Citromhéj-tea és zöld bor

Két kedvenc portugál italom van, az egyiket házilag is elkészíthetjük, a másikat kénytelenek vagyunk palackozott formában beszerezni, de szerencsére itthon is lehet kapni már jó ideje.

Lássuk előbb a citromhéj-teát (carioca de limão): ez az a kategória, amelyet nyugodtan otthon is el lehet készíteni, egyszerűbb már nem is lehetne. Nem igazán tea, hiszen teafű nincs benne, csupán egy kis citromhéj (amelyet nem árt megmosni), meg forró víz. Bármelyik portugál kávéházban kérhetünk ebből a bonyolult italból, a simples (egyszerű) változatot presszókávés csészében szervírozzák, a duplo (dupla) verziót nagyobb bögrében. Eredetére nem tudtam fényt deríteni, és arra sem, hogy miért hívják carioca-nak, ami Rio de Janeiro-i lakost jelent elvileg. Lényeg, hogy jó kis ital, és kinek nincs még egy citroma se odahaza a hűtőben? Nem érdemes kihűlni hagyni, és jót tesz neki a cukor szerintem, de ez magánvélemény.

A zöld bort (vinho verde) természetesen esélyünk sincs odahaza előállítani. Sőt, ez aztán ritkaság-számba megy, olyan bor, amelyet még Portugálián belül is csak nagyon kevés helyen készítenek, a szabályok szerint (1908 óta) csak a Minho- és a Douro-folyó között telepített, speciális szőlő alkalmas arra, hogy a vinho verde alapanyagául szolgáljon (a térképen a zölddel satírozott terület). Azért nevezik zöld bornak, mert a szőlőt még zölden, vagyis nem teljesen éretten szüretelik. Létezik ugyan mindenféle fajtája, a fehértől a rosén át a vörösig, sőt, még pezsgőt és pálinkát is csinálnak belőle, a tipikus vinho verde mégis fehérbor. Nyáron, nagy melegben, alaposan behűtve asztali borként ideális. Könnyed, kicsit pezsgős, frissítő hatású. (Nagyon nem tesz neki jót a hosszas érlelés, ezért vásárlás után viszonylag hamar hörpintsük fel, ha jól emlékszem, maximum 2 évig tartogatható.)

Úgy húsz évvel ezelőtt egyszer alkalmam volt tolmácsolni német borászoknak az úgynevezett Aveleda Birtokon, miután végigjártunk Vila Nova de Gaia-n egy tipikus portói boros pincészetet. Életem egyik legnagyobb kihívása volt a portugál-német tolmácsolás éppen borászati témában … De ettől sajnos még nem lettem szakértő. Mindenesetre a zöld bort akkor alaposan megjegyeztem, kaptam is egy üveggel ajándékba.

Ha valaki most ellenállhatatlan vágyat érezne arra, hogy Budapesten vinho verdét szerezzen be, akkor ne essen kétségbe, és ne hívja fel ismerőse ismerősének portugál szomszédját, erre semmi szükség: a jó hír az, hogy kies fővárosunkban is fellelhető ez a nedű. Gyakran látom nagy bevásárlóközpontokban, de először a Pozsonyi út 5. szám alatti szakboltban bukkantam rá.

A képen egy Gatão (macska) nevezetű márkához tartozó üveg, de betörtek már más márkák is Magyarországra, mint például a Gazela, a Santos & Seixo és a Campelo. Úgy látom, hogy webáruházakból is kényelmesen beszerezhetők.

Mindenkinek jó italozást kívánok!

J. R. dos Santos, a portugál Dan Brown

José Rodrigues dos Santost 1995 óta ismerem – persze nem személyesen, hanem a képernyőről. Mikor Portugáliában éltem, és még néztem híradót (vagyis Telejornalt), az RTP-n hetente többször ő vezette vagy a délutáni vagy az esti kiadást. Egyébként még mindig ott van a szeren, továbbra is az egyik állandó pivô… 1991 óta csinálja, vagyis 26 éve, ami nem kis teljesítmény.

