenül tudja motiválni a csapatát, és nem tűri, hogy bárki is kitáncoljon a sorból, hozzá tartozik az újságírók folyamatos etetése is: szándékos provokációkkal tereli magára a figyelmet, hogy a focistái nyugiban dolgozhassanak. Ezzel persze a saját imidzsét is egyre tudatosabban építgeti. Nagyképű, felfuvalkodott hólyagnak tűnik, csakhogy tényleg nagyon jó edző. A maga területén valószínűleg a legjobb.

2008-ban Milánóba megy, az Intert boldogítani, hamar elkezd olaszul nyilatkozni, noha akármilyen nyelven is beszél, mindig megmarad a maga portugál dallamvilágánál. 2009-ben és 2010-ben olasz bajnok, illetve ismét megnyeri a BL-t! Ha egy csapatot eljuttat eddig, megint tovább áll: ezúttal a világ egyik legerősebb bajnokságába, a spanyolba, nevezetesen a Real Madridba igazol át. És kezd spanyolul nyilatkozni, ami ugye egy portugálnak nem olyan nagy truváj.

Jelenleg itt tartunk, no meg ott, hogy Mourinho 2010-re vonatkozóan megkapta a világ legjobb trénere kategóriában az aranylabdát (a kategória korábban nem is létezett). Nemrég felmerült, mikor a portugál válogatott éppen szövetségi kapitány nélkül maradt, hogy meghívják a posztra, de valamiért ez kútba esett. Egyszer úgyis lesz még szövetségi kapitány, remélhetőleg meg is nyer a csapattal minimum egy európabajnokságot. Addig meg élvezzék a madridiak.

Ami pedig azt illeti, hogy milyen pasi. Sejtéseink lehetnek csupán, nőcis botrányáról sose hallottam, vajon tényleg minta-családapa és mintaférj? Egy biztos: tisztességtelen ajánlatokból tele lehet nála a spájz. Nem csak nagyon jóképű, de még okos is, és hatalma, mitöbb, varázsereje van, igazi manipulátor (hogy a pénzről ne is beszéljünk.) Ez a koktél bizony nagyon veszélyes a női nemre nézve. 🙂

A zsarnokgyilkos kempingszék

Újra buknak a zsarnokok (buknak? vagy mégse?), ma is forradalomra emlékezünk, újra divatba jött az “akasszátok fel a királyokat”-féle felkiáltás. Gondolom, azzal Petőfi is kibékült volna, ha nem pont az akasztás módszeréhez folyamodik az istenadta zsarnokgyilkos, de amit a mai posztban olvashattok, azt talán ő sem tudta volna elképzelni.

Nos, a XX. század portugál diktátorával, António de Oliveira Salazarral (itt balra) különös módon végzett a sors. Nem kellettek hozzá bérgyilkosok, sem lázadó hadsereg, sem idegen invázió, semmi egyéb nem kellett, csak egy szimpla, ártatlannak kinéző, csíkos kempingszék. Amelyet valaki tiszta véletlenségből nem egészen akkurátusan állított fel, vagy csak arra a testtömegre nem volt hitelesítve, amellyel megterheltetett, főleg, mert a testtömeg előzetes figyelmeztetés nélkül, nagy elánnal zuhant törékeny szerkezetére. Mindenesetre ez a nevezetes kempingszék 1968. augusztus 3-án nemes egyszerűséggel összecsuklott a nagyhatalmú, ekkor már 79 éves diktátor alatt, amikor az azért próbált rácsücsülni, hogy a pedikűröse kezelésbe vegye a sarkán lévő bőrkeményedéseket.

Salazar beütötte a fejét a kék csempés (azulejós) falba, aztán még felállt, és megtiltotta, hogy orvost hívjanak, de ettől kezdve nem érezte jól magát. Doktor csak  a negyedik napon látta.