J. R. dos Santos, akit egyébként igazából José António Afonso Rodrigues dos Santos-nak hívnak 1964. április 1-én, bolondok napján született, a mai Mozambik területén, amely akkoriban, a Salazar-diktatúra idején még portugál gyarmat volt. Apja orvos, és a kis José António gyakorlatilag beleszületik a gyarmati háborúba, amely 1974-ig, a szegfűs forradalom kitöréséig tartott.

A jobboldali diktatúra bukása a portugál csapatok kivonásával és a portugál polgári lakosság nagy részének pánikszerű menekülésével járt: a gyarmatosítók visszavonultak a kontinentális anyaországba, ahol sokan még nem is jártak, hiszen 3., 4. generáció óta éltek Afrikában. (Őket hívják visszatérteknek, retornados-nak, beilleszkedésük nagyon nehéznek bizonyult.)

José António tíz éves volt ekkor, közben a szülei el is váltak: először anyjával Lisszabonban lakott, majd apjához költözött Észak-Portugáliába, Penafielbe, de nem szeretett ott lenni, és hamar le is lépett: mégpedig egyenest Macauba ment, amely akkor még portugál fennhatóság alatt állt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az időminisztérium – portugál verzió

Szeretem az időutazós könyveket, filmeket, sorozatokat – és ebben a műfajban szerintem az utóbbi időben a legjobb a spanyol Ministerio del Tiempo, amelynek már két évadja ment le, a sarki videotékában elérhető magyar felirattal is.

A portugál Időminisztérium három főszereplője

Az alapötlet szerint létezik egy titkos minisztérium, amely időkapukon át közlekedik korábbi történelmi korokba, mégpedig azzal a feladattal, hogy ha bárki változtatna az események menetén, akkor azt helyrehozzák. Nem tetszőleges helyre és időbe léphetnek át, csakis olyan területre tudnak közvetlenül eljutni, amely az adott korban spanyol fennhatóság alatt állt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

100 év Fátima: a mítosz, a klérus és az elcserélt apáca

1917-ben rengeteg dolog történt. Az USA belépett az első világháborúba,a kommunisták átvették a hatalmat Oroszországban, lemondott Tisza István miniszterelnök, nyilvánosságra hozták a Balfour-nyilatkozatot, amelynek hatásai máig érezhetők, Finnország kikiáltotta függetlenségét, kivégezték Mata Harit, és…

Ez a legprofibb kép a gyerekekről, és biztosan retusálták is, ha a többivel összehasonlítjuk, azért elég nagy az eltérés.

A Boldogságos Szűznek nem volt jobb dolga, mint megjelenni három szerencsétlen portugál kisgyereknek, a pokolról szóló látomásokat sugallni nekik, és arra biztatni őket, hogy hirdessék mindenkinek: Isten haragszik, tehát vezekelni kell. Vagy nem is Mária tette mindezt, hanem a reakciós portugál értelmiség és a főpapság? Vagy valamely más természetfeletti erő? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A portugál nyelv napja

Lévén portugál tanár jó ideje már, kötelességem megemlékezni erről a jeles dátumról, főleg, mert a Facebook-on folyamatosan kapom az értesítéseket, hogy május 5. a portugál nyelv napja, tehát tennünk kell valamit!

Mit is mondjak kedves-szépet a portugál nyelvről? Mert csúnyákat nem illik, bár kétségkívül több népszerűségre tennék szert, ha mellékelnék egy kis trágár szószedetet. De nem, azt majd egy másik, kevésbé ünnepélyes alkalommal abszolválom.

Nos, ha már blogot írok, legyen valami személyes vonatkozása is. Hogyan szerettem bele én a portugál nyelvbe? Ember nem hiszi el szerintem, hogy az európai portugál hangzásába képes valaki beleszeretni, de jelentem, nekem sikerült. Igaz, kellett hozzá egy fess portugál fiatalember, még jobb volt, hogy kispap lévén elérhetetlen, mert így minden energiámat a nyelv kötötte le … (Félreértést félretéve.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rio de Janeiro alapítása és a házasságmániás francia

1565. március 1-én, vagyis éppen 452 évvel ezelőtt szánták rá magukat a portugálok arra a történelmi tettre, hogy várost alapítsanak a Süvegcukorhegy környékén. Nem sok kedvük volt hozzá, de a franciák addig piszkálták őket, hogy végül muszájból meglépték, ami meg volt írva a nagykönyvben: hiszen azt senki sem kérdőjelezheti meg, hogy azon a tájon mindenképpen alapítani kellett egy várost.