Más verziók szerint Salazar nem is ült rá a székre, csak rá akart ülni, de a széket közben arrébb vitte valaki (itt jönnek az összeesküvés-elméletek), ő meg nem vette észre, és egyenest a padlóra csücsült. Olyan tanú is van, aki a széket teljesen kihagyja a sztoriból, és azt meséli, hogy a zsarnok a fürdőkád áldozata lett. (Pedig se a szék, se a kád nem jelentkezett extra jutalomért, vagy a haza hőse kitüntetésért.) Hiába, az igazat már soha nem fogjuk megtudni, de a szék azért bevonult a portugál történelembe. (Salazar 1970-ben halt meg, “székébe”, na nem a kempingszékébe Marcelo Caetano ült, őt 1974-ben penderítették ki onnan.)

Temetetlen halottak: megdöbbent Portugália

Az egész azzal kezdődött, hogy felfedezték egy idős asszony holttestét (vagyis annak maradványait) a saját lakásában, mégpedig kilenc ÉVVEL a halál beállta után. Az asszonyt eltűntként tartották nyilván, nyolcvan felett volt, és a kutyájával lakott. A kutya csontváza is a lakásban hevert. Ami teljesen hihetetlen, hogy kilenc hosszú év alatt senki nem nyitotta rá a lakásajtót, a rendőrség nem érezte magát felhatalmazva. Ráadásul kellemetlen szagok nem terjengtek, ezért a szomszédok sem gyanakodtak.

Feburár óta egyre több eset válik ismertté. Hetek, hónapok, évek telnek el úgy, hogy szerencsétlenül járt idősek tetemei hevernek a saját lakásukban. Most ébrednek rá a portugálok, mekkora problémát jelent az elegánsan “harmadik korú” polgártásaknak nevezett emberek elmagányosodása. A portugál társadalom idősödik, kevés gyerek születik, a gyermekellátó rendszer a többi déli államhoz hasonlóan itt is nagyon kezdetleges, nincs a mi gyed-gyes-szisztémánkhoz hasonló berendezkedés, ráadásul a fiatalok egyre később alapítanak családot, már csak azért is, mert azt nincs miből eltartaniuk (lásd egy korábbi posztomat).

Problémát jelent az is, hogy a portugál idősek családtagjai sokszor külföldön vagy a tengerparti városokban élnek, így azután nem tudnának hazaugrani, még akkor sem, ha nagyon akarnának. Ebben a nemzedékben még sok az írástudatlan vagy funkcionális analfabéta is, számukra nem megoldás az interneten való kapcsolattartás, még a mobil kezelése is gondot okoz. (Bár ehhez nem kell írástudatlannak lenni, amikor az ember keze már nem engedelmeskedik az akaratának.)

Úgy tűnik, most most észbe kap a társadalom, és kialakítanak egy országos segélyhívó rendszert, amely a hasonló eseteket elkerülhetővé teszi. Vagy legalább is több esélyük lesz azoknak,  akik elbotlanak odahaza a konyhában, és képtelenek segíteni magukon.

Egy középkori kurafi verselménye

Alább következzék egy 18+os versecske, saját magam által elkövetett műferdítésben.

Kicsit villonos hangulata van, szerintem. Eredeti nyelve galego-portugál.

Megjelent az Udvariatlan szerelem (Prae.hu) című antológiában.

Martín Soárez (XIII. század)

Istenem, nyomorult létem bárnom,
mért vertél meg ennyi rossz szokással?
Striciként élősködöm kurvákon,
éjjeleket töltök kockázással,
ráadásul a bordélylakással
boldog vagyok, jobb helyre nem vágyom.

Pedig, ha csak egy kicsit akarnám,
lehetnék még tisztességes ember,
de a kurválkodást ott nem hagynám,
a kocsmázás, részegség nekem kell,
nincs már dolgom jóval, becsülettel,
inkább sárban hempergőzöm, randán.

Tudom ám, hogy fabatkát sem érek,
rég nem várok jót senki fiától,
tetszik, ahogy e bordélyban élek,
senki el nem szakít a kurváktól,
s távol maradok a mór határtól:
harci becsvágytól bizony nem kérek.

Már bűnöm is akad ám, temérdek,
minek okán értéktelen vagyok:
ha egy játékbarlangba betérek,
biztos, hogy rohadt nagy botrányt csapok,
a fejemre épp eleget kapok,
s a bordélyban lelek menedéket.

Ott aztán egy pár lányt végigbaszok,
reggelizem, majd utamra térek,
tudják a kurvák, mit ér e farok,
ezért, s bűneim miatt dícsérnek.

Portugál tüntetők: nemzedék a béka segge alatt

Portugál aktuálpolitikával kezdem. Tegnapi (március 12-iki) hír, de a japán földrengés és a líbiai polgárháború uralta híradásokban nem kerül sor arra, hogy ezt a nagy tömegeket mozgató tüntetéssorozatot is felvegyék az érdekességek közé. Mi azonban azért vagyunk, hogy figyeljük az eseményeket.

Az még az itthoni ingerküszöböt is megütötte, hogy Portugália enyhén szólva szarban van. A közgázosok a PIGS országok közé sorolják: az írek, a görögök és a spanyolok társaságába … Hogyhogy mi nem vagyunk ott, azt nem tudom 🙂 A miniszterelnök, már a portugál, aki a kissé álszerény Sócrates névre hallgat, nem győzi szajkózni, hogy nem kell az IMF, nem kell az IMF, majd kihúzzuk magunkat a bajból. Ugyanakkor megszorítások jönnek megszorítások után. Ismerős? Na, nem csak ez az egy párhuzam van kis hazánk és Portugália között, de erről még bőven lesz szó.

Nos, Sócratesnek úgy kellett ez a tegnapi tüntetés, mint púp a hátára. De kik tüntettek, és miért?

Ezúttal az ifjú titánjelöltek, vagyis csak félkarú óriások szervezték a megmozdulást, itt a tavasz, ilyenkor úgyis forradalmat illik csinálni, de nem ám fülkékben … És nem is csak a facebook-on, bár ott szervezkedtek ők is, hol másutt.

A mozgalom a geração à rasca fantázianevet aggatta önmagára, ami kábé annyit tesz: szarban lévő nemzedék. Főleg a 25-34 év közöttiek tartoznak ide, az egyetemi bulizást, gólyaavatást és diákegyleti éneklést maguk mögött hagyó ifjoncok, akik azonban nem találják a helyüket a munakerőpiacon. Több, mint 13%-uk meló nélkül tengődik a szülei pénzén, és persze nagyrészt otthonában is (a portugálok még akkor se költöznek saját kéglibe, ha épp van munkájuk), és 77 ezer emberke dolgozik kényszervállalkozó-szerűségként.

Unják, hogy nem jutnak egyről a kettőre, max szakmai gyakorlatokra veszik fel őket, és kényszeresen meg kell hosszabbítaniuk ifjú éveiket.

Nos, tegnap megmutatták, hogy mennyien vannak. Lisszabonban 200ezren nyomultak, Portóban 80ezren, egyebütt összesen 20ezren, állítólag a 74-es április 25-iki forradalom óta nem volt hasonló tömegmegmozdulás az országban. Pedig mikor az FC Porto bajnokok ligája győztes lett Mourinhóval, akkor se volt néma csend az utcákon.

Egyébként a portugálok imádnak tüntetni, tegnap azért nagy buli volt. Hogy ettől bármi másképp lesz-e mostantól, az bizony kérdéses …

Egy luzofil mániái – avagy üdv az új blogon!

Kedves Olvasóim,

érdekel benneteket a portugál kultúra?


Vagyis, hogy a luzofónok meg ne sértődjenek, minden olyasmi, aminek köze van a portugál nyelvhez?

Esetleg életetek nagy szerelme portugál/brazil/zöldfoki-szigeteki/angolai?

A capoeira révén kerültetek közel ehhez a nyelvhez?

Vagy olyan helyen dolgoztok, ahol értékelik, ha tudtok ezt-azt?

Esetleg csak kíváncsi természetűek vagytok?

Ebben a blogban a legkülönbözőbb témákról fogok írni, de persze leginkább a mániáim kerülnek majd elő. Régi szövegek, történelem, napi politika, utazási élmények, furcsaságok … Lesznek dalok, versek, sokminden, amit az évek során felhalmoztam. A gasztronómiával kapcsolatban azonban minden valószínűség szerint nem fogok megnyilatkozni, mert még a focihoz is sokkal jobban értek, mint a főzéshez. 🙂

Jó szórakozást, tartsatok velem, és kommenteljetek sokat!

Gloria Mundi