Most próbáljuk meg házak és Krisztus szobor nélkül elképzelni.

Igaz, hogy a névadásban kicsit melléfogtak, mert 1502-ben, mikor először pillantották meg a Guanabara-öblöt és környékét, arra a téves következtetésre jutottak, hogy egy folyótorkolatot látnak (nyilván abból indultak ki, hogy a Tejo hogy néz ki, mikor találkozik az óceánnal), így Január folyónak keresztelték el a helyet. Később ugyan kiderült, hogy folyó ott nincs, de annyi nevet kellett adni mindenféle falunak, városnak, szigetnek és erődnek, hogy nem szórakoztak az ilyen csip-csup tévedések korrigálásával. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Inês Pereira két férje

Legutóbb Gil Vicente (1456?-1536?) mesterről írtam, és megígértem, hogy a műveiről is mesélni fogok: itt van mindjárt a kedvencem, mégpedig Inês Pereira komédiája, amelyből nemsokára egy kis műfordítás-részlet is megjelenik majd az Irodalmi Jelenben.

resumo-do-livro-a-farsa-de-ines-pereira

Miért is a kedvencem ez az 1523-ban íródott kis opusz? Egyrészt, mert a főszereplője nő, és két, igen beszédes mellékszereplője (az anya és a kerítőnő) is az, így elég érdekes betekintést nyerhetünk a XVI. századi női sorsokba még akkor is, ha mindezt egy férfi tolmácsolásán keresztül érkezik hozzánk. Másrészt a darab a férjválasztás rejtelmeivel foglalkozik, de nem ám csak addig, mint a népmesék: az állítólag boldogító igen utáni állapotra is kitér, sőt, arra is, hogyan lehet másodszorra okosabban választani. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Gil Vicente, a rendezvényszervező komédiás

Nincs mit szépíteni rajta: több, mint 2 azaz két éve nem írtam ebbe a blogba. Nem, mintha már nem érdekelne a portugál kultúra, de valahogy egyszer se éreztem azt, hogy egy egész posztnyi mondanivalóm lenne. Közben azért a Facebook oldalt nem hanyagoltam, ezzel nyugtatgatva nemlétező lelkiismeretem.

gil_vicente_bio_grande

No, de most megtörik a gonosz varázslat, újra itt vagyok, leporoltam régi anyagaim egyikét. Mert már tizenöt éve, hogy egy több hónapos ösztöndíjnak köszönhetően lefordíthattam Gil Vicente hét színdarabját, de mindeddig nem sikerült kiadót találni a számukra – be kell valljam, jó ideje nem is próbálkozom azzal, hogy kiadót keressek bármihez is. Vagy tíz év kiadókkal és szerkesztőségekkel folytatott küzdelem után elegem lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

40 év forradalom

Illett volna méltó megemlékező posztot írni a szegfűs forradalom 40. évfordulójára, de az élet másképp akarta. Magáról április 25-ről, az előzményekről és az forradalmat követő évekről is posztoltam már többször, sőt, igen optimistán belekezdtem egy sorozatba, amely az elmúlt 40 év áttekintését tűzte ki célul (mindeddig egyetlen rész készült el), de a részletesebb kivesézés most elmarad.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csótányka szexpartnert keres (A história da Carochinha)

Ha valaki már beszél valamilyen szinten portugálul, újra és újra bele fog ütközni egy szókapcsolatba: a história da carochinha. Ez annyit tesz, mint a bogárka meséje. Rengetegszer emlegetik, de nem feltétlen azért, mert pont erre a mesére akarnak utalni, átvitt értelemben gyerekmese, hihetetlen történet, mesebeszéd. Olyat is mondanak, hogy “no tempo da carochinha” a bogárka idejében: ez mindössze annyit jelent, hogy régen, amikor még hittek a mesékben…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….